Lamentálás a magyar operai hangarchívumokról - IV. (A Hungaroton Erkel-CD-je kapcsán)

ERKEL
Operarészletek
(Bátori Mária, Hunyadi László, Bánk bán, Dózsa György, Brankovics György, Névtelen hősök)

Hungaroton
HCD 32620

Legújabb - s a korábbiaknál pesszimistább - lamentálásomra a Hungaroton új, az Erkel-bicentenárium jegyében piacra dobott CD-je kapcsán nyílt lehetőségem. Egyfelől örömmel rögzíteném, hogy talán legelőször nyílt lehetőségem lemezről meghallgatni olyan, eddig rádiós archívumok mélyén fekvő felvételeket, melyeknek felszínre kerülését oly sokszor sürgettem. De pesszimista énem is erőre kapott. A komponista életműve ennél bővebb válogatást indokolna, s további kérdés még, hogy tényleg minden esetben a legalkalmasabb felvétel került-e elő a ládafiából?

Mert persze az öröm mindjárt a legelső track alatt ürömbe fordult. A címszereplő románcát Erkel Ferenc Bátori Mária című operájából Osváth Júlia énekli, a Forrai Kórus támogatásával. Nehéz ilyenkor a pontos szavakat megtalálni, mert sajnos a felvétel nem igazán vállalható, s a patina kínosan repedezik. Az Operaház egykori vezető szopránja énektechnikai gondokkal küszködve, elnehezült hangon próbál megbirkózni Erkel légiesen könnyed dallamformálásával - eredménytelenül. Bizonyos magasság feletti hangok csak rettentő nehézkesen, kínos félmásodpercek után szólalnak meg, matt és sápadt színnel. A felvétel további gyengéje az énekkar. Hangzásuk nem is énekkari, hanem olyan, mintha 30-40 énekes szólistát hallanánk, akik körülbelül egyszerre igyekeznek nagyjából ugyanazt megszólaltatni. Mint amikor egy csapat többé-kevésbé kottaolvasó ember összeverődve a legelső próbán kísérletet tesz egy addig ismeretlen mű megszólaltatására. Rögzítésre mindenképpen alkalmatlan helyzetben. A felvétel egyébként 1954-ben készült. (De ezt nem az ilyen információkat gondosan titkoló műsorfüzetből tudom.)

Nem lett jobb a helyzet a második számnál sem, bár a gond alapvetően más. Maga a felvétel viszonylag friss, 1984-ben lemezgyárunk komplett Hunyadi László kiadására szánta el magát. A korszak nemzetközi szinten is ismert, viszonylag fiatal énekeseivel készült felvétel szinte teljes mértékben fiaskónak bizonyult. Legfőbb erénye, hogy (mindmáig) az egyetlen "hivatalos" operafelvétel, melyet Kovács János dirigál, ami zenei állapotunkról önmagában is súlyos látlelet. A felvételen az akkor (innen nézve mindenképpen) világsztárnak számító Sass Sylvia énekelte Szilágyi Erzsébet szólamát. Az énekesnő akkor már a legsúlyosabb drámai szoprán szerepkört tudhatta a magáénak, egyebek mellett a Tosca, a Turandot, Az álarcosbál, a Don Carlos hősnőit. Sass a feladathoz képest inadekvát hangi állapotban rögzítette Szilágyi Erzsébet szólamát, a felvétel legkínosabb részének a híres La Grange-ária bizonyult. A Hungarotonnak e felvétel közreadását annakidején már presztízsokokból sem lett volna szabad megtennie, most e részlet újbóli beválogatását kapitális baklövésnek tudom csak minősíteni. Nem sorolom fel, hogy mennyi jobb, szebb és fontosabb felvétele van ennek az áriának. Méltatlan mind Erkelhez, mind az amúgy szép karriert befutott énekesnőhöz.

És még mindig nincs vége. A harmadik számban, még mindig a Hunyadi Lászlóban, a címszereplő és Mária kettősét Simándy József és Orosz Júlia szolgáltatja. A probléma megint a szopránnal van, Orosz Júlia ebben a csipkésen finom szólamban meglehetősen darabosan van jelen. Ma már - merem remélni - ilyen formálás felnőtt előadónál nem nagyon képzelhető el. Orosz és Osváth felvételének egyik nagy tanulsága, hogy a hangképzés fejlődése talán a szopránoknál érhető leginkább tetten, előadásmódjuk a XXI. századra visszavonhatatlanul avíttá vált. Ugyanakkor nem lehet mindent az Idő nyakába varrni (erre példa majd a következő részlet is): az előadóknak máig tartó felelősségük van. Simándy közreműködése a szerepben rejlő és a művészre oly jellemző - kicsit múltidéző - pátosz ellenére is modern, tiszta és vállalható.

