Gobbi köpenye (Il tabarro 1955-ből)

PUCCINI: Il tabarro

Tito Gobbi, Margaret Mas, Giacinto Prandelli, Miriam Pirazzini, Piero De Palma, Plinio Clabassi
Rome Opera House Chorus & Orchestra
Vincenzo Bellezza

Naxos
8.111307

A Puccini-évet magunk mögött hagyva hadd szóljak néhány szót kedvenc operámról, A köpeny-ről! Az ürügy a Naxos nemrég megjelentetett CD-je, ami egy bő fél évszázados felvétel újrakiadása. Elsőnek nyilván meg kellene magyaráznom, hogy miért is A köpeny a kedvenc. Hogy miért nem a Bohémélet, a Tosca vagy a Pillangó, netán a pályazáró Turandot, mint másoknak.

Puccini soha, egyetlen művében sem élt a hangulatfestés ennyire különös elemeivel. Már maga a dráma is két síkon zajlik. A fő történet a bárkán, mely ingatag, billenékeny, sebezhető. A sztori is elsősorban a nyomorról, a szegénységről, a kiszolgáltatottságról szól. A másik sík a háttérben a szárazföldé. Vidámság, könnyed légkör jellemzi. Puccini pedig mesterien keveri a kettőt.

Míg Marcel és Georgette veszekednek (a bárkán), a háttérben az utcai énekes ezt dalolja (a parton): „Valld meg, kérlek, kedves Május, Mért csábítasz ezer jóval, Mért fontál be hímes szóval?" (Nádasdy Kálmán fordítása.) A bárkán zajló egyetlen röpke boldog jelenetben a kintornás (a szárazföldről) szolgáltatja a verklizenét. S a tragikus vég: míg Marcel a hajón vergődik nyomasztó kétségei közt, a parton ifjú szerelmespár búcsúzkodik. Elátkozott ez a bárka. Szarka néni és Vakond is álmodozik a boldogságról, de mindannyian tudjuk (sőt ők is), hogy hamis illúziót kergetnek. A darab nyomasztó légköre az előre elrendeltség világát sugározza, a reménytelenségét. Puccini talán legpesszimistább műve, mely nem is torkollhat másba, mint tragédiába.

Nem mellékesen ebben az operában történik meg a munkásosztály első megjelenése a műfajban.

A felvétel 1955-ben készült, a római operaház produkciójaként. Georgette szerepét a szinte teljesen ismeretlen Margaret Mas énekli. Alakítását csak egy hajszál választja el a tökéletestől. Mégis, mennyi hiányzik! A legfelső regiszter nem nyílik ki igazán, a kettősbeli c kissé sápatag. A nagy dallamíveket olykor megtöri, vélhetően levegőhiány okán. S a szenvedély, ami Puccini hőseit oly izzóvá hevíti, itt kissé hiányzik. Apróságok, melyek egy másodvonalbeli énekesnőt elválasztanak egy vérprofitól.

Hasonló a helyzet Henri alakítójával, Giacinto Prandellivel. Nemes hanganyag, drámai hangszín – leginkább az idősödő Jon Vickersre emlékeztet. Mégis, a legfőbb pontokon hiányérzetünk támad, valami hiányzik. Ő is töri a dallamíveket, s olykor egy-egy magasabb hang befullad. Előadáson még elmenne, lemezen zavaró. Kár érte. Persze olyan kortársai voltak, mint del Monaco, Filippeschi, Lauri-Volpi, Pertile, no és az ifjú Bergonzi. Nehéz ügy.

Nem vitás, ezt a lemezt Tito Gobbi viszi el. Marcel szólamában egyszerűen excellál. Olvadóan finom, amikor visszatérésért könyörög feleségének. Kemény, amikor a munkásaival tárgyal. Ezernyi hangszínnel operál. Tanítani kell, ahogy odaveti végső vitájuk után a távozó asszonynak: „Te céda”. A tragédiát bevezető áriáját („Nulla! Silenzio!”) még sosem hallottam ennyire hátborzongatónak. Nagyon nagy alakítás.

A kisebb szólamokban a „comprimariók királyai” brillíroznak. Piero De Palma, Plinio Clabassi, Renato Ercolani. A Római Operaház Ének- és Zenekara élén Vincenzo Bellezza áll. A XX. század első felének jelentős operadirigense hibátlan formálással teszi jelentőssé és emlékezetessé a felvételt.

A lemez végén bónuszként a fiatal Tito Gobbival hallhatunk még hat áriát a 40-es évek végéről. Verdi, Rossini, Mozart és Puccini hősei finomam árnyalják a hősbaritonról alkotott képet.