Don Giovanni

Mozart: Don Giovanni
Warner Fonit
0927 43561-2

\"Vitézi, szomorú, víg dall-játék\"

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy még véletlenül sem egy ma divatos, agyonsztárolt, digitális csodafelvétellel van dolgunk. A (hihetetlenül ízléstelen) borítón 1955-ös dátum szerepel, bár az egyes énekesekről beszerezhető Internetes információk 1953-at jelölik meg a rögzítés időpontjaként. De tulajdonképpen mindegy is.
Persze, lehet - sőt biztos -, hogy a lemezen hallható énekesek nagy része szinte semmit sem jelent az ötven év alatti generációnak, de ez már a mi szégyenünk, és nem kisebbíti az egykori sztárok érdemeit.

Mert - és ez is tény - igazi sztárparádé a szereposztás. Rögtön itt a címszereplő Giuseppe Taddei, korának talán legnagyobb baritonja, aki épp\' úgy volt ünnepelt Leporelló, mint később Don Giovanni, s aki hosszú pályafutása során egyaránt óriási sikerrel alakított vígoperai szerepeket és nagy tragikus hősöket. Énekesi kvalitásairól talán elég annyit megjegyezni, hogy pályája betetőzéseként 70 évesen Falstaffot énekelt a Met-ben.
Méltó játszótársa az olasz Italo Tajo Leporelló szerepében. Ha a basszista felső hangjai nem is makulátlanok, játéka intenzitása, sodró tempói kimondottan élvezetessé teszik előadását.

A férfiaknál maradva a 27 éves Cesare Valletti Don Ottavióját kell említenem, mely szerep végigkísérte egész pályafutását. Világos, simulékony hangja - bár távolról sem egy Gigli - egyenesen predesztinálja erre a szerepre. A hozzáértők szerint zeneisége, előadói képességei leginkább élő felvételein bontakoznak ki (6 teljes opera élő felvétele őrzi hangját), míg a stúdiófelvételeken kissé mesterkélten szól. Egyéb hanglemezeit nem ismerve, Recenz. ezt nem tudja megítélni.
A két \"Donna\", Anna és Elvira egyaránt tisztességesen magas színvonalon hozza a szerepet, bár az igazsághoz hozzátartozik, olyan nagyon egyik hangtól sem estem hanyatt.

S talán ezzel lehetne a legjobban jellemezni ezt a kiadványt. Jó-jó, de nem vág a földhöz. Pedig nagyszerű pillanatokban igazán nincs hiány. Ráadásul a Max Rudolf vezette zenekar is több mint korrektül teszi a dolgát.
Az a bizonyos borzongató csoda azonban mégis elmarad. Hogy mi ennek az oka, azt nehéz lenne megmondani. Talán más a korízlés, talán más ma a hang-, a hangzásideál.

Egy dolgot azonban mindenképpen el kell mondanunk; a hangmérnökök igazi mestermunkát végeztek. A majd\' ötvenéves mono felvétel kimondottan jól szól. Nincsen recsegés, nincsen pattogás, s ha elfeledkezünk magunkról - márpedig miért másért hallgatnánk zenét? - csupán a zongorás recitativók zökkentenek vissza a múltba. (Ha nem is annyira a régmúltba, mint a cikk elején idézett kolozsvári plakát, mely az opera első magyarnyelvű előadását reklámozta e szavakkal 1826-ban)

Recenz. érzi, hogy itt az ideje a konkrét állásfoglalásnak. Most akkor jó, vagy nem olyan jó ez a lemez?
Nem tudom. Ha innen nézem, vemhes, ha onnan, akkor nem.
Mindenesetre, ha megkapják karácsonyra, ne szégyelljék, hallgassák és élvezzék!