Ha a hallgató ekkorra még nem vágja sutba az egész lemezt, azaz eljut a negyedik trackig, azt tapasztalhatja, hogy az egykori nagy szopránok becsületét a Gara Mária cabalettáját éneklő Gyurkovics Mária menti meg. Bravúros és elsöprő, s a művésznő egyéb felvételein néhol kiütköző negédességtől mentes felvétel. Etalon.

Akárcsak Bánk híres második felvonásbeli áriája Ilosfalvy Róbert tolmácsolásában. Maga a felvétel a művész kölni időszaka alatt készült, tehát amikor még nem énekelte Erkel hősét színpadon. Mégis, a felvétel hőfoka, szenvedélye, biztonsága, s a figura nemessége alapján az ária talán legszebb tolmácsolása.

Bánk és Tiborc kettősét Joviczky József és Radnai György idézi vissza a mű első komplett lemezfelvételéről. E részlet kapcsán megint tetten érthető a válogató szubjektív ítélete, s az a csak többé-kevésbé méltányolható törekvés, hogy a valamikori hőskorból minél több énekest vonultasson föl. Én e kettősből inkább másik felvételről válogattam volna. Radnai évszázados jobbágyérzelmeket felvonultató Tiborca ezúttal is megrázó, viszont a legendás Wagner-tenor frazeálásának gyengéi, esetlegességei sokat rontanak a felvétel szépségén.

Ágay Karola Melinda-áriájában megint emlékeztetett arra, hogy Erkel szopránhősnői mennyire összetett hangképzést igényelnek. A körünkből tavasszal eltávozott nagyszerű énekesnő formálása (mint szinte minden megszólalása) ismét példaértékű. Benne van a szerencsétlen sorsú hitves és anya törékeny szerelme, tragédiája.

Bánk és Gertrúd csonka kettősét a másik Bánk-etalon, Simándy József és Komlóssy Erzsébet előadásában kaptuk meg. Kérdés, hogy miért volt erre a fél duettre szükség? Mindketten szerepelnek másik részletben a lemezen, s a kettősből szerintem létezik hatásosabb felvétel.

A CD egyik legizgalmasabb felvétele a címszereplő esküje a Dózsa Györgyből. Szabó Miklós előadása izzik a szenvedélytől, minden rezdülése a drámát szolgálja, a jelenetet záró szépen csengő magas c-t a világon bárki örömmel magáénak mondaná.

A Dózsa Györgyből még két gyönyörű részletet hallhatunk. Elébb Komlóssy Erzsébet kápráztat el a Jósnő áriájának mély és elgondolkodtató előadásával, majd a kevés felvételt készítő Sándor Judit a Lantos áriájával. Ez utóbbi jelenet szövege akár az egész Erkel-életmű mottója lehetne: "Régi dal a régi dicsőségről". Sándor Judit előadása modern, zeneisége bizony évtizedekkel megelőzte korát.

Ha a lemez legfőbb értelmét kéne kijelölni, akkor az mégis a Brankovics György két jelenete lenne. A lemezen - tudomásom szerint - eddig még nem kiadott felvételek a Rádió archívumából kerültek elő.
Előbb Kováts Kolos énekli remekül felépített és hátborzongató előadásban a terjedelmes és megrázó Brankovics-monológot. Nem kevésbé hatásos a II. felvonás fináléja Házy Erzsébet, Mátyás Mária, Palcsó Sándor, Tarnay Gyula és a címszerepben a most is lenyűgöző Faragó András előadásában.

A lemezt a Névtelen hősök elég jellegtelenül előadott kórusrészlete zárja.

Egyfelől persze örülnünk kellene néhány érdekesség felszínre bukkanásának, én mégis bosszankodom, hogy Erkel kerek évfordulója kapcsán a Hungaroton mindössze ennyivel volt képes előrukkolni. Ha még keményebben fogalmazunk, akkor e felvételt nyugodtan lehet alibinek nevezni. Kevés munkával kipipáltuk az évfordulót. Erkel "letudva" újabb ötven évre.