Devich Sándor: A vonósnégyes egykor és ma

DEVICH SÁNDOR:
A vonósnégyes egykor és ma
Rózsavölgyi és Társa kiadó
208 oldal
2980 Ft

Bizonyára sokan olvasták a szerző 1985-ben, a Zeneműkiadó gondozásában megjelent, Mi a vonósnégyes? című könyvét.
Ha valaki mégsem tett így, de szándékában áll, azt lebeszélném róla. Ennek oka nem a könyv minőségében, tartalmában rejlik - hiszen a szerző sok évtizedes művészi és tanári pályájának (a Bartók Vonósnégyes alapító tagja, és több évtizedig második hegedűse, illetve a mai napig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene-tanára már szintén több évtizede) elvitathatatlanul bőséges tapasztalatait öntötte írott formába -, hanem abban a tényben, hogy megváltozott címmel, kibővített tartalommal és igényes külsővel újra megjelent az írás. A \"tettestárs\" ezúttal a Rózsavölgyi és Társa kiadó volt.

\"Minden, amit a vonósnégyesről tudni kell\" - akár ezt a címet is kaphatta volna a könyv, azaz a szerző tulajdonképpen a lehetetlenre vállalkozott, mikor formába próbálta önteni a témához fűződő gondolatait. Valljuk be, ez nem is sikerült neki, de ez egyáltalán nem baj: megpróbálta ugyan néhány téma köré rendezni gondolatait, de azok folyton elkalandoztak, ezáltal egyrészt személyessé tették az írást, másrészt hűen érzékeltetik, milyen szerteágazó és nehéz dolog a vonósnégyesről még csak beszélni is, nemhogy művelni, tanítani azt. S az is igaz, hogy részben a \"kalandozásoknak\" köszönhetően ez egy nehezen olvasható, \"gondolkodtató\" könyv, amelyet nem fog az ember hazafele a buszon egy ültében kiolvasni - félreértés ne essék, ezt pozitívumként mondom.

Hogy ne rébuszokban beszéljek: szó esik benne az egyes hangszereknek a kvartettben betöltött szerepéről, játékmódjáról, karakteréről, a műfaj repertoárjáról (általában és konkrétan), a próbákról, a koncertekről, az együttesről, az utazásokról, a körülményekről, a lámpalázról - egyszóval a vonósnégyes, mint zenei műfaj, és mint négy, vonós hangszeren játszó ember alkotta együttes világáról.

Ha valaki netán zaftos zenész-pletykákra számít, annak csalódást fog okozni a könyv, mint ahogy annak is, aki arra kíváncsi, hogyan kell gyorsan jó vonósnégyes-játékossá válni, ugyanis erre még egy olyan \"öreg róka\" sem tud recepttel szolgálni, mint Devich Sándor.

Talán egy hibája azért van az írásnak: nehéz eldönteni, ki(k)nek szól. Mert az egyes megfogalmazások, utalások arra engednek következtetni, hogy Devich célközönségként zenekedvelő \"civilekre\" gondolt elsősorban, de amennyire ismerem a mai magyar átlagos zenei alapműveltséget, közülük bizony kevesen értenék a lényeget. Ha azonban hivatásos zenészeknek szánta az írást - legyen szó akár a zenészpálya más ágain tevékenykedőkről, akár potenciális kvartett-játékosokról -, nagyon is célba talált, mert sajnos nagyon eluralkodott a mai zenei életben a \"szakbarbárság\" (bár helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy \"szaksebarbárság\"), és ráfér mindenkire egy kis más irányú továbbképzés.