Csak egy újabb Bánk bán (Az "ős-Bánk" lemezen)

ERKEL FERENC:
Bánk bán - Ősváltozat (1860)

MÁO 001

*

Kevés fontosabb esemény lehet egy operabarát életében, pláne akkor, ha az illető még lemezeket is gyűjt, mint az, ha kedvenc énekeseit hanghordozón is viszonthallhatja. Az elmúlt bő évtizedben meghatározó művészeinket csak anyaszínházukban, esetleg néhány kalózfelvételen hallgathatták az operarajongók, a Magyar Rádió évekkel ezelőtt leállt az Operaház premierjeinek, urambocsá repertoár-előadásainak közvetítésével, a közszolgálati televízió is jobbára csak az archívumaira hagyatkozik, ha opera kerül szóba.

Itt volt már az ideje egy reprezentatív, szélesvásznú kiadványnak, amelyen valóban a legjobb magyar operaénekesek működnek közre. A Bánk bán ősváltozatának CD-felvétele eleget is tesz ezeknek a kritériumoknak. A lemez elkészült, kapható(?), iskoláknak ajándékozható(!). A létezéséért nem lehet eléggé hálásnak lenni. Erényeit, fogyatékosságait az alábbi sorok hivatottak számbavenni.

Nem kívánok parttalan, érzelmileg túlfűtött hozzászólásokból álló vitát generálni a fórumokon, így a továbbiakban azt a tényt, hogy Erkel művének ősváltozata került most lemezre, adottságnak tekintem. A közel két és félórányi zenei anyagot 3 CD-n jelentette meg a kiadó (nem mellesleg a Magyar Állami Operaház), minden korongon egy felvonást. A lemezhez két kísérőfüzet is jár, az egyik a szövegkönyvet tartalmazza magyarul és angolul, a másik az úgynevezett tracklistát, valamint Tallián Tibor Erkelről szóló, igen érdekes írását a Muzsika 2010. novemberi számából, sajnálatosan csak magyarul. A tracklista elengedhetetlen, ám oldalszám-hivatkozásai érthetetlen módon nem a mellékelt szövegkönyvre vonatkoznak.

Az énekes közreműködők néhány, a produkció összképét alapvetően meghatározó kivételtől eltekintve magas színvonalon teljesítenek. A jók közül számomra talán a legjobb: Kertesi Ingrid Melinda szerepében. Koloratúrakészsége ma vitán felül a legimponálóbb kis hazánkban, lefegyverző muzikalitással énekli a szólamot. A Tisza-parti jelenetben megrendítő alakítást nyújt, mindezt stúdiókörülmények között, egy lemezfelvételen.

A Bánk bánhoz négy remek baritonistára van szükség, és érzésem szerint ezen a felvételen sikerült is ezt biztosítani. Az élre kívánkozik Perencz Béla nagy formátumú alakítása -hangilag kifogástalan Tiborcát a megpróbáltatások csak keményebbé, szikárabbá tették. Nem lehet panasz a többiekre sem: Biberach jelentős szerepében jól érvényesül Szegedi Csaba magvas basszbaritonja, szépen énekli a Bordalt Kálmándi Mihály (Petur bán), és képességeinek határán, ám még az innenső oldalon mozog Busa Tamás II. Endre szólamában.

A hazai operaélet meghatározó tenoristája, Fekete Attila sosem spórol, most is ezer fokon égve énekli Ottó szerepét. Fölényesen győzi a hangi megpróbáltatásokat, ám a (hang)erő talán nem minden, érzésem szerint törekednie kellene a differenciáltabb szólamformálásra is.

Két főszereplő maradt csupán hátra, sajnos mindkettővel akadtak problémáim. A címszerepet éneklő Bándi Jánossal lényegesen kevesebb, hiszen alkatilag tökéletesen alkalmas Bánk bánnak, ám a lemezfelvételen jól hallható nehézségei akadtak a dallamívek áténeklésével, egységes megszólaltatásával. Sajnálatos módon ennek esik áldozatul a "Mint vándor, aki tévedez" kezdetű ária (azaz a "Hazám, hazám...") is. Más helyütt a tenorista viszont illúziókeltő vokális alakítást nyújt, főként a duettekben, és kiváltképp a Gertruddal énekelt nagy kettősben. Ez a kettős lehetett volna az egész felvétel csúcspontja, hogy mégsem így történt, azért nagymértékben a szoprán szólamot éneklő Lukács Gyöngyit terheli a felelősség.

Gertrud és Lukács, Lukács és Gertrud - akár énekes és szerep nagy egymásra találásáról is beszámolhatnék. Lehetséges, hogy évek múlva be is számolhatok, ám ezen a felvételen csupán folyamatos küzdés hallható, küzdelem a kétségkívül nem könnyű prozódiával, és ami egy ilyen formátumú énekművész esetében sokkal szomorúbb, küzdelem a rettentő nehéz szólammal. A Bánk-Gertrud kettős záró szakasza ("Ajkad hazugságot lövell...") okozza a legtöbb problémát, ám az egész szerepformálásra az erőltetettség a leginkább jellemző.

A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara egyenletesen magas színvonalon teljesít, a zenei irányítás pedig igen jó kezekben van Héja Domonkosnál. Az összkép tehát mindenképpen pozitív. Ide nekünk még sok-sok felvételt az Operaházból!