Semmi személyes (Temperley-Abraham-Searle: Korai romantikusok)

TEMPERLEY-ABRAHAM-SEARLE:
Korai romantikusok: Chopin, Schumann, Liszt
256 oldal
4990 Ft
Rózsavölgyi

*

Mintegy másfél esztendeje immár annak, hogy a zeneszerző halálának bicentenáriuma alkalmából a Rózsavölgyi megjelentette Haydn-monográfiáját, melyet az angol Új Grove Zenei Lexikon szócikkéből ültetett át ékes magyar nyelvre. Az újabb évfordulók - ezúttal a születésekéi - örve alatt most hasonló a kiadói logika: ezúttal három "korai romantikus" mester, Chopin, Schumann és Liszt életéről és munkásságáról szerkesztett, egymással nagyjában-egészében egyező terjedelmű és színvonalú munka került át a honi piacra, méghozzá egyetlen közös kötetben.

Az alapszövegek azonban régebbiek. Ugyanis, mint azt az előszóból megtudjuk, nem a legújabb, azaz a 2000-es évek elején frissített Grove-cikkeket követik, hanem egy, a '80-as években lezárt kutatás eredményeit rögzítik, az azóta eltelt évek filológiai részsikereit már csak a magyar kiadás közreadói adták hozzá, alakították a modernebb nívó szerint, vagy vettek el a korábbi szövegből, ha kellett.

Nicholas Temperley (Chopin-fejezet), Gerald Abraham (Schumann-fejezet) és Humphrey Searle (Liszt-fejezet) angolszász zenetörténészek írásai a Grove lexikonok esetében megszokott tömör, lényegre törő stílust és világos, átlátható tagolást képviselik. Az életrajzi fejezetek gazdagon datáltak, jól szerkesztettek, nélkülöznek minden felesleges vagy elhanyagolható frázist, oda nem illő mellékmondatot. Magyarán: még a látszatát is kerülik a szószaporításnak. Egyfajta biográfiavázat kínálnak, melyre még éppen csak felaggathatók a kulcsművek, megérthető belőle a történelmi és magánéleti kontextus lényege, vagy tetten érhetőek a művészi személyiségfejlődés főbb állomásai, kikristályosíthatók a szakaszai. Kevés az idézetek száma is, s azok is velős és rövidre vágott formában kapnak helyet a kötetben.

Nyomát sem találni bennük az írói képzelet elkalandozásának. A szövegek egyetlen pillanatra sem távolodnak el választott tárgyuktól, elbeszélésmódjuk fegyelmezett és mindvégig tartja a maga kijelölte korlátokat. A narráció célja: közel vinni az olvasót e jeles XIX. századi muzsikosokhoz; tisztes távolságtartással, szemlélődő gesztusokkal írja le azok legfontosabb jellemzőit.
A kötet leghasznosabb részei ezért nem is annyira a vonalzóval húzott, patikamérlegen méricskélt, tárgyilagosan szárazra rajzolt életrajzi fejezetek, sem pedig az adott szerző kompozíciós stílusát, kortársakra vagy az utókorra gyakorolt hatását, harmónia- és formavilágát bemutató kompendium-szerű részek. Sokkal inkább az a hallatlanul pontos és szakszerű műjegyzék és bibliográfia teszi egy közepesen iskolázott érdeklődő számára is vonzóvá és szerfeletti haszonnal forgathatóvá a kiadványt, mely a cikkek függelékeként szerepel a könyvben mindhárom zeneművésznél. (Itt illik megjegyezni, hogy a magyar kiadás átdolgozása ebben a szakaszban is példás: szerepelnek a bibliográfiában rend szerint a magyar nyelvű kiadások, s ezek között friss, 2009-es címeket is találni.)

Az persze, hogy a szerzők angolok (vagy amerikaivá lett angolok), sok mindent elárul. Searle például gondosan vigyáz arra, hogy Liszt Ferenc rendre előtörő, alkalmanként igen zajosra hangszerelt magyarságtudatát ne hangsúlyozza a kelleténél nagyobb mértékben, s Temperley is óvatos, mikor Chopinnek a lengyel néphez és kultúrához való, helyenként csakugyan szembeszökően heves ragaszkodását ecseteli. De ugyanilyen körültekintőre tervezett a Schumann-fejezet is, ahol a meglehetősen kényes, alkoholproblémáktól sem független idegi kórt kommentálja irigylésre méltó mértékletességgel és tartózkodással a muzikológus.
Az európai olvasóközönség pedig talán mosolyogva figyeli a könyv terjedelméhez képest kissé hosszadalmasra szabott, két ízben is előforduló Charles Hallé-citátumokat (Liszt és Chopin esetében), hiszen Hallé inkább csak angol szemmel lehet fontos forrás, európai kitekintésben aligha idézendő figura.

Mindezzel együtt egy könnyen kezelhető és jól átlátható kötetet kapunk, mely három megkerülhetetlen romantikus művész pályaképét, személyiségét és zenetörténetben betöltött pozícióját vázolja fel kompakt módon, objektíven, sok konkrét adattal. Csak arról nem beszél, miben is áll a romantika, vagy, ahogy a könyv címe mondja: a "korai romantika", ez az ezerszínű, és szinte máig megfejthetetlen, különös világlátás, művészet-esztétika, alkotói lelkület. Pedig kevés olyan stílusirányzat létezik, mely ennyire megkívánná, hogy megértéséhez csakugyan "közel hajoljunk" hozzá, hogy átérezzük neurózisát, elhiggyük céljait, eszményeit, mint éppen a romantika. S ezért talán sosem éreztük ennyire inadekvátnak a szerzői monografikus feldolgozást, sosem gondoltuk ennyire kevésnek vagy hiábavalónak egy művész-személy száraz portréját, mint e romantikusok esetében. Itt mintha három egymás mellé sorakozó oszlopot találnánk, mely tart ugyan valamit, valami nagyon súlyosat, szépet és fontosat. Épp csak azt nem tudjuk meg, mit. De ez talán egy következő kötet és egy következő recenzió tárgya lesz.