Ritka kincs (Vanhal zongoraötösei)

VANHAL: Három zongoraötös, Op.12
Spányi Miklós – fortepiano
Authentic Quartet
Hungaroton
HCD 32588

Az 1739-ben csehországi parasztgyerekként született Johann Baptist Vanhal 1760-ban érkezett meg Bécsbe, és ott Dittersdorf tanítványa lett. (Egyébként a kilencvenes években máshol töltött hat évét leszámítva, haláláig, 1813-ig közmegelégedésre, szabadúszó zenészként, tanárként működött ott.) Kicsit el lehet játszani a gondolattal, mivé lett volna, ha hamarabb kap tehetségének megfelelő képzést. Nem mintha addig tanulatlan maradt volna, de az ezen a lemezen is hallható darabjai bizonyítják: nem szimpla kismester műveit rögzítették a „felfedezések márkájának” művészei, természetesen világpremierként. Vanhal műveit saját korában is nagyra becsülték, és valóban, dallamos, nem sematikus harmonizálású, kifejezetten megismerésre érdemes dolgozatok ezek.

Azért tegyük hozzá, nem valódi ötösök ezek, a kíséretes zongoraszonáta műfajába tartoznak, ahol a vonósok a zongora szólamait kettőzik, tehát az igazi nagy truváj, az öt hangszer valódi párbeszéde elmarad. A párhuzamosan mozgó szólamok néhol kissé egyhangúvá teszik a hangzást, de inkább a szellemes, quasi concerto jellegű felrakás a jellemző, ami a változatos témákat felvonultató szép, érdekes Sturm und Drang stílusú műveknek igenis jót tesz. Elő lehetne adni ezeket zongoraszonátaként is, akkor az ügyetlennek ható kopírozások elmaradnának, viszont az ismétlések – amelyeket a vonósok belépése színesít – lennének tán egyhangúbbak.

Spányi Miklós igazi nagy formátumú zongoristaként játszik a lemezen. Csalhatatlanul pontosan bánik a tempóval, emellett az agogika nagymesterének mutatkozik. Sosem esik túlzásba, mindig csak annyit gyorsít, lassít, amennyit így, az ő előadásban abszolút elégnek érzünk. Kis szüneteit szintén csak annyira nyújtja, hogy amikor újra megszólal a zongora, elégedetten nyugtázzuk: igen, most kell.

Emellett billentése tökéletesen megfelel a fortepiano által megkívánt technikának, ennek eredményeként dallamformása is gyönyörködtető. (Hallgassuk csak a G-dúr szonáta Adagio tételét.) A fortepiano forte–piano lehetőségeit is maximálisan kihasználja, a Sturm und Drang jelleg minden szépsége kibontakozhat hát. És mellette nem vallanak szégyent a vonósok, megfelelően ellátják feladatukat, bár a közelmikrofonozás miatti túl direkt, kissé éles hangzásuk zavaró.

Meglepetések tehát vannak, tessék felfedezőútra indulni.