Pierre Boulez: Kamaraművek

Pierre Boulez: Kamaraművek
Warner Classics / Apex
0927 49987 2
2003

Az 1925-ben született jeles francia karmester és zeneszerző szinte teljes kamarazenés életművéről ad átgondolt keresztmetszetet ez a lemez. Indulunk az 1946-ban keletkezett fuvolára és zongorára írt Szonatinával és Első Zongoraszonátával. Meglep, mennyire érett szerző volt első műveiben is ez a fiatalember. Magam a fuvolás darabot érzem fantáziadúsabbnak, szellemesebbnek, a scherzo jellegű gyors részben egyenesen mellbevágó a fuvola viháncolása, a zongora gurgulázása - nemes. trükkös játék az egész. Noha szonatina névre hallgat, a darab korántsem könnyű, sőt, nagyon virtuóz. (Boulez Jean-Pierre Rampal számára írta, de a híres fuvolista sosem tűzte műsorára, annyira nem tetszett neki.) Sophie Cherrier viszont nagy odaadással és kedvvel játssza szólamát, akárcsak a tavasszal adott frenetikus Ligeti-Debussy koncertje óta már nálunk is jól ismert Pierre-Laurent Aimard.

Utóbbi a tőle megszokott manuális tudással tolmácsolja a Zongoraszonátát. Ebben a darabban nekünk, magyaroknak talán az a legmeghökkentőbb, hogy jó tíz-húsz évvel későbbi zongorás műveiben (Nyolc zongoradarab; Bornemisza Péter mondásai) Kurtág György milyen természetesen integrálta ezt a zaklatott, olykor líraian elomló, természetfestő hangzást.

Később Boulez kevésbé érzéki, kevésbé szenzuális, mondhatni, filozofikusabb útra lépett, ennek szép lecsapódásai a Dérivé (1984) és a Mémoriale (1985) című darabok. Hozzám ez utóbbi, mindössze 5 perces zene áll a legközelebb a lemezen - ebben Bouleznek sikerült megőriznie valamit a Debussy Egy faun délutánja című szimfonikus költeménye óta már tradicionálisan franciásnak tartott érzéki fuvolahangból, másrészt nem adta fel a ragaszkodását a szigorú szerkezetekhez. Ám a minden pillanatban kontrollált hangzás a legkevésbé sem hat kimódoltnak, túl világos aggyal kiszárítottnak.

Ugyanez már nem mondható el a Dialogue de l\'ombre double (1982-85) című szólóklarinétra írt darabról, mely Alain Damiens elképesztően bravúros előadásában hangzik fel. A címben említett \"a kettős árnyék párbeszéde\" itt most annyit jelent, hogy a klarinét hangjait folytonosan manipulálják különféle mikrofonokkal, elektromos szerkentyűkkel. Egy ideig szellemes és dramatikus a dolog, de 17 percen át fárasztó és ötletszegény. Gondolom, tipikusan az a mű, melyet koncerten kell élvezni, az élő előadás tán kihúzza az unalom harapni készülő méregfogát.

A lemez egyetlen vokális művét e. e. cummings (1894-1962) amerikai költő verseire írta Boulez, a cím: cummings ist der Dichter. Kissé furcsa versmegzenésítésről beszélni, hiszen valószínűleg nincs ember - beleértve magát a költőt -, aki képes lenne azonosítani akár egyetlen verssort is. Hatalmas felkiáltások a kórustól (BBC Singers), óriási ugrások, suttogások, sikolyok - és szenvedélyek, szenvedélyek mindenütt. Kár, hogy a műsorfüzet nem közli a verseket, így sejtelmünk sincs, mitől oly sötéten fájdalmas ez a kvázi-kantáta.

Aki Pierre Boulez művészetével most kezdi az ismerkedést, annak feltétlenül ajánlható ez a remek és viszonylag olcsó gyűjtemény.