Rend a hangok között - Szőllősy András művei

András Szőllősy
Works for orchestra and chamber orchestra
Musica per orchestra
Sonoritá
Musica concertante
Elégia
BBC Symphony Orchestra
Vez.: Eötvös Péter
Weiner-Szász Kamarazenekar
Vez.: Wilheim András
BMC CD 080

Míg egyeseket már hatvanadik születésnapjuktól folyamatos laudáció kísér a sírig, addig mások szépen csendben viselik az időt tagoló évfordulókat. Ki-ki vérmérséklete, baráti kapcsolatai és a baráti kör által felállított fontossági sorrend szerint.

Szőllősy András 2001-ben volt nyolcvan éves. Nem erény, de tény. Szerzői lemezekkel, születésnapi koncertturnékkal senki sem fárasztotta magát. Néhány baráti megemlékezésen kívül nem sok történt.
Ha neve szóba kerül, mindig a sajnálkozás hangján beszélnek a hazai és a nemzetközi zenei életben betöltött, illetve éppenhogy be nem töltött szerepéről. Pedig egy dologban szinte mindenki egyetért: Szőllősy András egyike a legjelentősebb magyar zeneszerzőknek.

A BMC most zenekari és kamarazenekari műveiből adott közre négy ópuszt. Három egyívású kompozíció mellé - valamennyi a hetvenes évek legelejének termése - a tíz év előtti Elégiát társították. Kicsit mintha a szükség és a lehetőség egyeztetése lett volna a fő szerkesztő elv. Hiszen nem először kerül magyar korongra az Eötvös vezényelte BBC Szimfonikusok régebbi felvétele. Ennek több haszna is van. Egyrészt nyilvánvalóan olcsóbb megvásárolni egy archívnak számító nagyzenekari felvételt, ahol az előadás kitűnő minőségére maguk az előadók nyújtanak garanciát, másrészt újabb kiadvánnyal lehet szaporítani mind a kiadó, mind a karmester/zeneszerző Eötvös diszkográfiáját.
A másik huszonöt percet a szó legjobb értelmében \"mindenevő\" Weiner-Szász vállalta magára.

Különös, mélységesen szomorú, de nagyon őszinte világba visznek Szőllősy művei. Rendkívül finoman \"kihallgatott\", pontosan szerkesztett és átgondolt, de a mérnöki pontosság mellett is nagyon \"humanoid\" zenei világba. A zeneszerző a hangok és szólamok számának, az ambitusnak és a dinamikának állandó sűrítésével-lazításával, a feszültség fokozásával és oldásával hozza létre a drámai folyamatokat. Bár műveiben nincsenek klasszikus értelemben vett dallamok, témák, melyek jól appercipiálhatóan variálhatók lennének, a hallgató mégsem érzi magát elveszve a zenei erdőben.

A valahonnan valahová eljutás élménye (Kárpáti János megfogalmazása) éppen elég ahhoz, hogy a székhez tapassza az embert. Szőllősy művei nem könnyű darabok. Sem az előadóknak, sem a közönségnek. De nagyon is érdemes némi többletenergiát belefektetni megismerésükbe, mert minden ópusza olyan mélységeket tár fel, amelybe legalább egy pillantást - önmagunk jobb megismeréséért - mindenkinek vetnie kell.

P.S: A borító a maga fekete-fehér egyszerűségével tökéletesen adekvát a benne foglalt zenével. (A sokszor bírált Meral Yasar designert ezúton megkövetem.)

P.S.II.: A karmesterként is közreműködő Wilheim András egyébként kitűnő tanulmánya folyamatosan Szőllősy két korábbi művét elemzi. A lemezen hallható négy darab még említés szintjén sem szerepel írásában. Ez - még egyszer hangsúlyozom - semmit sem von le magának a tanulmánynak az értékéből, viszont támasz, segítség nélkül hagy olyanokat, akiknek Szőllősy zenéjéhez való viszonya korántsem annyira magától értetődő, hogy támpontok nélkül is elboldogulnának vele.