Egy gyűrű mind felett - Az \"Évszázad Ringje\" (IV.)

RICHARD WAGNER: Der Ring des Nibelungen
Rendezte: Patrice Chéreau
Vezényel: Pierre Boulez
Universal / Deutsche Grammophon
7 DVD

Essék néhány szó az énekesekről is: általánosságban meg kell állapítani, hogy elsősorban nem ők e kiadvány legnagyobb erősségei. Vannak kiemelkedően jó énekesi teljesítmények (valljuk be, a kelleténél valamivel kevesebb…), ám ha valaki hangfenoménekre vágyik, nem a Chéreau-féle Ring tűnik a legjobb választásnak.

A Rajna kincse egyik legjobbja a kiváló karaktertenor, Heinz Zednik Loge szerepében, vokalitása imponáló, és a figura is remek. Szintén kiemelkedő Hanna Schwarz Frickaként (mind A Rajna kincsében, mind pedig A walkürben), valamint a finn basszus, az ekkor még nem is igazán világhírű Matti Salminen Fasoltként és Hundingként, az utóbbi figura valóban démonira sikerült, nagyszerű alakítás.

Heinz Zednik Mime szerepében is remekel a Siegfriedben, egyértelműen kijelenthető, hogy ő az, aki mind hangilag, mind pedig színészileg kiemelkedő teljesítményt nyújt, talán a legmagasabb színvonalút a Chéreau-féle Ringben.

Hermann Becht Alberichje mindvégig megfelelően sötét és alattomos figura, az igazi elszántság azonban hiányzik belőle. Az aljasság sokkal inkább jellemzi fiát, Hagent: Fritz Hübner, bár hangja nem elég súlyos a szerephez, nagyszerű figurát teremt az igen hálás szerepben. Õ énekli egyébként Fafnert is A Rajna kincsében és a Siegfriedben, vokálisan sokkal megbízhatóbban.

A waelsung-pár alakítói, Jeannine Altmeyer és Peter Hofmann is igen jók, érződik azonban, hogy vokális teljesítményükre mindvégig bénítólag hat a tőlük talán túl sokat követelő rendezés. Ennek ellenére szemernyi kifogás sem érheti őket, Hofmann-nak (aki nem túl hosszú operaénekesi karrierjét követően rockzenészként kereste a kenyerét) például ez az egyik legjobb szerepe.

Donald McIntyre Wotanja igencsak ellentmondásos: egyrészről tudatosan felépített, a rendezésbe szervesen illeszkedő figura, másrészről viszont szerepformálása nem párosul megfelelő hangi produkcióval. Az új-zélandi énekes - eredetileg basszbariton, ám ezen a felvételen sokkal inkább baritonális világosságú - hangja talán az egész együttesből a legkisebb vivőerővel bír (talán Ortrun Wenkel harmatgyenge Erdája múlja őt alul), és ez, valamint a voce szárazsága és - gyakran bizony - érdektelensége sokszor okoz problémákat.

Mindezzel együtt azonban, ahol igazán szükség van rá, ott McIntyre hangilag is kielégítően teljesít, lásd A walkür nagyszerű második, vagy a Siegfried első felvonását (ez utóbbiban - de csakis itt - vokálisan szinte kifogástalan) ám egy ilyen nagyságú és összetettségű szerepben - sajnos - ez közel sem elegendő. Egy jó színész ide bizony édeskevés: ez az alakítás legfőbb tanulsága.

Sajnos, Gwyneth Jones Brünnhilde szerepében szintén nem hibátlan vokálisan, bár erővel igen jól győzi a szerepet, a magas hangjai azonban igen gyakran metszők, élesek, és bizony fülsértőek. Színészi alakítása azonban majdhogynem kifogástalan, hatalmas utat jár be A walkür harcos amazonjától a Siegfried rajongó szerelmesén át Az Istenek alkonya reményvesztett-lemondó asszonyáig. Érdemes megfigyelni, micsoda átszellemültség és szuggesztivitás jellemzi őt például a Siegfried ébredési jelenetében, vagy Az Istenek alkonya második felvonását záró hármasban.

Manfred Jung tisztességesen helytáll Siegfried rendkívül összetett, vokálisan hatalmas követelményeket támasztó szerepében, mégis, némi hiányérzet támad az emberben őt hallgatva: az énekes semmi igazán emlékezetessel nem szolgál, hangjához hozzá kell szokni, szerepformálása pedig nem mindig egyformán meggyőző. Meredt tekintetű kiskamaszként talán hitelesebb (Siegfried), mint megbízott csábítóként (Götterdaemmerung).

A lemezek hangminősége igen jó, alig hihető, hogy 1980-as felvételről van szó. A TV-rendezés a kiváló Brian Large nevéhez fűződik, aki saját bevallása szerint erre a munkájára a legbüszkébb a szinte bizonyosan 100 feletti operainterpretációja közül. Jogosan, tegyük hozzá, hiszen sohasem látott dimenzióit tárja fel Wagner művének és a Chéreau-féle rendezésnek.

Zárásként mit is mondhatnánk? Patrice Chéreau Ringje szellemi táplálék valamennyi Wagner-rajongónak és operakedvelőnek, sőt, a lassan 30. születésnapját ülő rendezés - részleteiben - azóta is jelen van a világ operaszínpadain, de csak másodlagos frissességben, hiszen egyes elemeit büszkén vallják saját magukénak a zenés színpad rendezői. Aki nem hiszi, járjon utána…