Egy remek francia Orfeusz (Gluck: Orphée et Eurydice / Gardiner)
GLUCK: Orphée et Eurydice
Anne Sofie von Otter, Barbara Hendricks, Brigitte Fournier
Monteverdi Choir
Orchestre de l’Opéra National de Lyon
Sir John Eliot Gardiner
EMI
50999 509161 22
„Egyszerűen tökéletes...” – ezekkel a szavakkal adta tovább Johanna kolléganőm Gardiner Orfeusz és Euridikéjét. Hazamentem, meghallgattam – és tényleg. A felvétel ül nálam már vagy két hónapja, de ennél tovább sokáig nem jutottam.
Gluck operájának ma 47 különböző felvétele forog közkézen, az egyes helyi kalózkiadásokat nem számítva. Ez egy óriási szám, ennél nagyobb szórást csak Mozart, Verdi és Puccini legeslegnépszerűbb művei között találhatunk. Ennek oka vélhetően inkább a sztárelőadók igényeiből fakadt, akik akár többször is rögzítették egy-egy csúcsszerepüket. (Így van például Callasszal tíz Tosca, Tebaldival kilenc, és még sorolhatnánk.) Ilyen igény az Orfeusz esetében nem mérhető, a 47 felvétel címszerepén 40 különböző énekes osztozik. Viszont a dirigensek közül a legtöbb Orfeusz-felvétele kétségkívül e most taglalt előadást is irányító John Eliot Gardinernek van, méghozzá három.
A száraz statisztika után azért kanyarodjunk vissza a CD-hez, hátha sikerül valamit hozzátenni Johanna értékeléséhez. Az Orfeusz és Euridikét a műveit gondosan vigyázó Gluck eleve két verzióban alkotta meg. Az 1762-es bécsi premierre Raniero da Calzabigi olasz, míg az 1774-es párizsi bemutatóra Pierre Louis Moline francia nyelvű szövegére, de a számok sorrendje, s a szólamok kiosztása is eltérő volt. Míg Bécsben alténekesnő, az itáliai bemutatón (Pármában) kasztrált énekes, addig Párizsban tenorista énekelte a címszerepet. Jelen felvételünk a francia szövegre készült verzió, de mégsem teljesen az eredeti. A változások ugyanis nem értek véget Gluck életében. A Mester egyik legnagyobb rajongója, a romantika francia fenegyereke, Hector Berlioz is úgy érezte, hozzá kell tennie egy keveset Gluck remekéhez. Berlioz az 1859-es párizsi felújítás zenei irányítójaként a francia szöveg ellenére visszatért a kontraalt címszereplős változathoz.
Lemezünkön Berlioz verziója hallgatható meg. Az 1989-es lyoni felvétel Orfeusza a szerep egyik leginkább adekvát tolmácsolója, Anne Sofie von Otter, aki elsöprő stílusismerettel, minden ízlésbeli kilengés nélkül hozza a figurát. A párját másodszor is elveszítő dalnok siratóját a szokottnál egy árnyalattal gyorsabbra veszi, de ez semmit sem von le a szerep összértékéből. Mély emberség és őszinte érzelem jellemzi alakítását, s a technikailag nehezebb szakaszokon is könnyed virtuozitással jut túl.
Megvallom, nem kedvencem a mára maximum jazzpódiumon szereplő Euridice, Barbara Hendricks. Karajan egykori pártfogoltja hangjában mindig is éreztem egy kicsinyke – számomra zavaró – tremolót, ami klasszikus szólamaiban egyszerűen stílusidegenként hatott. Itt viszont nem, sőt jótékonyan tesz hozzá a „feltámadást” kissé nehezen átlátó fiatal lány romlatlan alakjához.
Ámor szerepét technikásan és szépen, de kissé jellegtelenül alakítja Brigitte Fournier.
Az előadás motorja persze a karmester volt. A művet Gardiner a tőle megszokott rendkívüli magas szinten, abszolút Gluck stílusában tolmácsolja, ehhez remek partner a káprázatos hangzású Monteverdi Kórus és a Lyoni Opera technikás zenekara.
