Egy Lammermoori Lucia - Callasszal

Donizetti: Lucia di Lammermoor
EMI - 5627472
2 CD

A master-szalagokból bakelit-legendák, a bakelit-legendákból pedig lehetőség szerint megtisztított CD-felvételek lesznek, legalábbis a nagy lemezkiadó cégeknél ez a világ rendje. Most az EMI-nál jelent meg egy régi felvétel újra a kincsestár mélyéről, és landolt immáron a Great Recordings of the Century fedőnevű sorozatban. Egy 1953-ban rögzített Lammermoori Luciáról van szó - érdekesség, de talán nem véletlen, hogy a cég éppen néhány hónappal a szerzői jogi szempontból bűvös 50 éves lejárat előtt jelentette meg újra. Ezen a felvételen állt össze első alkalommal a nagy triász, Maria Callas, Giuseppe di Stefano és Tito Gobbi a nagyszerű Tullio Serafin irányításával. Továbbá: ez volt Callas első teljes Luciája lemezen (az 1952-es mexikói előadás kalózváltozatát leszámítva), hiszen a Karajan vezényelte berlini előadásról készült felvétel 1955-ös, míg a már sztereó, szintén Serafin által dirigált lemez pedig 1959-es.

Jelen felvétel hangzása helyenként bizony igencsak hagy kívánnivalókat maga után, bár a hangmérnökök kétségkívül remek munkát végeztek, mégis maradt egy-két olyan rész, amely, mit szépítsük, erősen zúg, és maradt néhány kiküszöbölhetetlen torzulás is, főként a magas hangok esetében.

Az énekesi gárda - talán mondanom sem kell - elsőrangú, élükön természetesen A DÍVÁVAL, Callasszal. Hangja friss, eleven és fiatalos, nyoma sincs a későbbi modoros megnyilatkozásoknak. Pedig a lemez felvételét megelőzően nem igazán lehettek jelentős színpadi tapasztalatai a szerepben, mivel addig csupán hétszer énekelte (1959-ig egyébként összesen 46-szor), mégis teljes alakítást nyújt, mind hangilag, mind színészileg. A szerep csúcspontján, az Õrülési jelenetben egészen rendkívüli, koloratúrszopránokat megszégyenítő magabiztossággal énekel.

Edgardo szerepében Giuseppe di Stefano nem sokkal marad el Callas mögött, vokális szempontból mindvégig példamutató a teljesítménye, és mindemellett ő is nagyszerűen formálja meg a figurát. Különösen az első felvonást záró, Luciával énekelt kettősben remekel, itt olyan intenzitással énekel, amellyel helyenként szinte szétfeszíti a szólam kereteit. Róla is csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk.

A két főszereplőnél némileg haloványabb Tito Gobbi Lord Ashtonként, igaz a szerep nem is kínál sok alkalmat a bizonyításra. A többi énekes, miként a firenzei Maggio Musicale zenekarának teljesítménye, egyaránt átlagosnak mondható, nem úgy a karmesteré, Serafiné, akinek döntő érdemei voltak abban, hogy a Lucia az 50-es években újra integráns eleme lett az operarepertoárnak, először Itáliában, majd szerte a világon. Serafin - bár a lemez hangzásképe nem neki kedvez, hiszen az énekesek vannak az előtérben - minimum egyenrangú partnere a három nagy énekművésznek.

Sajnos azonban az akkoriban készült lemezek majd mindegyikéhez hasonlóan ezt a felvételt sem kerülték el a néhol önkényesnek tűnő húzások, amelyek eredményeképp ez a Lammermoori Lucia semmiképp sem tekinthető teljesnek. Több mint fél órával rövidebb, mint az 1959-es felvétel (egyébiránt az sem teljes).

Aki mindenképp a húzások nélküli \"Lucia-összesre\" vágyik, az Richard Bonynge Joan Sutherlanddel és Luciano Pavarottival készített felvételét keresse. Aki viszont egy letűnt kor nagyságainak éneklését kívánja újra meg újra visszahallgatni egy minden szempontból archív felvételen, az keresve sem találhat jobb lemezt Callas első stúdióban rögzített Luciájánál.