A kiszámítható komponista és a kiszámíthatatlan sztori (Chabrier: A botcsinálta király)

CHABRIER: Le Roi malgré lui

Gino Quilicom Peter Jeffes, jean-Philippe Lafont, Chris de Moor, Barbara Hendricks, Isabel Garcisanz
Chœurs de Radio France
Nouvel Orchestre Philharmonique de Radio France
Charles Dutoit

Warner
2564 66213-3

A legutóbb magam számára is váratlanul jó alaposan fel- és megdicsértem Emmanuel Chabrier-t egy operettje kapcsán. (Ez is operett (Chabrier: L'Étoile)) Azóta kiemelten figyelem a komponistát, aki mintha lassan divatba jönne. Az amatőrből kitartó szorgalommal vérprofivá váló francia alkotásai lépésről lépésre, egyesével kezdik meghódítani elsősorban a francia operaszínpadokat. Persze ez a „meghódítás” finom túlzás, mondjuk úgy, hogy az egyre szélesedő operaszínházi palettájukon jut hely a darabjainak is.

Ezért azután lelkesen csaptam le a Warner által most (újra) megjelentetett, A botcsinálta király című operájára. Nem új felvétel ez, hiszen az 1984-es produkció jelenik meg most CD-n. A hanganyag amúgy mintha ma készült volna, szép, friss és kiegyensúlyozott produkció. Viszont némiképp árnyalnom kell Chabrier munkásságát.

Továbbra is lenyűgöz mesterségbeli tudása és sziporkázóan szellemes hangszerelése. Ugyanakkor érezhetően a jól bevált klisékkel szeret operálni. Frappáns és elegáns dallamvezetése az első fél órában üdítően hat, de a hallgató a nyolcadik szám után már kissé unatkozik, a harmadik felvonásban pedig már öt-tíz ütemmel előre „behallja”, mi fog következni. Kiszámítható komponista, e kétélű kijelentés minden értékével és hibájával együtt.

A botcsinálta királyt az elébb említett hiányosságai folytán ma leginkább a különös (és szellemesen rendezhető) története tartja életben. A sztori ugyanis egy leleményes sűrítmény. Mintha az Aidát, a Pünkösdi királyságot és, mondjuk, az Ory grófját gyúrták volna eggyé librettó alkotói, Émile de Najac és Paul Burani. (A feltételezés/gyanúsítás megengedő, annyi legalábbis lehet benne, hogy 1887-ben már mindhárom említett remekmű létezett.) A happy end sem marad el, nem kell aggódni.

Viszont, ha az ember nem ismeri a konkrét sztorit, olykor kellemesen tér el a várttól a cselekmény egy-egy fordulata. Chabrier pedig mintha a történet váratlanságát „ellensúlyozná” zenéje kiszámíthatóságával. A botcsinálta király jó lehetőséget ad egy izgalmas rendezés létrehozására, amihez a zene (azért ne hallgassuk el: olykor finom és ügyes Offenbach-utánérzés) kedvesen asszisztál, néhány szólószám, valamint sok (és pergő) jelenet segítségével.

Az előadás a mindig pedáns és kulturált Charles Dutoit gondozásában élményszámba megy. Ahogy mondani szokták: többet hozott ki a darabból, mint amennyi benne van.

A főszereplők közül érdemes kiemelni Valois Henrik szerepében Gino Quilicót. Nemes hangadása a felvétel nagy értéke. A lírát és az egzotikumot a Minkát alakító fiatal Barbara Hendricks szolgáltatja. Későbbi pályáját ismerve hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a megejtő finomságot, amit (többek közt) ebben a felvételben lenyűgözve csodálhatunk. Fritteli és felesége szellemes karakterszerepeiben virtuóz közreműködői az előadásnak Jean-Philippe Lafont és Isabel Garcisanz.

Kellemes és szórakoztató produkció, kicsit híg utóízzel.