Egy különös kakukktojás - Rossini: Ory grófja

ROSSINI: Le Comte Ory

Huw Rhys-Evans, Luca Salsi, Wojtek Gierlach, Linda Gerrard, Gloria Montanari, Luisa Islam-Ali-Zade, Sofia Soloviy
Czech Philharmonic Choir
Czech Chamber Soloist Brno
Brad Cohen

Naxos
8.660207-08

Egy bő hónappal ezelőtt e \"hasábokon\" Rossini ifjúkori zsengéjét, a Ciro Babilóniábant elemezgethettem, mely a Bad Wildbad-i Rossini-fesztiválon készült, és most a Naxos egy újabb wildbadi Rossini-produkcióval - ezúttal egy meglehetősen kései alkotással - örvendeztetett meg bennünket.

A wildbadi Kursaal akusztikája mostanra sem lett jobb, így ezúttal megkímélem az Olvasót a visszhangos dobozhangzás fölötti borongástól. Tudomásul vesszük, hogy az ott készült felvételek esetében a hangzáskép eme hátrányával kell számolnunk, ha akarjuk, ha nem.

Hanem a darab! Rossini aktív alkotópályája utolsó szakaszát már Párizsban töltötte, ahol jelentősen megreformálta egyrészt saját, a buffotechnikán alapuló operastílusát, másfelől a híres francia nagyoperát. Sorban mutatta be a monumentális nagyoperákat, a Semiramistól kezdődően, a Korinthosz ostromán és a Mózesen keresztül egészen a grandiózus Tell Vilmosig. S mert Rossini volt, ebbe a szép rendezett sorba azért belepöttyentett egy kakukktojást, az utolsó előtti operáját, írásunk \"hősét\", az Ory grófját.

Rossini ekkor a párizsi Olasz Színház zeneigazgatója volt, abszolút tekintélynek örvendett, akihez már nem ért föl a sikerére féltékeny kollégák szervezkedése, azt zenésített meg, amit akart, illetve, amit jónak látott. Ezúttal a habkönnyű vígjátékairól (mind a mai napig) ismert szerző, Eugene Scribe egyik feledhető darabjára esett a választása, a jóisten se tudja, miért. A mű finoman szólva nem képvisel különösebb értékeket, dramaturgiai bukfencek is folyton-folyvást akadályozzák a rendezőt, s nyilván a nézőt is. Ráadásul a sztori elég sekélyes: a kéjvágyó címszereplő igen szeretné ágyba vinni a szomszéd grófság szende úrnőjét, amíg az ura a Szentföldön múlatja az idejét, de ez különböző trükkökkel sem jön össze.

Én úgy sejtem, Rossini unhatta egy kissé a párizsiak (valljuk be!) dagályos kedvenceit, és még egyszer utoljára visszanyúlt szeretett, és általa oly tökélyre vitt opera buffájához. Valószínűleg nem nagyon zavarta a lapos történet, hiszen tudta, hogy a zene majd úgyis elviszi a hátán. Úgy is lett!

Friss, vidám, sziporkázóan vérbő muzsika az Ory grófja. A komponista mindent felvonultat, amit az ezt megelőző harmincvalahány vígoperájában megtanult. Szellemes együttesek, mókás duettek, elképesztő bravúráriák váltják egymást pergő vidámsággal. Néhány lassú részt kivéve az egész opera permanens zakatolás és nyargalás. Kedvesen, üdén, jópofán. Tényleg, kit érdekel ilyenkor a szimpla történet?

Talán már megkockáztathatjuk: Bad Wildbadban azért Rossinit a helyén tudják kezelni. Az énekesgárda ezúttal sem világverő, de teljesítményük tisztességes, s a darab hangulatát hibátlanul közvetítik a hallgató részére. (Ráadásul a világ meghökkentően sok városából jöttek össze.)

A főszereplők közül elsőként kell kiemelni a címszerepben a walesi tenort, Huw Rhys-Evanst. Imponáló technikával, remek koloratúrkészséggel, lenyűgöző muzikalitással szárnyal a kényes és virtuóz szólamban. Ennél több jó Rossini-tenorról alig mondható el, egyszerűen beleköthetetlenül tökéletes alakítást nyújt. (Na, talán hangjában van egy cseppnyi zavaróan nazális felhang.)

Marianne-t, Formoutiers gróf nejét, a szomszéd várkastély úrnőjét az angol Linda Gerrard adja, a szerephez illő ártatlansággal. Szép, karcsú énekhangja épp az ilyen finom szerepekre predesztinálja. Technikai virtuozitásban némiképp elmarad tenorista partnere mögött, de komédiázó hajlama segítségével behozza a lemaradást. Így ők ketten elviszik ezt az előadást.

A produkció gyenge láncszeme a gróf nevelőjét alakító Wojtek Gierlach. Rossini ráadásul jól kiszúrt vele egy elképesztő áriával, mely kínosan kihozza a fiatal lengyel basszista hiányosságait. Mentségére megjegyzem, hogy ehhez fogható nehézségű basszusáriába tényleg ritkán lehet belefutni.

A Cseh Filharmónia Kórus kicsit túlkiabálja a dolgot, persze a jóindulatú hallgató képes az akusztika hibájára kenni az egészet. Ezzel szemben a Brnói Cseh Kamaraszólisták kiugróan jól, pontosan és ízlésesen tolmácsolják Rossini sok szólóra lehetőséget adó zenei anyagát. Muzsikálásuk a fiatal ausztrál Brad Cohen irányításával igazán élményszámba megy. Cohen nagyszerű tempókkal tartja figyelmünket mindvégig ébren, s igazán remekül kíséri énekeseit.

Nincs mit tenni, jó produkció ez.