Julian Budden: Verdi

JULIAN BUDDEN: Verdi
Fordította: Rácz Judit
484 oldal
4200 Ft
Európa Kiadó
Életek & Művek sorozat
2007

A magyar könyvpiacon feltétlenül hiánypótló alkotást jelentetett meg az Európa Kiadó a közelmúltban. Julian Budden zenetudós ugyan már jó két évtizeddel ezelőtt megírta Giuseppe Verdi életét és munkásságát taglaló, nemes egyszerűséggel csak Verdi címmel illetett munkáját, ám ami késik, nem múlik: a most már magyarul is olvasható mű szinte az egyetlen fogódzó azok számára, akik érdeklődést mutatnak az olasz opera géniuszának életműve iránt, és nem akarják antikváriumról antikváriumra haladva rongyosra járni a lábukat Várnai Péter korszakos jelentőségű Verdi operakalauza miatt.

Nem tisztem az angolszász zenetörténész remek stílusban megírt munkáját Várnai réges-rég hiánycikknek számító könyvéhez hasonlítani, azonban két dolog nyilvánvaló és mindenképp említést érdemlő. Budden a teljességre törekszik, sorra veszi az operákat, operaszerű kompozíciókat, kitér a kamarazenekari darabokra is, sőt, igen részletesen tárgyalja Verdi egyházi műveit is. Várnai csak az operákra koncentrált, azokon belül is csak azokra, amelyek a 60-as, 70-es években a hazai repertoár részét képezték.

Másrészről viszont a magyarul frissen megjelent munkában túltengnek a szubjektív elemek, a szerző sajátos értékítéletét tükröző megállapítások, amelyekkel sokszor nem is érdemes vitába szállni (hiszen mondjuk A pünkösdi királyság vagy éppen a „gályarabság” évei alatt született művek valóban nem az operairodalom csúcsai, még ha sokak szívének kedves darabokról van is szó), ám például problematikusnak érzem Az álarcosbált egyfajta fekete komédiaként értelmezni. Várnai idáig sohasem merészkedett.

Budden munkája ekként nem annyira kézikönyv, mint inkább egy hatalmas elméleti tudással felvértezett zenetörténész Verdiről írott elemző munkája. Megjegyzendő: ha kézikönyvre és részletekbe menő műelemzésekre vágyunk, fellelhetjük azokat a szerző háromkötetes, The Operas of Verdi című, sajnos csak angolul hozzáférhető művében. A „csak” magyarul olvasóknak viszont be kell érniük ezzel a könyvvel, ami szintén nem kevés.

Mit nyújt valójában a Verdi című kötet? Először is, egy szabatos életrajzot, amely részletekbe menően elemzi a kezdeti nehézségeket, a már befutott komponista harcát a cenzúrával és a kiadókkal, és az elismertségben fürdőző szerző utolsó éveit is. Ha valaki a bemutatók körüli énekesválasztási hercehurcák krónikájára vágyik, az sem fog csalódni.

A könyv második része azonban – legalábbis számomra – sokkal érdekesebb. Budden végigvezet minket Verdi valamennyi művén, tárgyalja a Macbeth, a Simon Boccanegra vagy a Don Carlo(s) különböző változatai közötti különbségeket, és nem rejti véka alá a véleményét a gyengébben sikerült munkákról sem. A szerzőt elsősorban az érdekli, hogy az egyes művek mennyiben jelentettek előrelépést a korábbi munkákhoz képest, mivel járultak hozzá a 19. században számunkra szinte elképesztő népszerűségnek örvendett műfaj megújításához.

A magyar fordítás (Rácz Judit munkája) magasan felülmúlja a kiadó ugyanezen sorozatában megjelent Az igazi Mahler című Jonathan Carr-könyv fordítását. A szöveg néhány apróbb döccenő ellenére kellőképpen gördülékeny, és ennek megfelelően jól olvasható. Egy visszatérő hibára azonban felhívnám a figyelmet: sok esetben az énekes „bemutatja a szerepet”, ami kissé furán hangzik. A Wellmann Nóra által összeállított magyarországi ősbemutató-jegyzék dicséretes, ám sajnos nem teljes, kimaradt ugyanis a Szent Johanna szegedi bemutatója (Heiner Lajos közlése).

Budden könyvének a legnagyobb erénye azonban kétségkívül az, hogy zenehallgatásra csábítja az olvasót. Némi elméleti tudás birtokában ugyanis sokkal nagyobb élvezetet jelent megmártózni az olasz operairodalom legnagyobb alakjának muzsikájában.