Rend, összefüggés, arányosság - Vivaldi: L\'Estro Armonico & Flute Concertos

VIVALDI: L\'Estro Armonico Op.3
6 Flute Concertos Op.10
Simon Standage - hegedű
Lisa Beznosiuk - fuvola
The English Concert
Trevor Pinnock
Universal / DGG Archiv Produktion
00289 477 5421

Eredetileg 1987-88-ban készült lemezek újrakiadásai. Azokban az időkben minden magát valamennyire is komolyan vevő, régi - és modern - hangszereken játszó kamarazenekar szükségét érezte, hogy a L\'Estro Armonicót, a hangszeres barokk zenét, azon belül is a concerto műfaját alapvetően meghatározó sorozatot lemezre vegye. És ha jó fuvolistával találkoztak, nem maradhatott ki a sorból az Op.10 sem.

Forkel azt írja, Bachot Vivaldi művei \"tanították meg, miként kell zenében gondolkodni\". Weimari évei közepén, 1713-14-ben kilenc Vivaldi-művet írt át Bach csembalóra, ebből öt származik az 1711-ben megjelent Op.3-as gyűjteményből. Minden bizonnyal a címként idézett három szó is tőle ered. De nem csak történeti jelentősségük emeli ezeket a műveket a legjátszottabb barokk concertók sorába, hanem a zenei értékükön alapuló, ugyanakkor nagyon is közvetlenül ható, hétköznapian egyszerű dallamosságuk, sokféle formát felmutató gazdagságuk, amely biztosítja, hogy a tizenkét versenymű mindegyike önálló alkotásaként ragadhasson meg fülünkben.

Abban az időben még nem feltétlenül gondolkodtak partitúrában a kiadók, négy hegedű, két brácsa, és basszus szólam - a continuo hangszereknek - formájában jelent meg a műsorozat. Amely négy hegedűből mindegyik concertál egymással rögtön az első versenyben, a másodikban kettő, a harmadikban meg már csak egy áll szemben a zenekart alkotó többivel. Négy ilyen ciklus adja ki az opusz 3-at. Formailag is változatosak így a művek, de azt a háromtételes mintát, amelyben a gyorstételek a ritornell-szóló-ritornell felépítést követik, az egyhegedűs versenyek hozzák a legszigorúbban. Később ez lett praktikus okokból is - egy kiváló hegedűs elég - a legelterjedtebb, ami Vivaldit (és másokat is) gyakran vezette gyors és sablonos megoldásokhoz.

De itt még, mint a cím is mutatja, a harmóniai - tulajdonképpen egyszerűen csak zenei - találékonyság és sokféleség felmutatása a cél, amit büszkén tár a világ elé az akkor a zenei világ központjának számító Nápoly-Róma-Velence-tengely egyik ifjú neveltje, és akkorra már legnagyszerűbb képviselője. Van tehát mit játszani, és a Fabio Biondi fémjelezte korábbi produkció elemzésében ezekre utaltam is.

Pinnockék - az új olasz iskolával szemben - még egy korábbi, a poénokra nem annyira koncentráló régizene játszási stílus képviselői.
De nem is feltétlenül az a lényeg. Hanem, hogy élettelien, lendületesen, nagyon szépen, tempóbeli túlzások nélkül muzsikálnak - azért Simon Standage nem Biondi -, mindenki számára érthetővé téve Vivaldi műsorozatának legfontosabb erényét, a mindenféle szigorú kötöttségtől megszabaduló, valódi öntudatra ébredő, igenis, emberi hangok nélkül is mindent kifejezni tudó hangszeres muzsika megszületését. Ami megérdemelten vívta ki Bach csodálatát is, sőt alapvető mintákat adott neki. Nagyon ajánlott hallgatnivaló!

A két CD-re, ha még befér, legyen kövérebb-alapon rákerült a szintén sokat játszott opusz tízes sorozat hat versenyműve is, amellyel az akkoriban egyre népszerűbbé váló fuvola kedvelőit kívánta megörvendeztetni a kiadó, és persze bevételre szert tenni általa. Vivaldi régebbi műveket írt át a felkérésre, ezeket ma már - Brüggen 1980-as felülmúlhatatlan felvétele óta - inkább eredeti formájukban, furulyával vagy fuvolával, oboával, hegedűvel, fagottal - brácsa nélkül - játsszák, mert tisztán vonós együttesre történt áttételük során zeneileg is leegyszerűsödtek.

Lisa Beznosiuk jó fuvolás - hangszerének hangja itt túldimenzionálva jeleneik meg -, de az a lendület, amit korábban hallottunk, megtörik, előadása nem emeli olyan szintre a sorozatot, amely jóval messzebbre mutatna a hangok, tételek primer és korrekt megszólaltatásán, eljátszásán.