A Jó, a Rossz és a Csúf (Rigoletto)

VERDI: Rigoletto
del Monaco, Protti, Güden, Siepi
A Római Santa Cecilia Akadémia Ének és Zenekara
Alberto Erede
Universal / Decca
476 263-8

Ezekhez a szerepekhez bizony édeskevés, ha valaki tud énekelni. A hangi adottságok és a technikai tökéletesség mellett a karaktervonások megjelenítése is alapfeltétele a dráma megszületésének. Verdi rendkívül aprólékosan rajzolta meg ezeket az összetett jellemű figurákat, az előadónak csak fel kell fedeznie az egyes ecsetvonásokat.

Aldo Protti egy kicsit leegyszerűsítette Rigoletto különösen gazdag jellemrajzát.
Az a kissé fátyolos, sok és lassú vibrátóval telített dallamvezetés, amit az énekes az egész opera folyamán produkál, tökéletesen alkalmas az aggódó, szerető apa megjelenítésére. De a fékevesztett, éles elméjű, gúnyolódó oldalt kissé hiteltelenné teszi.

Rigoletto kettéosztja a világot. Van egy édes fele, melyet Gilda tiszta lelke hat át, s van egy keserű, utált rész, amibe gyakorlatilag mindenki más beletartozik. Taszító külseje miatt kiközösíti az emberi társadalom, s Rigoletto az évek folyamán megtanul életben maradni ebben a helyzetben is.

Ha az előadó nem teszi egyértelművé a címszereplő világhoz való kettős viszonyát, akkor a hallgatóság számára ártatlan elszenvedőjévé válik az eseményeknek. Pedig Rigoletto nem bűntelen. A gyűlölet gyűlöletet szül, s a bohóc óhatatlanul maga is telítődik a feléje áradó érzésekkel.

Mario del Monaco hercege viszont egyik ámulatból a másikba ejti a hallgatót. Már maga a hang is lebilincselő, hát még az a változatosság, amihez felhasználja a tulajdonosa.
Természetesen leginkább a gaz csábító és a korlátokat nem ismerő uralkodó elegyeként énekli meg a figurát. De az opera végére az is kiderül, hogy a herceg bizony néha maga is elhiszi, hogy szerelmes, s ilyenkor pont úgy viselkedik, mint egy vérbeli Rómeó. Ha pedig kényes helyzetek megoldásáról van szó, ami - valljuk be - nem ritka az ő életében, akkor azonnal racionális mérlegelővé válik.

Mindez teljesen egyértelmű, pedig ez nem DVD, hanem \"csak\" lemez, nincsenek mozdulatok, látni is a fülünk segítségével kell.

A legnehezebb talán Gilda jellemének árnyalatait láttatni a hallgatóval. Könnyű megoldása a szerepnek, ha csak azt a hatásmentes állapotot veszi figyelembe az előadó, amiben a lány felnőtt.
Hilde Güden azonban már az első felvonás Gildájába is belecsempész egy-két drámaibb hangot. Sőt, az ártatlanságnak is több fajtája létezik nála, az éteri tisztaság mellett nem nélkülözi a fiatal hölgyekre eléggé jellemző regényes színpadiasságot sem. Hiszen ha az ember lánya csak a Bibliát olvassa, akkor is találkozik vérrel és érzelmekkel fűszerezett történetekkel.

Szóval az ártatlan kislányból Hilde Güden \"kezei között\" szép lassan felnőtt nő lesz. Az elképesztően puhán megszólaltatott magasságok egyre több elfojtott érzelmet sugároznak, egyre érettebbé varázsolják a hősnőt.

Ebben a történetben Sparafucile sem egyszerű eset. Cesare Siepi nem is elégszik meg az éj leple alatt ólálkodó lelketlen gazember sztereotípiájával. Minden lágéban egészen tisztán, beszédszerűen szólnak a hangzók, ehhez társul még a tökéletes levegővezetés, s így válik a bérgyilkos korrekt üzletemberré. A pénzért cserébe mindenképpen hulla jár, még ha nem is az eredetileg tervezett egyéné. Siepi pedig hagyja hatni a felé irányuló érzelmeket, s hangban is azonnal Maddalena szavainak hatása alá kerül.

Giovannát Luisa Ribacci alakítja, akit valaki nagyon jó érzékkel választott ki erre a szerepre. Nehézkesen mozduló dallamívek, szántszándékkal öblösített hangok és hullámzó levegővezetés jellemzik, ami az érzelmes felvigyázó nő szerepével ki is merítette a benne rejlő lehetőségeket.

Mint arra az újság lelkesebb olvasói bizonyára emlékeznek, nem olyan rég szóltam egy Bohéméletről, melyet szintén Alberto Erede dirigált a Római Santa Cecilia Ének- és Zenekarának élén.
Míg Puccini szabad lélegzetű dallamaival gond nélkül bánt el az együttes, addig Verdi ritmikája helyenként megbicsaklik játékuk nyomán. Néha bizony a súlyokkal, lüktetéssel szemben győz az érzelem, s ilyenkor szelíd harc alakul ki az énekes és a zenekar között.

Kicsit sajnálom, hogy a Deccának ez a régi, nagy előadókat felvonultató sorozata nem tartalmaz ismertetőt. Nem is annyira a művel kapcsolatban, hiszen a Rigolettóról azért nem olyan nehéz információkat összeszedni, még egy kezdő operarajongónak sem. Az előadókról viszont örömmel vettem volna pár szót. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki nem emlékezhet az \'50-es évek zenei eseményeire.
No de sebaj, örüljünk neki, hogy a technika és a kiadó jóvoltából legalább hallhatjuk őket!
Végül is ez a lényeg.