Nehéz ügy (Székely Miklós: Ádám és Kodály)
SZÉKELY MIKLÓS:
Ádám és Kodály
120 oldal
990 Ft
Magánkiadás
Egy vékonyabb könyvecskét tarthat kezében az Olvasó. Az Ádám Jenő Alapítvány egykori kuratóriumi elnöke, Székely Miklós utolsó munkáját: Ádám és Kodály. Első pillanatra azt hihetnénk, hogy valami csodálatos kapcsolatról, idilli mester és tanítvány viszonyról fogunk olvasni, de nem. A téma keserű, kínos, afféle tipikus kelet-európai blamázs.
A téma elsősorban a ma „Kodály-módszer”-nek nevezett énekoktatási metódus. Amit – Kodály ösztönzésére – fáradságos munkával dolgozott ki: Ádám Jenő. Ez az információ még nem új. Az viszont már igen, hogy Ádám a módszer bevezetését követően lépésről lépésre, apránként elvesztette az általa kidolgozottak irányítási lehetőségét. S ahogy lenni szokott, félreállítva, keserű, magányos és meghasonlott emberként halt meg 1982-ben.
Erről szól Székely Miklós könyve.
A kezdetek még nagyon fényesek, Ádám lelkes Kodály-tanítványként szegődik a Mester kísérőjéül, s a nemzet vezető zeneművésze a második világháború vége felé rá is bízza a relatív szolmizáció pedagógiai módszertanának kidolgozását. Ekkoriban még Ádám számára is kézenfekvőnek tűnt az új metódus elfogadtatásához a világszerte ismert és elismert nevet (Kodályét) csatolni.
Ádám ebben a felállásban sokáig zokszó nélkül elfogadta az unterman munkás, ámde kevésbé látványos szerepét, bízva abban, hogy majdan egyszer a siker majd őt is igazolni fogja. S eleinte Kodály Zoltán, valamint a hatalom juttatott számára is morzsákat. Ádám Jenő tehát félrehajította zeneszerzői ambícióit, s rátette hátralévő életét a „Kodály-módszer”-re.
Egy új oktatási rendszer bevezetése ma sem megy máról holnapra, az 50-es években is hosszú esztendők kellettek hozzá. Mire a módszer igazán elterjedt, Ádám Jenőt – érdemei elismerésével, ereje teljében – nyugdíjazták. 1959-et írtunk ekkor. Helyébe Ádáménál fiatalabb, simulékonyabb, és persze ideológiailag jóval megbízhatóbb Kodály-tanítványok léptek – vélhetően a Mester jóváhagyásával. Mire az Ádám-módszer befutotta világsikerét, alkotója nevét kiretusálták a kiadványokból, s a lényegét mások hintették el a nagyvilágban, ahogy Ádám fogalmazott: „potyadollár és utazgatás” keretében.
Ádám Jenő pedig megkeseredett Moszkva téri nyugdíjasként, családi traumák kíséretében, egyre visszavonultabb, egyre meghasonlottabb életet élt majd’ negyedszázaddal később bekövetkezett haláláig.
Székely Miklós könyve vállaltan tabudöntögető. A szerző félévszázados énekpedagógusi múlttal, az Ádám Jenő Alapítvány kuratóriumi elnökeként próbált eligazodni a kényes kérdések között. Forrásai elsősorban a téma kapcsán megjelent „hivatalos” anyagok, valamint Ádám Jenő különböző írásai és levelei. Számos idézettel megtűzdelve próbálta számunkra érthetően körüljárni Ádám félreállításának voltaképpen borzasztóan piti történetét.
Bátran és szerencsésen használt neveket, mellőzve a hasonló írásokban oly sokszor tetten érhető mellébeszélést és ködösítést. Sajnos csak részben haladt lineárisan, olykor indokolatlanul csapongott, ami néha jelentősen ront a szöveg érthetőségén, a történtek követhetőségén. Hiányoznak a lábjegyzetek, főleg olyan helyzetekben, amikor egy ismeretlenebb, de a téma szempontjából nélkülözhetetlen forrásból olvasunk jelentős sorokat.
A hibái ellenére is számomra elsősorban azért fontos olvasmány Székely Miklós munkája, mert az első fecskének tekintem – az egykori Kodály-tanítványok által oly féltően körbezárt terület első kritikájának.