Egy beskatulyázhatatlan zseni különös játéka (Bruno Monsaingeon: Richter – Írások, beszélgetések)

BRUNO MONSAINGEON:
Richter
Írások, beszélgetések

Fordította Rácz Judit
483 oldal
3500 Ft
Holnap Kiadó
2003

*

Ha jól emlékszem, szünet volt, és éppen otthon ültem. A Déli Krónika után bemondták, hogy Richter másnap koncertet ad a Kongresszusi Központban. Délután már nem mondták be, de én az ebéd végeztével azonnal elindultam a tetthely felé, mert a két korábbi alkalomról – hogy élőben láthassam korunk legnagyobb pianistáját – a totojázásom miatt maradtam le. A Kongresszusi Központ pénztáránál kisebb sor fogadott, de sikerült az erkély szélére jegyet kapni. Már kijöttem az épületből, amikor eszembe jutott, hogy meg sem kérdeztem, mi lesz a műsor, így visszamentem. „Valami Grieg…” – mondta bizonytalanul a pénztáros hölgy. Semmi szólószám nem jutott eszembe tőle, de nem számított.

Másnap este mindenki ott volt, aki számított, a szokatlanul elsötétített teremben zsúfolt ház várta a Mestert. Amikor kijött, mintha biccentett volna egyet felénk, kitette a kottát és minden teketória nélkül játszani kezdett. Addigra már sikerült kideríteni, hogy a Lírikus darabokból hallunk majd részleteket, amit egyáltalán nem ismertem. Richter a számok között nem foglalkozott a publikum reakciójával, lapozott előre-hátra a kottájában és muzsikált. Mi eleinte tapsoltunk, majd egyre inkább a feszült figyelem lett úrrá a közönségen. Amikor úgy döntött, hogy ideje szünetet tartani, egyszerűen csak kisétált. A második rész is hasonló koreográfia szerint zajlott, annyi különbséggel, hogy a végén hajlandó volt egyetlenegy(!) meghajlásszerűségre visszajönni.

Ez az egész másfél nap a Krónika végétől a koncert befejeztéig valami valószínűtlenül rendkívüli és szürreális álomként maradt meg bennem, és persze a megválaszolatlan kérdések özönével.

Azután – huszonévvel később – Bruno Monsaingeon könyvéből most minden kiderült, amire már akkor is kíváncsi voltam. A régi koncert miértjei éppúgy, mint a lemezei tucatjainak hallgatása közben felmerült kérdések válaszai. Griegre, a Lírikus darabokra, az elsötétített teremre, a kottára és a ripsz-ropsz szervezett koncertre egyaránt választ kaptam. Valahogy Monsaingeon úgy tudta fordítani a beszélgetés fonalát, hogy mindenre fényt derült. Pedig – mint a különösen terjedelmes bevezetőben olvashatjuk is – nem volt könnyű dolga. Richter bizalmatlan, elzárkózó volt ugyan, de mégis érezte, megérezhette, hogy Monsaingeonban emberére lelt. És egy különös „játék” keretében hajlandó volt megnyitni különc személyiségét az őt kutató egyéniség előtt.

Monsaingeon eredetileg egy filmben gondolkodott, amit végül is csak csonkán tudott rögzíteni, viszont előtte sok-sok órát beszélgetett a Maestróval (így hívták akkoriban a környezetében). Richter akkor már túl volt az utolsó koncertjén, de tervezgette a visszatérést – mint kiderült, hiába. Az író nagy tette nem csak abban állt, hogy Richter egyedülálló módon beavatta titkaiba, hanem abban is, hogy átlátta a páratlan lehetőséget az elmúlás előtti nagy pillanatok rögzítésére.

A terjedelmes kötet – a Holnap Kiadó mintaszerű gondozásában, Rácz Judit igényes fordításával – két oldalról közelíti meg Richtert. Az első felében a Monsaingeonnal folytatott beszélgetésekből levezetve, monológként megjelenítve járja körbe a pianista pályáját, saját visszaemlékezései alapján.
Ebben éppúgy helyet kapnak Richter gyermekkorát és családját érintő személyes kérdések, mint a művész látásmódja változatos életútjának legfőbb helyszíneiről és személyiségeiről. Richter élvezetesen mesél a történelem még mindig tabunak kezelt sztorijairól, személyesen átélt találkozásairól a zenetörténet nagyjaival, tragédiáiról és sikereiről egyaránt. A muzsikus azzal a nem titkolt szándékkal ült le a beszélgetésekhez, hogy a pályáját illetően a „bulvársajtó” által fölfújt történeteket és kitalált álsztorikat kellően helyre tegye. És ez többé-kevésbé sikerül is, annak ellenére, hogy Richter a könyv elolvasása után is a maga utánozhatatlanságában és egyediségében áll előttünk.

A terjedelmes kötet második felében Richter naplójából olvashatunk az írója zenei gondolataira vonatkozó részleteket. A jelek szerint pianistánk grafomán lehetett, aki napi rendszerességgel papírra vetette aktuális gondolatait, hogy mi történt vele, s mi a véleménye a körülötte zajló eseményekről. Zenéket és előadásokat véleményez szinte naponta. Izgalmas rákeresni, hogy egy-egy műről vagy művészről hogyan változott az idők során a véleménye. Nekünk, magyaroknak különösen érdekes látni, hogy Richter sarkosan megfogalmazott gondolataiban miként minősíti az elmúlt évtizedek vezető hazai muzsikusait.

Richter jelentősen megkönnyítette az őt kutató zenetörténészek dolgát azzal, hogy naplójában gondosan rögzítette fellépéseit és azok műsorát. Így Monsaingeon összeállíthatta Richter elképesztő előadói pályájának statisztikáját. Ami rendkívül tanulságos olvasmány. Hogy mely mű hányszor és mikor került közönség elé, különösen a szakmaibelieknek mond sokat, az viszont, hogy miként alakult a Richter által preferált művek aránya, a nagyközönségnek is izgalmas adat.

Nagyon jó könyv, sokáig lehet mazsolázgatni benne.