Ory grófja, á la Rossini

ROSSINI:
Ory grófja
Universal / Deutsche Grammophon
4775020, 2 CD

A Deutsche Grammophon cég már elég tapasztalt ahhoz, hogy tudja a jó recept titkát. A hozzávalókat illetően biztosra megy, majdnem minden esetben kizárólag a legnemesebb, legdrágább alapanyagból készíti a termékeit. Persze ezek az alkotóelemek például a húsz évvel ezelőtt rendelkezésre álló anyagokhoz képest kissé biztosan fakóbbak, talán nem is annyira ízletesek, ám mindenképp értékesek. Nézzünk egy konkrét receptet, melynek neve: Ory grófja.

Végy egy közepesen, vagy kevésbé ismert operát, lehetőség szerint egy jelentős szerző méltatlanul elfeledett művét. Fontos szempont, hogy ne legyen belőle túl sok felvétel a piacon. Az Ory grófja nagyszerű választásnak látszik: Vittorio Gui és John Eliot Gardiner közismert felvételei mellett jól megfér a katalógusban még egy ebből a szikrázóan szellemes Rossini-remekből. A mű maga igen sokban támaszkodik a szerző egyik korábbi munkájára, a Reimsi utazás című Zeitstückre, amelynek zenéjét Rossini visszavonta, épp azért, hogy a legjobb részeket felhasználva megírhassa az Oryt.

További hozzávalók: mindenekelőtt egy NAGY SZTÁR a címszerepre, lehetőleg olyan, akiért a tinilányok és a családos asszonyok egyaránt rajonganak, a nagyszülőkről nem is beszélve. Juan Diego Flórez pont megfelel a célnak. A férfiakról sem megfeledkezve, kell egy olyan ismert énekesnő is a Grófnő szerepére, akinek az oldalán hősünk kifejezetten jól mutat, és még énekelni is tud, nem is akárhogyan. Stefania Bonfadelli, a pár évvel ezelőtti, szenzációs bécsi Rómeó és Júlia egyik főszereplője ideális választás.

Vígoperáról lévén szó, elengedhetetlenek az ízig-vérig buffo karakterek. Nem könnyű manapság ilyet találni, Bruno Pratico az egyik utolsó mohikán, aki - sajnos - még annak a felettébb fontos szempontnak is megfelel, miszerint kell legalább egy olyan énekes, akit a kritikus jól a földbe döngölhet, mivel hangi kvalitások tekintetében messze elmarad a többiektől. Sajnos, ezen a lemezen párja is akad Alastair Miles személyében. A mélyebb férfi szólamokat tehát kicsit jobban is ki lehetett volna osztani, de azért mindketten tisztességesen abszolválják szerepüket.

Ha mindez megvan, akkor már csak egy, a Rossini-operákban nagy jártasságot szerzett karmester, jelen esetben a kiváló Jésus Lopez-Cobos, valamint egy remek zenekar kell (a bolognai Teatro Communale zenekara), és minden készen áll bő két óra önfeledt szórakozáshoz, sziporkázó jelenetekkel és érzelgős, helyenként szirupos pillanatokkal. Mert kétségtelen, hogy a partitúra legjobb részei vagy az egyik, vagy a másik kritériumnak megfelelnek, az előbbire Raimbaud áriája, utóbbira pedig a nevezetes Hármas lehet példa.

Bocsánat, egyvalamit elfeledtem! Két dolog hiányában a fenti recept - sajnos - elkészíthetetlen lett volna, úgy is mondhatnám, hogy minden a fűszerezésen áll vagy bukik. A két fűszer neve pedig: tehetség és pénz...