A csók-asszony (Saint-Saëns: Samson et Delila)

Camille Saint-Saëns: Samson et Delila
Universal/Philips, Duo, 2CD
Összidő: 2.02\'50\"
2004

A roppant hosszú ideig élt Camille Saint-Saëns (1835-1921) azt gondolta, mindenekelőtt színpadi műveivel érdemli ki a halhatatlanságot. Írta is az operákat szorgalmasan, kereken egy tucatot, de közülük csak a Sámson és Delila lett örökbecsű, míg instrumentális darabjai, legkivált a zongoraversenyek, ma is népszerűek. És a zeneszerző élete vége felé, 1912-ben rezignációra kényszerült: \"Azt terveztem, hogy megújítom az opera műfaját, de Wagner megelőzött.\"

A nagy német árnya sokáig üldözi, Párizsban a Sámson és Delilát éppen azzal utasítják el, hogy javíthatatlanul wagneriánus, aztán Liszt áll ki mellette; az ő közbenjárására mutatják be Weimarban, 1877. december 2-án.

Meglepően hosszú ideig érlelődött remekmű. Már 1859-ben megírta az első vázlatot, ám a Ferdinand Lemaire szövegére tervezett, bibliai történetet feldolgozó darab eredetileg oratóriumnak készült. És ez a végső változaton is rajta hagyta a nyomát.

Az opera ugyanis igen sajátos és szerencsés módon egyensúlyozik az oratórikus-átszellemült és az operás-frivol, világiasabb hangvétel között. A két intonációval már adott is a dalmű morálja, dramaturgiája. Az oratórikus-vallásos hangot a héberek képviselik: a fúgával ellátott bevezető kórus legalább annyira adósa Händelnek és más barokk mestereknek, mint a Requiem Mozartjának vagy a Német Requiemet író Brahmsnak. Megrázó zene, tele panasszal, jogos fájdalommal - a Bajor Rádió Kórusa nagyszerűen dalolja el.

A másik intonáció fűszeres, keleti muzsika, a szerelem, az érzékiség, a hedonizmus, ha úgy tetszik, a bohémság nótája, ennek persze legnépszerűbb száma Delila úgynevezett Csók-áriája. De még ennél is merészebb a Bacchanália-jelenet balettzenéje, csörgő dobokkal, kasztanyettel, aszimmetrikus, kissé afrikai lüktetésű ritmusokkal, a természetes moll ínycsiklandozó felhasználásával. Vérforraló muzsika, Bizet Carmenje és Ravel Bolerója között. Ennek az ókori bár-hangulatnak nem képes ellenállni a torzonborz, aszketikus Sámson, amin persze csak ő maga csodálkozik.

Ez a pompásan átgondolt, és a legkevésbé sem wagneriánus módon, vagyis roppant mértéktartóan, áttörten hangszerelt opera remek előadásban kapható ismét.

A legmeggyőzőbb Agnes Baltsa, a filiszteus femme fatale szerepében. A csábítási jelenetben búg-zúg, zümmög, epekedik és madárként csattog; a hallgató a librettó nélkül is tudja, hogy Sámsonunk fennakad. De Baltsa tökéletes elhitető erővel hozza a bosszúért lihegő bestiát is az első felvonásban. Mélysége átütő, magasságai makulátlanok.

Sámson szerepében a még majdnem a fénykorában lévő (a felvétel eredetileg 1990-ben készült) José Carrerast élvezhetjük. Csak \"majdnem\" az alakítás, hiszen igen sok az erőltetés ebben a formálásban, a felső regiszterben kissé nyomottan cseng a hang. Carreras alakítása egészében mégis remek, elsősorban a drámai erő, a népéért szenvedő hős hangvételének tiszta naivitása miatt. Lendületes, magas hőfokú Jonathan Summers szereplése, aki Dágon főpapjának átkait bőgi oroszlánként. Sir Colin Davis vezetésével érzékenyen, helyenként óriási elánnal, tisztán és sok szép fafúvós szólóval játszik a Bajor Rádió Zenekara. Kiváló lemez, érdemes a beszerzésre.