Egy gyűrű mind felett - Az \"Évszázad Ringje\" (II.)

RICHARD WAGNER: Der Ring des Nibelungen
Rendezte: Patrice Chéreau
Vezényel: Pierre Boulez
Universal / Deutsche Grammophon
7 DVD

Rátérve a rendezésre: Patrice Chéreau semmi megbotránkoztatót, Wagner-elleneset nem követett el a négy este során, saját bevallása szerint csak a szövegből kiindulva értelmezte a zenedrámát. A szövegből, és nem a zenéből: mint az a DVD-khez kapcsolódó, mintegy egyórás dokumentumfilmből kiderül, 1975-ig nem is hallotta egészében a Ringet, ekkor fogadta el Wolfgang Wagner invitálását, és nézte meg Bayreuthban a teljes művet, ami akkor még a Wagner-unoka rendezésében ment. A már említett Jürgen Flimm ennél továbbment, őt - miként azt nyilatkozta is - egész egyszerűen nem érdekelte a Ring zenéje, csak a szövegkönyvből rendezett.

Nos, Chéreau ilyesmivel azért nem vádolható, nála a zenei történések mind a helyükön vannak, bár például A walkür Siegmund-Sieglinde párosának jeleneteiben mintha a színpadi akciók sokkal fontosabbak lennének a zenénél, ami egyértelműen az énekesi teljesítmény rovására megy.

Chéreau ötleteinek tárháza szinte kifogyhatatlan, elsősorban is emberivé teszi a Ringet, olyan világot teremtve, ahol az istenek, a waelsungok és az emberek semmiben sem különböznek egymástól. A kor, amelyben a művet, különösen A Rajna kincsét játszatja, talán a 19. század vége, tehát Wagner kora, a díszletek és a jelmezek (előbbiek Richard Peduzzi, utóbbiak pedig Jacques Schmidt munkái) eklektikusak, az ipari forradalmat és a viktoriánus időket idézik, a mítoszhoz semmi közük.

A Chéreau-féle Ring ereje a részletekben rejlik, érdemes tehát néhányat kiemelni az ezer meg egy rendezői ötlet közül, annál is inkább, mert bizony nem egy, akkor eredetinek számító gondolat visszaköszön a centenáriumi Ringet követő lassan három évtized Tetralógia-rendezéseiben. A hasonlóság tehát semmiképpen sem a véletlen műve…

A Rajnán duzzasztógát épült, amelyen az estélyibe bújtatott sellők csábítják el a középosztályhoz tartozó, lecsúszófélben lévő Alberichet. Wotan hálóköntösben ébred, ami logikus, ám ezt a köntöst az egész Előeste folyamán nem veszi le, ebben indul kincskeresésre, majd ugyanígy vezeti be a láthatóan vonakodó isteni sereget a Walhallába. Az óriásoknak - számomra némiképp érthetetlenül - komikus méretűre növelt kezük van, és bizony nem szégyellik leköpni az isteneket, mikor kiderül, hogy Wotan mégsem állja a szavát. Freia kihívó öltözetű és ódivatú frizurájú leányzó, aki joggal háborodik fel, mikor az egyik óriás vicces kezével a melléhez ér.

Loge megjelenése külön szám: leginkább a púpos komornyikra emlékeztet a Rocky Horror Picture Show-ból, kész szerencse, hogy nem derül ki róla, hogy földön kívüli. Cinizmusa az első perctől kezdve nyilvánvaló, és remek pillanat, amikor A Rajna kincse végén a nézők felé mintegy kikacsintva összehúzza a függönyt.

Wotan agresszivitására már az Előeste során fény derül (ahol meglepően sokszor löki arrébb az útból légynek sem ártó istentársait, különösképp a félisten Logét), A walkür második felvonásában pedig olyan erővel pofozza le leányát, Brünnhildét, hogy a harcos amazon jó métereset zuhan. Frickától bezzeg tart, elég egy kis hízelkedés, és a Főisten máris beadja a derekát. Ez a felvonás egyébként igen emlékezetes, az első kép a Walhalla tróntermében játszódik, a Foucault-ingát, amely a szoba nagy részét elfoglalja, Wotan a \"Das Ende\" felkiáltásakor megállítja. A Főisten itt kitárulkozik, esendősége, sebezhetősége nyilvánvalóvá válik.

A második képben a Todesverkündigung-jelenet pedig igazán szívbe markolóra sikeredett, Brünnhilde egy fehér leplet terít Siegmundra, Wotan persze nem kegyelmez, eltöri a Nothungot, de a biztonság kedvéért végül még maga is ledöfi lándzsájával Siegmundot. A szívnek tényleg meg kell szakadnia, hiszen a waelsung-pár szerelmét ilyen érzékien és szenvedéllyel még nem mesélték el korábban. Chéreau itt igazán nagyot alkotott, miként a harmadik felvonásban is, ekkor Wotan is megenyhül, ám a búcsúban és a tűzvarázsban - talán a leginkább Bouleznek köszönhetően - elmarad a könnyek törölgetése.