Bejelentkezés Regisztráció

Kamara

Zenék sortban (A Camerata de Lausanne lemezeiről)

2013-05-03 08:02:15 Balázs Miklós

MOZART Sinfonia Concertante, Concertone
Sinfonia concertante in E flat major, K364 for violin, viola & strings
Concertone in C major, K190 for 2 violins, oboe & cello
Camerata Lausanne / Pierra Amoya
Warner Classics 2564652158

TCHAIKOVSKY Serenade for Strings, Souvenir de Florence
Serenade for Strings in C major, op.48
Souvenir de Florence, op.70
Camerata Lausanne / Pierre Amoya
Warner Classics 2564652182

Az időjárás szeszélye (ismertebb nevén: globális felmelegedés) idén sem engedélyezett amolyan romantikus regénylapokra kívánkozó, madárcsicsergős kikeletet; ámbár egyesektől azt hallom, volt tavasz – április nyolcadikán délután fél kettő és négy között –, de meglehet, akkor éppen nem értem rá. Szóval, ez évben is a hócsizmából ugrunk a szandiba, egyenest, minden átmenet nélkül: pár napja még a havat lapátoltam a ház elől, ma, Szent György havának huszonhatodik napján a kinti hőmérő huszonkilenc fokot mutat. A barométer szerint tehát augusztus is lehetne. Szerintem is.

Szóval, aki még a télben ragadt, s valami okból nem vedlette le vastag ruházatát, annak ideje szólni, hogy a tavaszi teendőkkel már nem érdemes vesződnie, ehelyett ideje kiválasztani a kurrens divat szerinti fürdőruhát, napernyőt, felfújható kerti medencét és így tovább, mert jönnek a kegyetlen hőhullámok és az antiszociális anticiklonok, menetrend szerint. És persze vegyük meg időben a langyos nyárestékre bespájzolandó, mérsékelten tartalmas regényeket is, s szerezzük be melléjük a nyárra szánt zenéinket, mert a fülledten unalmas kánikulai délutánok már a küszöbön toporognak. A mondás úgy szól: nem eszi meg a kutya a telet. Nem is, ha a tavaszt odadobjuk neki.

Nos, ennél a két, frissen piacra került korongnál jobb szünidei hallgatnivalót nem is találhatnánk. A Camerata de Lausanne lemezei már üde, pillangós borítójukkal is üzennek: édes, nyári bájról, életvidám színgazdagságról, felhőtlen könnyedségről, s talán némi jóindulatú, kedves szertelenségről mesélnek. A füttyös Mozart és a danászó Csajkovszkij ezen muzsikái éppen ezt a nem túl fajsúlyos, de azért még nagyon is tartalmas szellemi izgalmat kínálják. Jóllehet az Esz-dúr sinfonia concertante megélénkülő futamai, példás feszessége, komolykodó dinamikája még számot vet némi mélyebb, komorabb mondanivalóval, a harmadik tétel lecsengése után már csupa andalító-mulattató muzsika következik. A viszonylag korai C-dúr concertone (magyarul: nagy versenymű) súlytalan, minden vérmességet nélkülöző, szórakoztató darab. Amolyan divertimento. A Csajkovszkij-CD pedig ott folytatja, ahol a Mozart-lemez abbahagyta: a Vonósszerenád és a Firenzei emlék szemlátomást a mozarti, habkönnyű modorhoz, az oldott, fesztelen muzsikáláshoz kapcsolódik.

A közreműködő együttes, a Camerata de Lausanne egy igencsak ifjú formáció, alig több mint tíz éve léteznek az Alpok árnyas hegyeinek tövében, s állandó tagjainak száma mindössze tizennyolc fő. De így is figyelemre érdemes színfoltot képeznek az egyébként sem túl fakó svájci zenei élet palettáján. Vezetőjük, a jól ismert hegedűművész, Pierre Amoyal féltő gonddal válogatta össze kamarapartnereit, mert a társaság, ahogy mondani szokás, nagyon együtt van. Legfőbb erényük az irigylésre méltó precizitás: igazi mérnöki munka lehet így összerakni-összehangolni egy zenekart, még ha csupán pár szál vonóst kell is összecsiszolni; a Camerata játéka pontos, akár egy svájci óra. És épp olyan elegánsan letisztult a játék, amelyet hallani tőlük. A Csajkovszkij-darabokat kicsit talán tömörebb hangzásban, sűrűbb „folyondárokban” ismerjük, a szokványos, ún. chamber orchestrák ennél vaskosabb, dúsabb, karakteresebb tónust szoktak produkálni. De ez nem a világszerte meghonosított, bevett kamarazenekari hangzás, ez maga a kamarazene. Ez a Camerata.
Karmesterről szó sem lehet, Amoyal a hangszerével a kezében irányítja az együttest. Így a hangzás első hallásra vékonynak, szinte cingárnak tűnhet ugyan – melyet a hangmérnök a mélytartomány „besűrítésével” próbál valamelyest ellensúlyozni, oktalanul –, de aztán egyre letisztultabbnak, egyre frissebbnek, egyre olvadékonyabbnak halljuk őket.

Az út, amelyen a Lausanne-iak Mozarthoz és a Csajkovszkijhoz közelítenek, lényegében ugyanaz a jól kijárt ösvény, melynek a perfekt, gondosan összedolgozott együttjáték adja az alapját. A tempók megválasztása persze nyitott kérdés, de Amoyal itt is jó döntéseket hoz: nem esik egyik végletbe sem. Mozart így nem lesz „régizenésen” elhadart, formátlan, hirtelen gyúanyag, a Csajkovszkij pedig sosem lassul le a régimódi posztromantikus olvasatokhoz hasonlóan, ehelyett végig hamvas és üde marad. Minden tétel megtalálja a maga természetes lüktetését, amitől szabadon virul, él és lélegzik ez a komolytalanul is komoly zene.

Jó, megengedem, tényleg nem „nagy” zenék ezek. Ha valaki így, nyárelőn, Kantból felpillantva még mindig a transzcendens élményeket keresi, vagy a pántragikus katarzisra áhítozik, annak máshol kell keresgélnie. Ezek az előadások nem akarnak jobbak lenni annál, mint amilyenek lehetnek. Helyesebben: mint amit a művek maguk megengednek. És ez a tényező adja e két CD igazi varázsát: hogy a helyén kezeli a keze ügyébe adott dolgokat. Mozart és Csajkovszkij itt nem a mély mondanivalójával, s nem is a végtelen szenvedély ellenállhatatlan viharával kábít el, hanem közvetlen, gördülékeny dallamaival, önfeledt bájával, felszabadult életörömével. Elvégre itt a nyár, visszavonhatatlanul.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.