Bejelentkezés Regisztráció

Opera

Bel canto gyöngyszem – Vincenzo Bellini: La Sonnambula

2014-10-30 11:15:33 - zéta -

Bellini: La Sonnambula Vincenzo Bellini: La Sonnambula

Maria Callas, Fiorenza Cossotto, Nicola Zaccaria, Nicola Monti, Eugenia Ratti, Giuseppe Moresi, etc.
Coro e Orchestra del Teatro alla Scala de Milano
vez. Antonino Votto

Warner Classics 0825646341146

A Warner Classics nagyszabású lemezsorozatban bocsátja ki Maria Callas összes stúdióban készült hangfelvételét. Az 1949 és 1969 közötti felvételeket tartalmazó összkiadás 26 teljes operát és 13 áriaalbumot tartalmaz. Mi a sorozatból egy tipikus és egy szokatlan felvételt választottunk. Jelen írásunk Bellini Az alvajáró című operájának 1957-es stúdiófelvétele kapcsán készült.

Az 1957-es esztendő volt a már világsztárrá lett szoprán első igazán zűrös éve. Hatalmas turnékat bonyolít, melyek közül két sorozatban (Milánóban és a produkció edinburghi vendégszereplésén) is énekli Amina szólamát a Scalával. Ugyanakkor szinte mindvégig konfliktusok kísérik, összetűz a sajtóval hazájában, pereskedik Amerikában, nyilvánosság előtti vitái vannak énekes partnereivel. Kimerül, megbetegszik, előadások lemondására kényszerül. Ilyen körülmények között vonul be az EMI stúdiójába, hogy rögzítsék milánói produkciót.

Több mint fél évszázaddal később újrahallgatva, megállapíthatjuk, hogy a zseniális mű egyik etalonfelvétele született meg, ritka kivételes csillagállás szerint. Sietek hozzátenni, hogy mindebben Callasnak nincs nagyobb szerepe, mint a két másik főszereplőnek és a dirigensnek. A három kiváló énekes igazán nagyszabású, minden igényt kielégítő produkciót nyújtott, a lemez karmestere Antonino Votto is minden igényt kielégített.

De mielőtt elmélyedünk a konkrét felvételben, érdemes néhány szóval felelevenítenünk Bellini remekművét. Az alvajáró a sajnálatosan rövid életű komponista (halálakor még nem volt 34 éves sem!) utolsó alkotói korszakát nyitó alkotás. Közvetlen utána már csak három vitathatatlan minőségű opera követi, a Norma, a Beatrice di Tenda és A puritánok. Talán ezekhez mérten mondhatjuk könnyebb fajsúlyúnak Az alvajárót, de ez csak a témaválasztásra igaz. Zenei megoldásaiban a dalművet nyugodtan tekinthetjük a bel canto gyöngyszemének. Az opera áriái, kettősei és együttesei elképesztő dallaminvencióról árulkodnak.

A történet minimális drámaiságot tartalmaz, inkább hangulatfestő és tájleíró részletekben gazdag, mely szempontból eléggé kilóg a kortárs művek közül. A mű nagy dobása a két páratlan feszültséggel kivitelezett alvajáró-jelenet, ami még Giuseppe Verdi híres alvajárását (a Macbethben) is méltán ihlette meg jó másfél évtizeddel később. (Siegmund Freud színrelépése előtt a színmű- és operaszerzők előszeretettel nyúltak az alvajáró- és őrülési jelenetekhez a tudat alatti jelenségek felmutatásában.)

De térjünk vissza a felvételünkhöz. Az alvajáróban technikai szempontból a legkényesebb feladat a tenoristának jutott. Nicola Monti Elvino szerepének világszerte elismert tolmácsolója volt, nyugodtan tekinthetjük szerep mindenkori elsőszámú gazdájának. Az egész világot bejárta vele, partnerei volt Callas mellett például Anna Moffo vagy Joan Sutherland is. Monti az a régivágású tenorista volt, aki nem a drámaisággal operált, hanem a finom hangadással, mint neves elődje Tito Schipa. (Hogy mondjunk egy hazai nevet is, a stílus magyar megfelelője a nemrégiben elhunyt Bartha Alfonz volt.) Ez az énekestípus nem a hangerőre, hanem a hajlékonyságra és az árnyalt kifejezésre helyezte a hangsúlyt. Monti egészen elképesztő diminuendókat produkál a felvételen, könnyű és levegős, picit nazális hangon bemutatott gyönyörűen lekerekített dallamíveit tanítani lehetne. A szerep ráadásul kényesen magas fekvésű, olykor túllép a kétvonalas cé’-n is, melyet az énekes játszi könnyedséggel teljesít. A szerep magas fekvésére jellemző adalék, hogy pl. a „Caro! dal di che univa a nostri” duettben, melyet hosszan együtt énekelnek, a tenornak végig egy terccel a szoprán felett kell teljesítenie. Ugyanakkor Elvino figurája meglehetősen egyoldalú (szerelmes-csalódott-megint szerelmes), a hős alakítójának a szép és technikás éneklésen nem kell különösebben foglalkoznia a szerepformálás piszlicsáré ügyeivel.

Annál inkább Rodolfo gróf alakítójának. Egy világot járt kényúr, amolyan tisztességes Don Juan, aki ráadásul titokban tér haza, de az események középpontjába csöppenvén hamarosan kiderül személye, ugyanis neki kell az összekeveredett szálakat kibogoznia. Nicola Zaccaria pedig lubickol a szerepben. Elejtett félszavaiból, finom hangsúlyaiból akkor is pontosan tudjuk követni az események menetét, ha nincs kezünkben a magyar fordítás. Hangban kapunk egy tökéletesen kiegyenlített, rendkívül nemes basso profondo-t, könnyed hangadással. A világ legszebb basszus-cavatináját („Vi ravviso, o luoghi ameni…”) valami páratlan líraisággal, megejtő finomsággal tolmácsolja.

De ezt a lemezt a nagyvilág Maria Callas miatt veszi meg, aki 1957-ben abszolút a csúcson volt, még akkor is, ha a bevezetőben említett zűrös ügyek miatt alakításaiba ekkor már olykor be-becsúsztak hibák. A felvételen ebből egyedül a fáradtság jön át néha egy-egy pillanatra, méghozzá a (nem sok) forte hangon tartott magasságokon. Ott érezzük, hogy a hang kicsit feszültebb, olykor kicsit mozog, alig zavaróan, de mozog. A virtuóz dallamformálást könnyedén adja el, a koloratúrák könnyed pergetését úgyszintén. A figura ártatlan naivsága sincs talán minden pillanatban szem előtt, de a legfontosabb, hogy a bel canto formálás tökéletesen áthatja az alakítást. Nem véletlenül nevezte Callas is egyik kedvenc szerepének Aminát, a bel canto nőalakok közül a Norma után legtöbbet ezt énekelte.

A lemez nagy-nagy nyeresége a veterán Antonino Votto dirigálása. Nagyszerűen érzi a darab hangulatát és a bel canto építkezés fontosságát. Jellemző adalék, hogy az első igazi fortét a darab közepénél engedi. A zenekar hangszíneit, mint festő a palettáján, aprólékos műgonddal keveri ki, szinte impresszionista hatást keltve.

Ha valaki szereti a bel canto operákat, ennek a lemeznek a CD-lejátszó közelében kell lennie






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.