Rossini-ritkaság a piacon (Ciro in Babilonia)

ROSSINI: Ciro in Babilonia

Riccardo Botta, Anna Rita Gemmabella, Luisa Islam-Ali-Zade, Maria Soulis, Wojtek Gierlach, Giorgio Trucco, Giovanni Bellavia
ARS Brunensis Chamber Choir
Württemberg Philharmonic Orchestra
Antonio Fogliani

Naxos
8.660203-04

Mindig azt mondogattam vicceskedve, hogy operaritkaságnak azt gondolom, ami nincs benne Németh Amadé idevonatkozó szisztematikus gyűjteményében. Ez eddig bejött, még Zimmermann megdöbbentő operájával, A katonákkal kapcsolatban sem jöttem zavarba.

No, innentől másképp van. Rossini ifjúkori csemegéje, a Ciro Babilóniában ugyanis a könyvben nemhogy a műismertetők között, de még a felsorolásban sem szerepel.

Az Operaritkaságok tudós szerzőjét persze nem érheti vád, 1980 tájt a világ itáliai végében is keveset tudtak erről a műről. Hogy létezik, helyesebben létezett, az köztudott volt, ha máshonnan nem, hát a komponista terjedelmes levelezéseiből, s némi kéziratban megmaradt anyagból. Rossini ifjú volt és bohém, számolatlan szórta \"kincseit\". A Ciro ötödik nyilvánosságra kerülő operája, megírásakor még csak húszesztendős volt. Igaz, a premier évében, 1812-ben összesen hat (!) darabját mutatták be.

Persze ne gondoljuk ezeket a műveket hibátlan és kiérlelt alkotásoknak. Maga Rossini sem hihette, hogy az örökkévalóságnak dolgozik, hiszen fenntartás nélkül variálgatta korábbi alkotásait. Volt olyan operája, melyet hét másikból rakott össze (hol volt akkor még a szerzői jogvédelem!), s meglehetősen lazán kezelte a határidőket is. Tanulságos egyik feljegyzése is: \"Várj a bemutató előtti estéig. Semmi sem annyira inspiráló, mint amikor siettetnek, legyen az egy rád váró kottamásoló vagy egy haját tépő impresszárió. Az én időmben 30 éves korára minden olasz impresszárió kopasz volt.\"

Rossini ekkoriban ún. \"nápolyi operában\" utazott, a nápolyi iskola legfontosabb mesterei (Scarlatti, Paisiello, Cimarosa, Pergolesi stb.) által meghatározott operakomponálási metódust követte. Megjegyzem, hogy csak egy ideig, mert szertelen, öntörvényű egyénisége hamarosan önálló stílushoz vezette, ez pedig a sziporkázó buffotechnika. De itt sem állt meg, hiszen az ő nevéhez fűződik - vagy tizenöt évvel későbbi munkálkodása révén - a francia nagyopera megreformálása is, de az már egy másik történet.

A Ciro tehát még a korai, főleg nápolyi hatásokat elegyítő alkotás. Még nagy hatással vannak a komponistára az említett alkotók, és tán egyetlen Rossini-műben sem mutatható ki ennyi közvetlen utalás Mozart operáira. Az ifjú titán mindenesetre hegyezgeti oroszlánkörmeit, a mű több részlete igazán méltó későbbi munkásságához (pl. az I. felvonás fináléja, vagy Amira II. felvonásbeli áriája).

A történet nem túl bonyolult, töredékeit megtalálhatjuk az Ószövetségben (Dániel könyve), sőt Hérodotosz híres, a perzsa-görög háborút feldolgozó könyvében is. Rossinitől nem volt idegen a bibliai sztori, elég, ha csak a hat évvel későbbi Mózesre gondolunk. A cím (Ciro Babilóniában) egy alcímmel egészül ki (avagy Baldassare bukása). Persze az opera cselekménye nem véresen komoly, van benne minden, mi szem-szájnak ingere: hűség és csalfaság, árulás és szerelem, zsarnokság és hősiesség, harc és békekötés. És persze az obligát happy end, ami nélkül alkotónk alig tudott darabot befejezni.

A Ciro Urs Schaffer 1984-es első rekonstrukciója óta került újra be az operai vérkeringésbe, s ez az alapja jelen felvételünknek is. 2004 nyarán a németországi Bad Wildbad Rossini-fesztiválján mutatták be a mű legújabb verzióját, mely a rendezvény ifjú dirigense, Antonio Fogliani nevéhez fűződik. Fogliani egyrészt egyfajta koncepció nyomán kinyomozta és beillesztette az operába a még hiányzó áriákat és jeleneteket, másrészt kiegészítette a hiányzó recitativókat.

A Bad Wildbad-i fesztivál nem tartozhat a világ gazdagabb rendezvényeinek sorába, a közreműködők közé így nem került jelentősebb énekes. A meglevők viszont korrekt, és nagyjából azonos nívót jelentő produkciót nyújtanak. A felvételi körülmények nem lehettek igazán rózsásak, erről elsősorban a kórus és a zenekar eléggé dobozba zárt hangzása árulkodik.

Ciro, perzsa király nadrágszerepében Anna Rita Gemmabellát hallhatjuk. Kitűnő hanganyag, némiképp túlsúlyos mélységekkel, de igazán remek koloratúrkészséggel. Feleségét, Amirát a különös nevű Luisa Islam-Ali-Zade (akár egy Rossini-hősnő) énekli, izgalmasan és virtuózan, méltán aratva az előadás legátütőbb sikerét. Barátnőjét, Argenét Maria Soulis alakítja. Ez a hős az, aki a híres egyhangú áriát kapta, végig egyetlen bé hangot ismételgethet, míg alatta a zenekar játssza az igazán mutatós dallamot. Az ária előadása egyébként nem könnyű feladat.

A férfiaknál nem ennyire remek a helyzet. A Baldassare, Asszíria királyának tenorszerepében színpadra lépő Riccardo Botta egyenetlen hangtechnikával, elég nazális hanggal rendelkezik. Ennek megfelelően jól megoldott részek és esetlegesen sikerült jelenetek váltogatják egymást. A másik tenorhős, Arbace szólamát viszont Giorgio Trucco énekli, Luigi Alvára emlékeztető hangszínnel és koloratúrtechnikával, igazán élményszerűen. Zambri szerepében Wojtek Gierlachot hallhatjuk, érezhetően fiatal hang, itt-ott csiszolatlan magasságokkal, de lelkesen vesz részt a produkcióban.

A brnói illetékességű ARS Brunensis Kamarakórus (karigazgató: Roman Valek) korrekt és többnyire tiszta hangzással vesz részt az előadásban, s ugyanez vonatkozik a Württembergi Filharmonikus Zenekarra is. Sajnos finomabb megoldásokra nem telt tőlük, a hangzás alapvetően salakos, vaskos és elnagyolt. Innen nem állapítható meg pontosan, hogy ebben mennyire ludas a helyszín (Kursaal) esetlegesen rossz akusztikája, s mennyire felelős a produkció karmestere, Antonio Fogliani. A dirigens egyébként végig lendületes tempókat vesz, és hallhatóan figyel énekeseire.

Mindent összevetve a hibái ellenére nem rossz mulatság Rossini eme zsengéjét meghallgatni.