Egy elfeledett (?) felvétel (Rigoletto / del Monaco)

VERDI: Rigoletto
Mario del Monaco, Aldo Protti, Hilde Güden, Cesare Siepi, Giulietta Simionato
Alberto Erede
Universal / Decca
2 CD
476 263 8

Egy évvel a korszakos jelentőségű, Maria Callas, Tito Gobbi és Giuseppe di Stefano fémjelezte Rigoletto-felvétel előtt készült ez a most újrakiadott lemez, amely jó 50 év távlatából visszatekintve is kiállja az idő próbáját.

Az 1954-ben megjelent Rigoletto-lemez a maga nemében nagyszerű: ahhoz képest, hogy a főszereplők közül nem mindegyik tűnik evidens választásnak a szerepre, igazán emlékezetes felvétel született a hazánkban alacsony presztízzsel bíró dirigens, Alberto Erede pálcája alatt. Eredét nem szokás elsővonalbeli karmesternek tekinteni, pedig igen megbízható muzsikus; ennek a Rigolettónak is lendülete van, a rövid előjátéktól a zárókettősig egy hatalmas ívet alkot a drámai történet.

Az persze a legkevésbé sem a dirigens hibája, hogy a kor rossz szokásainak megfelelően a felvétel hangzásarányai eltolódnak az énekesek javára, a zenekari játék sokszor szinte csak jelzésszerűen hallható. A mostani hangmérnöki restaurálás sem mindig kedvez a lemeznek, a Mantuai herceget éneklő Mario del Monaco acélos hangja még metszőbbé, fémesebbé válik, és az énekesnők hangja is sokszor túlontúl élesen szól.

Pedig a már említett del Monaco kétségkívül az előadás hőse. Az olasz énekes igazi hőstenor, az egyik legkiválóbb Otello, Turridu vagy Radames. A herceg szerepe egyértelműen nem az ő fachja, a szólam hajlékonyabb hang után kiált. Ennek ellenére del Monaco nagyszerű alakítást nyújt: igazi tragikus hőst formál az élvhajhász csábítóból. Nem díszítgeti agyon az áriákat, énekel, ahogy a \"csövön kifér\". Ez a cseppet sem konvencionális előadásmód kétségkívül emlékezetessé teszi a felvételt.

A többi közreműködőre sem igazán lehet panasz: Hilde Güden az elvárható ártatlansággal, kislányos bájjal énekli a szerepet, de a herceggel közös 1. felvonásbeli kettősbe egy-két csúnya hang is becsúszik (persze ennek megítélése ízlés dolga).
Aldo Protti remek Rigoletto, nem esik túlzásokba azokon a helyeken, ahol más énekesek bizony túlzásokba szoktak esni, nem színezi agyon a hangját. Neki sincs igazán nagy respektje az operarajongók körében, ám a felvétel egyik nagy tanulsága, hogy korának egyik klasszis baritonja volt. Mondjuk, akkor még volt választék bőven.

A kisebb szerepek egytől-egyik hibátlanul szólalnak meg: Cesare Siepi (Sparafucile) mennydörgésszerű basszusához nem igazán akad hasonlatos, mint ahogy remek Giulietta Simionato is a testvérpár másik tagjaként. Monterone gróf kicsi, ám hangsúlyos szerepét nem kisebb név, mint Fernando Corena énekli, nagyszerűen, Borsa Matteóként pedig a karaktertenorok egyik legnagyobbja, Piero de Palma hallható.

Az 1950-es évek igen termékeny korszak volt az olasz operák lemezre rögzítésében, megszámlálhatatlan nagyszerű felvétel született ekkor, vonatkozási pontok a lemezkészítésben, egyszersmind vágyódásunk-sóvárgásunk tárgyai: efféle aranykor bizonyosan nem köszönt be egy darabig. Kész szerencse, hogy akadnak ilyen újrakiadások.