Zenés mesék felnőtteknek (Ravel: A gyermek és a varázslat / Rattle)

RAVEL:
L’enfant et les sortileges
Ma mere l’oye

Magdalena Kožená, Annick Massis, Nathalie Stutzmann, Sophie Koch, José Van Dam, François Le Roux, Jean-Paul Fouchécourt, Mojca Erdmann
Berliner Philharmoniker
Rundfunkchor Berlin
Simon Rattle

EMI
50999 2 64197 2 5

Colette, A gyermek és a varázslat történetének francia szerzője eredetileg szórakoztató gyermek-balettnek szánta meséjét. Ravel zenéje azonban alaposan megváltoztatta a mű hatását. A rendkívül érzékeny zenekari anyag, s a képzett előadókat igénylő, meglehetősen nehéz énekszólamok együttes hangzása csaknem lehetetlenné teszi, hogy gyerekek is élvezhessék az előadást.

Bár valószínűleg megoldható lenne egy kicsiknek szánt verzió. Ha az előadók igyekeznek kissé letompítani a zene intenzív érzelmi hullámzását, s az énekesek is inkább a beszéd hangképzése felé közelítenek a szólamok megformálásakor, akkor akadhat olyan érdeklődő emberpalánta, akit leköt Ravel zenéje.

Simon Rattle azonban semmiféle kísérletet nem tett arra, hogy 14 év alattiakat is magával ragadjon felvétele. A tőle megszokott plasztikussággal, élességgel, elevenséggel nyúlt a zenekari anyaghoz, s legtöbb szólistáját is úgy választotta meg, hogy markáns elképzelését pontosan visszahallja az énekszólamokban is.

Magdalena Kožená (a fiú szerepében) az előadás egyik legbarátságosabb hangszíne. Őt még el is tudnám képzelni, ahogy mesét mond, vagy gyerekdalokat énekel egy sereg apróságnak, de valószínűleg laikus felnőttek számára is élvezetes lehet kellemes mezzója. A többek között a Tűz szólamát is éneklő Annick Massis tónusa, vagy például a Teáskannát, a Kis öregembert, valamint a Békát megszólaltató Jean-Paul Fouchécourt előadásmódja azonban néhány percnyi énekléssel zajos ellenszólamokat teremtene az ifjabb közönség soraiban.

Kiváló énekesek mind egytől egyig. De az operai hangképzés és a zene által megkívánt pulzáló, effektekkel teli előadás együtt olyasféle hatást eredményez, mint amikor árnyjáték segítségével többszörösére növeljük egy bábelőadás rémisztő figurájának méretét.

Jönnek, megállíthatatlanul törnek a rosszcsont gyerek felé ezek a felnagyított, eltorzult arányú gonoszkodó figurák, s mese helyett az ember egyik pillanatról a másikra egy olasz maffiatörténet közepén találja magát, ahol a sértett alvilági hősök épp vendettára gyűlnek össze egyik ősellenségük feje fölött.

Annál meglepőbb fordulat, amikor az állatok megszelídülnek a gyermek jótette láttán. Hirtelen minden elsimul, a hallgató pedig tépelődhet kedvére, hogy tényleg átélte-e a borzalmas fenyegetettséget, vagy csupán néhány percnyi elmezavar áldozatává vált.

A Lúdanyó meséi valamivel békésebb vidékre vezet bennünket. Olyannyira, hogy azt még az én két, meglehetősen fiatalkorú gyermekem is képes volt néhány percig megtűrni a lemezjátszóban.
Ők ugyan nem tudták, hogy épp a Szépség és a Szörnyeteg duója, vagy Csipkerózsika álma szól a lemezjátszóból, de itt legalább nem énekelt senki elviselhetetlenül éles, szélesen vibrált hangokat.

A lemez tehát nem fogja helyettesíteni az esti meseolvasást, s ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink közelebbi ismeretséget kössenek majd valamelyik hangszerrel, akkor jobb, ha teljesen távol tartjuk őket a Berliniek felvételétől.

De minden felnőttnek, aki valamikor régen képes volt izgulni Hüvelyk Matyiért, vagy lelkesedni Tündérországért, aki éjjelente megelevenedni látta a szoba sarkában álló karosszéket, és álmában megküzdött a szomszéd mindig dühösen ugató kiskutyájával, ajánlom ezt a Rattle vezette erőteljes előadást.

Az angol karmester e két darab legmélyebb rétegeit feltárva biztos kézzel vezet bennünket a gyermeki lélek titkos zugai felé, hogy ne feledhessük el: nemcsak a tüllruhás babák, szirénás kisautók járnak a kicsik fejében. Ösztönösen ott van bennük minden emberi érzés, mely a felnőttek tetteit szocializálódott formában irányítja.