A Lucia francia változata (Lammermoori Lucia / Dessay, Alagna)

DONIZETTI: Lucie de Lammermoor

Natalie Dessay, Roberto Alagna, Ludovic Tézlier, Marc Laho, Nicolas Cavallier, Yves Saelens
Orchestre de l'Opera National de Lyon
Choeur de l'Opera National de Lyon
Evelino Pido

EMI / Virgin
9667312

Hajdanán, tán még zsenge kamaszkorom kezdeti időszakában, operafilmen láttam először Donizetti remekét. Emlékszem, ausztriai vakációm során "ott ragadtam" a tévé előtt. Gyönyörű helyszíneken játszódott a történet, Anna Moffo énekelte a címszerepet, Edgardo Kozma Lajos volt.

Akkortájt kezdtem egyre jobban megnyílni a műfaj felé, és nem sokkal később az Erkelben láttam ismét a darabot, ahol a hazánkban rövid ideig éneklő Láposi Dániel énekelte a szerelmes ifjút. És eszembe villan még egy emlékezetes előadás, szintén a Köztársaság téri játszóhelyen, amikor vendégként Giuseppe Patane vezényelt (Istenem, micsoda előadás volt!). Az első sorban ülvén láttam, hogy a híres hatos után a Maestro elismerőleg, mosolyogva intett a szereplőknek, élükön a felejthetetlen Ágay Karolának.

Aztán hosszú csend, magam sem tudom, miért, majd 2003 nyarán - ugyancsak az Erkelben, milyen jó, hogy működött még akkor - váratlanul Ramon Vargas robbant be Budapestre, és egy törékeny japán kislány partnereként aratott szép sikert, mindössze egyetlen előadáson. Akkor Bartal László volt az est karmestere, aki szerintem méltatlanul kevés dirigensi feladathoz jut napjainkban az Operaházban.

És ilyenkor megindul megint bennem a puffogás: a Lammermoori Luciának állandó repertoárdarabként kellene jelen lennie dalszínházunkban, sok más, rendkívül népszerű bel canto dalmű mellett. Belátom, egy játszóhellyel ez fizikai képtelenség, ezért is "szűkült" néhány év alatt közel 50%-kal a repertoár, szegregálódtak így azok az igen népszerű, közkedvelt operák, amelyek szinte mindig teltházat vonzottak akár az Erkelben is.

A Lammermoori Lucia 1839. augusztus 6-án, Párizsban bemutatott, francia változatát hallgattam most meg egy ültömben. A bel canto operák rajongójaként különösen az ilyen, áradó dallamú, érzelmekkel és szenvedéllyel teli műveket szeretem. Mint fentebb írtam, régen, hét éve hallottam legutóbb az operát, a párizsi változatot még nem is ismertem, ezért az egész az újdonság erejével hatott.

Az átdolgozott, francia változatban Natalie Dessay (Lucia), Roberto Alagna (Edgard) és Ludovic Tézier (Asthon) személyében igazi világsztárok szólaltatják meg a 2002-ben rögzített felvételen a főszerepeket. A Lyoni Nemzeti Opera Ének- és Zenekarát Evelino Pido vezényli.

A zenei megszólaltatás kerüli az áradó dallamvilágú, szenvedélyes operákat vezénylő karmesterekre jellemző hatásvadászatot. Pido elmerül a zenében rejlő érzelmekben, és az éppen aktuális jelenet hiteles hangzását varázsolja elő muzsikusaiból; ha kell, izzik a dráma, de megvan a lélek történéseit ábrázoló érzelemgazdagság is. A dirigens kellő darabelemzésének és partitúra-ismeretének köszönhetően egyes hangszercsoportok megkapó szépségű szólamára csak a lemez hallgatása alatt figyeltem fel először.

Dessay bravúrszerepe Lucia. Hangtechnikája kiváló, koloratúrái lélegzetelállítóak, gyönyörű pianókat énekel, talán egy-egy magassága volt a kelleténél némileg élesebb. Az őrülési jelenetben nyújtott teljesítménye alapján nem véletlen, hogy a legkeresettebb művészek közé tartozik.

Alagna csúcsformában énekelt, megragadó az első felvonás szerelmi kettősének érzelemgazdagsága, a szextettben mutatott szenvedélyes hősi hangvétele, s a fináléban, amikor szerelme halálhíréről értesül, a mindenről való lemondás drámáját szívszorongató átéléssel jeleníti meg.

Tézier-t először hallottam énekelni, nem hagyott mély nyomokat bennem, hiányoltam belőle a saját akaratát mindenáron keresztülvinni akaró önző ember gátlástalan agresszivitását.

A lemez hallgatása még jobban megerősítette bennem az igényt: feltétlen visszavárom a dalművet operaházunk állandó repertoárdarabjai közé. S ha lesz megint Erkel, talán nem is olyan sokára, ez értő vezetés mellett akár meg is valósulhat.