Bejelentkezés Regisztráció

Opera

Egy sírfelirat margójára (Rossini: Ory grófja)

2005-11-21 09:33:00 BaCi

\"ROSSINI: ROSSINI: Ory grófja
Sumi Jo, John Aler, Diana Montague, Gilles Cachemailles, Gino Quilico, Raguel Pierotti
A Lyoni Opera Ének és Zenekara
Vez.: John Eliot Gardiner
Universal / Philips
475 7014

Nem túl gyakran halljuk ezt az operát.
Hát mit mondjak? Meg is tudom érteni.
Mert - mint tudjuk - a humor komoly dolog. Mozart például remekül bizonyította, hogy ez az opera területén is helytálló nézet. Egy élvezetes komédiához legalább olyan karakterek szükségeltetnek, mint egy szívet tépő dráma megszületéséhez.

Rossini azonban kicsit \"elviccelte\" ezt a vígoperát. Egy kiforratlan jellemekre épülő, bugyutácska történet, melyet érzelmes melódiákkal fűszerezett bravúráriák segítségével mesél el a szerző.
Száz szónak is egy a vége: ez tipikusan az a mű, amit el kell adni ahhoz, hogy sikert hozzon a konyhára.

Nincs is ezzel semmi gond. Vegyük mindjárt a címszereplőt alakító John Alert. Még ha fogalmam sincs arról, hogy ki is valójában ez az apácaruhába bújtatott fura figura, akkor is remekül fogok szórakozni rajta. Elég összetett hangszínskálával rendelkezik, a nyápic kedveskedőn át a bántóan éles kappanhangon keresztül a garatból előtörő szenvelgőig minden elképzelhetőt megénekel. Mivel azonban legtöbbször a magas hangoknál kezd mindenféle érdekes hangképzési móddal operálni, azt hiszem, jogosan gyanakodhatunk, hogy a vígoperai jelleggel egyben énektechnikai hiányosságait is igyekszik leplezni.

A grófnét alakító Sumi Jo szintén nagyon sokat játszik a hangjával, de ez a játék nem abba a körbe tartozik, mint hódítójának felszínes színpompázata. Az énekesnő mélyebb vonásokkal gazdagítja hősét, s a nők szokásos módon kikevert jellemének megfelelően a Naiva, a Madonna, a Díva és a Léha vonásai is meg-megcsillannak előadásában.

Gilles Cachemailles-t hallgatva azonban arcomra fagyott a mosoly. Gyönyörű mélység, tiszta, világos, szabad magasság. Pedig nem semmi ennek a szerepnek a hangterjedelme!

Diana Montague (Isolier), Gino Quilico (Raimbaud), Raquel Pierotti (Dame Ragonde) és Maryse Castets (Alice) kevésbé látványosan, ám annál kifogástalanabb technikai megvalósítással csinálják ugyanazt, mint John Aler.
Humoros árnyalatokat csempésznek a remekül elénekelt koloratúrák közötti részekbe. S mivel kitűnő adottságú, jól képzett énekesek, a negédes melódiák és a nyers indulók mosolyogtató, karikaturisztikus vonásokkal gazdagodnak.

Bármilyen szellemesek is Gardiner ötletei, s akármilyen jól muzsikál a Lyoni Opera Ének és Zenekara, számomra ez a lemez akkor is inkább ritkaságánál fogva érdekes, nem pedig zsenialitásánál fogva értékes.
Pedig még a magyar szövegkönyvet is áttanulmányoztam, hátha Romhányi pótolni tudta Scribe és Delestre-Poirson kifelejtett szellemességeit.
Van egy-két villanása a zseniális szójátékosnak, de összességében nem tudta befolyásolni a hatást. Mindenesetre az ő aktív elméjét figyelembe véve nem lehetetlen, hogy a Sírfeliratok c. ciklus eme kis gyöngyszeme a librettó fordításának befejeztekor készült:

Nerc
Hogy lenyúztak, ó, én árva,
Elvittek az operába!
Lógott ott még hód, nyest, menyét,
Ó, hogy utálom a zenét!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.