Kell-e ennél jobb? (Az Anyegin Bicskovval)

CSAJKOVSZKIJ: Anyegin
Dimitrij Hvorosztovszkij, Nuccia Focile, Neil Shicoff, Olga Borodina
Orchestre de Paris
Vez.: Szemjon Bicskov
Universal / Philips
475 7017

Aki hallotta Bicskovot tavaly decemberben a Kölni Rádió Zenekarának élén Mahler \"habkönnyű\" Harmadikját vezényelni, az nagyjából tudhatja, hogy mire számítson ezen a felvételen is: a zenekari hangzás plasztikusságára, nem annyira hatásvadász, sokkal inkább részletgazdag megközelítésre. Nem kis dolog az Orchestre de Paris nem éppen fegyelmezettségéről híres művészeiből ilyen éteri hangokat, ilyen lélegzetelállító vonóshangzást kicsikarni. Bicskov a felvétel egyértelmű hőse, ám azért - operáról lévén szó - ide énekesek is kellenek. Nagyszerű hangokban pedig nincs hiány.

Mostanában a lemezbarátok a kiadók által már-már dömpingszerűen piacra dobott DVD-knek köszönhetően kissé elszoktak attól, hogy az operákat egyszerűen csak hallgassák. Hiányérzet támad az emberben, ha nem látja az éneklő művész érzelemkitöréseit, a parádés, vagy éppen minimalista díszleteket. Ennél az Anyegin-felvételnél azonban semmi másra nincs szükség, mint arra, hogy hátradőljünk a karosszékben, behunyjuk a szemünket és élvezzük a zenét. Az énekesek a hangjukkal mindent eljátszanak nekünk.

Kezdjük a kisebb szerepeknél: a Filipjevna szerepét éneklő Arkhipova és az Olga bőrébe bújó Borodina két eltérő generáció, az előbbi bámulatos módon megőrizte (konzerválta?) hangját, utóbbi pedig egy nagyszerű pályafutás korai állomásán (1993-as a felvétel) énekli a szerepet. Az előadás egyetlen gyenge pontja Alekszander Aniszimov vérszegény, kifejezetten csúnya hangú Gremin hercege. Milyen kár azért a nagyszerű áriáért!

A három főszereplő mindegyike elsőrangú, különösen Neil Shicoff (Lenszkij) és Nuccia Focile (Tatjana), akikről feltehetően csak az orosz nyelv egészen kiváló ismerői mondanák meg, hogy nem anyanyelvükön énekelnek. Focile művészetét korábban nem ismertem, de kiegyenlített hangját és páratlan muzikalitását (micsoda Levél-ária!) hallva biztosan keresni fogom a felvételeit. Shicoff pedig hozza a tőle megszokott színvonalat: nem spórol az energiáival, viszonylag szűk dinamikai skálán énekelve (mondjuk mezzofortétól felfelé) nyújt felejthetetlen alakítást.

A címszerepben Dimitrij Hvorosztovszij is igen jó, a hang homogén, egy tömbből faragott, a duettekben méltó partnere Focilének, egészében véve azonban egy picit elmarad az optimálistól. Az okát nem tudnám megmondani, lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de mindenesetre számomra nem az orosz bariton az ideális hang - ebben az antihős szerepben semmiképp.

Mindent egybevetve azonban bizton kijelenthető: már-már zenetörténeti jelentőségű, kiemelkedő színvonalú felvétellel van dolgunk, amelyet magára valamit is adó operarajongó egészen biztosan a polcán szeretne tudni.