Az életmű fele (Hollós Máté bio-diszkográfia)
Simon Géza Gábor: Szelíd dalok
Hollós Máté bio-diszkográfia
Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány
Pannon Classic 2004
Mindig meglep, ha élő személyről adnak ki könyvet. Kicsit úgy érzem, szemérmetlenség. Szemérmetlenség bekukkantani valaki magánszférájába, ráadásul úgy, hogy tudjuk, amit megmutat magáról, vagy megmutattat magából, az nagyon is kontrollált, irányított.
Simon Géza Gábor és Hollós Máté közös könyve huszáros vágással oldja meg ezt a problémát. Egyrészt Simon egy pillanatig sem tagadja, hogy régi barátság fűzi Hollóshoz, és ha az alany engedi, ő bizony már évekkel ezelőtt megírta volna a maga könyvét, másrészt Hollós nem gyárt utólagos eszméket, ideológiákat eddigi ötven évéhez. Gyakorlatilag kizárólag egykor nyomtatásban megjelent, vagy rádióban elhangzott nyilatkozatai, cikkei beszélnek helyette. Ez túl azon, hogy már önmagában is szimpatikus, azzal a haszonnal is jár, hogy a zeneszerző, publicista, kiadó, igazgató rögtön \"szembesíthető\" saját szavaival.
És Hollósnak nem kell szégyenkeznie, magyaráznia a bizonyítványt. Nem kell utólag feketének hazudnia a fehéret, és viszont. Ismerve a hazai zenei élet sárdobálós korszakait, ez már önmagában is értékelendő. De ennél azért több ez a furcsa hibrid-könyv. Ugyanis saját stílusa van. Nem életrajz, nem kordokumentum, nem mélyinterjú, hanem mind a három egyszerre.
Jómagam számtalanszor beszélgettem hivatalosan és informálisan is Hollóssal, de a könyvet olvasva nemegyszer számomra is új információk kerültek elő. A rövidre szabott, és Hollós Máté esetében megkerülhetetlen családi háttérrajz után a zeneszerzőt művei keletkezésének sorrendjében mutatja be. Simon értékelései, megjegyzései természetesen szubjektívek, de szinte minden esetben csatol hozzájuk néhány sort az egykori sajtóvisszhangokból.
A nyilvánvalóan legterjedelmesebb fejezetet a \"Hungaroton-story\" követi, és még azok is meglepődhetnek néhány új részleten, akik eddig azt hitték, mindent tudnak a magyar rendszerváltás egyik legzajosabb privatizációjáról, illetve Hollós hihetetlenül gyors karrierjéről. Kiderül, hogyan lett az egykori persona non gratából a cég első embere.
Nem titok, újra és újra meglep, hogy Hollós Máté elképzelhetetlenül sok egyesületi, társadalmi munkája, fő és \"mellékállása\" mellett, miközben rendre ott látom a hangversenytermekben is, mikor ír? Nem csak zenét, hanem cikkeket. Interjúkat, pedagógiai és zenepolitikai, műismertető és kollégáit ismertető publicisztikát. A jelen kiadvány legdöbbenetesebb hozadéka a CD-mellékleten megtalálható - s korántsem teljes(!) - bibliográfia. 398, hosszabb-rövidebb, de nem csak egyszerűen olvasható, hanem élvezetes írás kapott helyet a korongon, s tudomásom szerint azért \"csak ennyi\", mert az utolsó pillanatban a legváratlanabb helyekről előkerült publikációk a nyomdai leadás miatt már nem kerülhettek fel.
De nincsenek aggályaim. A könyv következő kiadásáig újabb megabájtnyi írás gazdagítja majd a zenei történetírást. S hogy erre mikor kerül sor? Hollós Máté annak idején az ötvenedik születésnapjához kötötte jelen könyv leghamarabbi megjelenését...
Némi hiányérzetemnek is kénytelen vagyok hangot adni. A CD-mellékletben helyet kaptak a fényképek, lemezborítók, diszko- és biográfia mellett a Hollós Mátéval készült interjúk is. A Café Momus interjúját sehol nem találtam.