Bejelentkezés Regisztráció

Opera

Párhuzamok és ellentétek (Falstaff)

2000-11-01 00:00:00 Heiner Lajos

\"Falstaff\" Verdi: Falstaff
Gobbi, Schwarzkopf, Merriman, Panerai, etc.
Philharmonia Orchestra
Dir.: Herbert von Karajan
EMI - Great Recordings of the Century

Párhuzamok és ellentétek,
avagy elmélkedés Karajan Falstaff-felvétele ürügyén

Sok lemezfelvétel maradt Herbert von Karajannal, de ugyanakkor valahogy kevés is.
Érdekes, hogy nem rögzítette stúdióban például a Traviatát, csak egy "élő" felvétele - de milyen! - maradt fenn a Luciáról, és érdekes lenne meghallgatni vele a Kékszakállút is.

Ugyanakkor több operát kétszer vett fel - kivétel nélkül úgy, hogy másodszorra legfeljebb elérte, de nem haladta meg az első verzió színvonalát. Sőt! A Trubadur, az Aida, és a Falstaff másodjára egyértelműen kevésbé sikerült - következményeként annak a hanyatlásnak is, ami az ötvenes és hetvenes-nyolvanas évek között az olasz operajátszásban bekövetkezett.
Az EMI 1956-os Falstaff felvétele immáron klasszikus. Legfrissebb reinkarnációjában (Great Recordings of the Century) meghallgatva elgondolkodtat. Mi lehet az oka, hogy hemzsegnek a jobbnál jobb Falstaff-CDk (s most kizárólag "kereskedelmi" kiadványokra gondolok, mégha némelyikük - Toscanini/NBC, Giulini, Karajan II. - élő előadásról származik is?) Ugyanakkor egyetlen, de egyetlen, minden ízében kielégitő színvonalú Don Pasquale sem akad?

Aztán valami teljesen más. Walter Legge lehetett nagy producer, de a tehcnikai újdonságok iránt nem volt nagy affinitása. Ez az 1956-os lemez ugyan sztereó, de - ahogy a kisérőfüzet is megjegyzi - időnként felborul a balansz, majdhogynem monóba megy át a hangzás. Egyik-másik énekes hirtelen átugrik a képzeletbeli színpad másik felére. Az RCA 1954-55-ös sztereó felvételei - Bartók Concertója Reinerrel például - máig páratlan gyönyörűséggel szólalnak meg.

Megint más. Milyen érdekes, hogy a háború utáni két legnagyobb Verdi-bariton, Tito Gobbi és Leonard Warren felvételei az olasz komponista operáiból mennyire nem "fedik" egymást. Rigoletto és Amonasro mindkettőjükkel van - de míg Gobbi felvette a Don Carlost, az Álarcosbált, a Nabuccót, Jagót és Falstaffot, Warren nem énekelte lemezre ezeket a szerepeket. Ugyanakkor az amerikai énekest olyan szerepekre szerződtették a stúdióban, mint Macbeth, Luna, idősebb Germont, Forza-Carlo. Gobbi, ha fel is lépett az Egyesült Államokban, emlékezetem szerint inkább a Chicagói Operában tette, míg Warren nagyon ritkán énekelt Európában.
A maga korában talán Gobbi volt a nevesebb - rendkívüli színpadi játékának köszönhetően - de ma, amikor már csak a hanganyagot élvezhetjük, egyre több hódolója akad Warrennek. Sajnos egy biztos: Mostanság nincs hozzájuk hasonló a láthatáron.
Ízlés dolga, ki mennyire szereti Gobbit Falstaffként - hasonlíthatatlan, ahogy játszik a vocéval -, mégse lehet elfelejteni, hogy ez a hang-matéria nem tartozik a legnevesebbek közé. Karajan muzikalitását, perfekcióját is csak csodálni lehet - de számomra, ha Falstaff, akkor inkább Bernstein szikrázását, sziporkáit, kirobbanásait, impulzitását választom.

Oly sokan, oly sokat írtak már Karajan operafelvételeiről, hogy nem szaporítom tovább a szót, hiszen inkább csak ürügy volt elmerengeni. Elmerengeni, elbúsulni, mert sic transit gloria mundi.
Tessék például meghallgatni Riccardo Muti felvételének érdektelen, száraz, smirglis Juan Ponsát...






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.