Leglegotello (Otello / Toscanini)

VERDI: Otello

Ramón Vinay, Herva Nelli, Giuseppe Valdengo, Virginio Assandri, Leslie Chabay, Nicola Moscona, Arthur Newman, Nan Merriman
NBC Symphony Orchestra and Choruses
Arturo Toscanini

Naxos
2 CD
8.111320-21

Toscanini legendás, 1947-es Otellójának piacra dobásával a Naxos nem vállalt túl nagy kockázatot, a felvétel örök darab, bármikor újra elsüthető, hiszen mindig lesznek újdonász zenehallgatók, akik boldogan teszik be lejátszójukba.

És nem fognak csalódni. Toscanini felvétele ugyanis pontosan, kiszámíthatóan hozza a formáját. Legelsősorban persze az ősz Maestro (47-ben épp 80 esztendős volt), aki az olasz operák terén szinte verhetetlennek bizonyul. Az a tömény szenvedély és indulat, ahogy indul a darab a híres Viharjelenettel! Újra meg kell kapaszkodnom, ahányszor csak hallgatom. Vagy a Bosszúkettős a második felvonás fináléjában, azzal a torz, groteszk diadallal a legvégén, amit csak ezen a felvételen érhetünk tetten. Persze ehhez kellenek a fiúk is.

A címszerepben Ramón Vinay. A XX. század egyik legizgalmasabb énekes színésze, aki két komplett szerepkört kitöltött. Két évtizedig a hőstenor szólamot erősítette, nem is akárhogy, legendás Trisztán, Siegmund, Don José, Radames és persze Otello. Majd egy rövid szünet, és vissza a világhírbe, immár baritonistaként, Rigoletto, Luna, Jago és Telramund jelmezében (pont Bayreuthban), sőt még Petrovics Emil C’est la guerre-jében is énekelt. Végül lírai baritonná visszaszelídülve Don Alfonso és Don Bartolo bőrébe bújva fejezte be a nem mindennapi karriert.

Otellóként talán nem olyan végletesen szenvedélyes, mint del Monaco volt évtizeddel később, de rendkívül karizmatikus férfi. Az ő Otellója nemesebb fiatalabb pályatársáénál, tragédiája viszont emberibb, szívszorítóbb. Az igazi Otellóknál kevésbé szokott sikerülni az első felvonás (Domingo a nagy kivétel), mert ott a szerelmes férfi szól. Vinay viszont a maga utolérhetetlenül félelmetes hangján is olvadóan énekel. Azután persze a második felvonásban jön az őrület, a féltékenység zöld szemű szörnye, s nincs megállás a tragédiáig. A III. felvonásbeli monológját („Dio! mi potevi”) még énekli, del Monaco vezette be a parlando előadásmódot, de Vinay legalább olyan hatásos.

Otello kálváriájában fontos szerepe van a baritonnak, őt Giuseppe Valdengo alakítja. Valdengo nagy Toscanini-kedvenc hírében állott, egy sereg lemezén énekelt. Kifejezetten csúnya hang, viszont roppant kifejező. Talán nem olyan démoni Jago, mint Gobbi, de emberileg érthetőbbek a céljai. Kisstílű gazember, aki piti előléptetés érdekében mocskolja be gazdája magánéletét. Valdengo előadásában nem a Credo a szerep csúcsa, sokkal inkább az Álomelbeszélés, akkor dugja le főnöke torkán a békát.

Herva Nellit állítólag nem csupán művészi kapcsolat fűzte Toscaninihez. Ez így, hat évtizeddel később elég hihetően hangzik, hiszen 47-ben már javában a pályán volt Zinka Milanov vagy Licia Albanese. A lemezen ugyanis Nelli édeskésen énekel (ami nem biztos, hogy pont egyezett Toscanini ízlésével), ráadásul hamisan, amit a Maestro más esetben kegyetlenül irtott. Így e felvételen Desdemona óhatatlanul mellékszereplővé silányult.

A valódi mellékszereplők viszont egytől egyig remekek, most csak a nagyszerű Nicola Mosconát említeném (Lodovico). És örömmel emlékezem Roderigo alakítójára, Leslie Chabayra is, aki Csabai Lászlóként a budapesti Operában kezdte a pályáját, majd a Metben futott be szép karriert, s néhány hónappal ezelőtt lett volna 100 esztendős.

Az NBC Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát eleve Toscanini kedvéért hozták létre, nem meglepő hát, hogy mindenben pontosan követik utasításait. Az énekkar hangzása ugyan a megszokotthoz képest kicsit darabos, de talán pont ez volt a feladat, Ciprus népe nem valószínű, hogy finomabb társaság lett volna.

Carelli Gábortól tudjuk, hogy Toscanini az öregkori lemezfelvételeinél mindig rendezett egy nyilvános előadást a stúdióban, amit rögzítettek, hiszen sokszor az élő előadás sikerült a leghatásosabbra. E lemez ezt a felvételt tartalmazza, elején és végén a szpíker korhű szövegével.

Akinek tehát nincs meg Toscanini remek Otellója, annak javaslom, csapjon le rá ízibe!