Egy gyűrű mind felett - Az \"Évszázad Ringje\" (III.)

RICHARD WAGNER: Der Ring des Nibelungen
Rendezte: Patrice Chéreau
Vezényel: Pierre Boulez
Universal / Deutsche Grammophon
7 DVD

A Siegfried első felvonása Mime jutalomjátéka: a Chéreau szándéka szerint Charlie Chaplinre, bár talán inkább egy másik feledhetetlen nevettetőre, Groucho Marxra emlékeztető Nibelung igazi tragikomikus figura. Wotan/Vándor kis híján meg is öli érkeztekor - és még ő hiányolja a törpe vendégszeretetét…

Mime azonban nem adja könnyen magát, egészen a harmadik rejtvénykérdésig: ekkor már szinte teljesen összezavarodik, kitalálni sem tud semmit, le is mond a fejéről. A felvonás végén azonban új erőre kap, a zseniálisan megkomponált és színpadra állított jelenetben kobakjára lábost húz, és egy létráról a méregkeverő fakanáljával bőszen hadonászva uralja a világot.

Wotan és Alberich alig ismerik meg egymást a sötétben, jól meg is tapogatják a másik arcát, majd borzadva fordulnak el. Az erdő és Fafner barlangja igazán mívesen kidolgozott: a Tetralógia Chéreau-féle értelmezésének leginkább mesebeli helyszínei. Igaz, hogy az Erdei madár kalitkában él, de ettől függetlenül elvezeti a helyenként kamaszkori beilleszkedési zavarokkal küzdő Siegfriedet Brünnhilde sziklavárához.

Erda alaktalan figurája Wotan dárdáján mintegy féregként kapaszkodik fel: az ilyen és ehhez hasonló játékötletek szervesen illeszkednek a rendező koncepciójába, és egyáltalán nem zavaróak.

Wotan sem egyszerűen egy megtört öreg isten, hanem démoni erejű hadúr, igazán emlékezetes, ahogy minden erejét összeszedve próbálja megakadályozni Siegfriedet a tűzön való átjutásban. Ám nem győzheti le azt, aki nagyobb célokra lett teremtve.

Emlékezetesek Az Istenek alkonya egymásba kapaszkodó, megrettent tekintetű Nornái, fekete lepelben és időtlenné maszkírozva. A Gibichungok az ipari forradalom felkapaszkodott üzletemberei, Hagen és Gunther egészen bizonyosan gyomorproblémákkal küzdenek. Gunther hősnek nevezi féltestvérét, aki azonban itt nem egyéb számító szélhámosnál. A Gibichungok királya alaposan túljátssza szerepét, ami nem tűnik egyértelműen a koncepció részének.

Furcsa egy család ők, annyi szent, és Siegfried naivan besétál a csapdájukba. A legyőzhetetlen hős hatalmas, tágra nyílt szemekkel mered az új, ismeretlen világra és az emberekre, akik szép lassan behálózzák őt.

Emlékezetes továbbá Alberich és Hagen találkozása, Chéreau itt komolyan veszi Wagner instrukcióit, és valóban a kikötőben zajlik a randevú.

Halála előtt Siegfried még egyszer találkozik az Erdei madárral, először csak a kalitkát pillantja meg, ám nem sokkal később rátalál a madárka tetemére is. A Gyászinduló alatt a tömeg az előszínpadon a görög drámák karának mintájára néma kórusként \"kommentálja\" a tragédiát.

A vég sem nem optimista, sem nem pesszimista, miként ezt maga Pierre Boulez is hangsúlyozza Az Istenek alkonya kísérőfüzetében: a tetralógia lezárása nyitott könyv, amelyből mindenki a meggyőződésének, hitének megfelelően olvashat.