Pierre Boulez: ...explosante-fixe...

PIERRE BOULEZ: ...explosante-fixe...
Pierre-Laurent Aimard & Florent Boffard (piano)
Sophie Cherrier (solo midi flute)
Ensemble Intercontemporain
IRCAM/Electro-acoustic realization: Andrew Gerzso
Pierre Boulez
Universal / Deutsche Grammophone
00289 477 5385

Elsősorban azért szeretek kortárs zenét hallgatni, mert úgy érzem, ezen a területen több lehetőségem van saját ítélet kialakítására. Intellektuális kihívás, hogy felismerjem, értsem, és persze érezzem a szerző eszközeit, hogy megtanuljam az általa beszélt nyelvet.

Ez utóbbira Boulez esetében is szükségem és lehetőségem van, de az ítélettel már elkéstem. A nyolcvan esztendős Boulez az én véleményemtől függetlenül abszolút nagyságnak számít. Ezt vitatni, megkérdőjelezni kockázatos, így csak az próbálja meg, aki nem bánja, ha nevetségessé válik.

Ezúttal tehát nem ítélkezünk, hanem csupán ismerkedünk, és erre tökéletesen alkalmas ez a kiadvány.

A lemezen szereplő első mű komponálásának dátuma 1945, a kétzongorás Structures pedig 1960 körüli. Végül a majdnem 40 perces zárószám, az Explosante Fixe már a 90-es évek termése. Boulez zeneszerzői habitusa, stílusa mindehhez elég konzekvens, tehát fejlődése, gazdagodása, az egész életmű elég jól kirajzolódik a három opusz rajzolta ívből.

Valóban szoros a kapocs az egyes művek között. A szeriális alapok nem sokat változtak a mintegy fél évszázad alatt, bár a szerkezet összetettebbé, és bizonyos értelemben izgalmasabbá vált.

A Notation még nem sokban különbözik a kor más dodekafon darabjaitól. A néhány másodperces, villanásnyi tételek szellemesek, itt-ott virtuózak, de a nagyszerű Aimard számára manuális problémát nem okoznak, más egyébbel pedig sem a zongoristának, sem a hallgatónak nem nagyon kell megküzdenie.

Ha Boulez munkásságának ezek a kis szösszenetek voltak a csírái, akkor a kétzongorás Structures már teljességében, \"in floribus\" mutatja fel a szerző stílusjegyeit.

Dodekafónia ide, megtervezett hangsorok oda, ezek a művek tulajdonképpen erősek, izgalmasak, sőt jól is szólnak. Minden kétely nélkül hallom és érzékelem a szerkezet szilárdságát, és anélkül, hogy magyarázni tudnám, érzem, hogy minden egyes hang a \"helyén\" van. Azt hiszem, ha nem tartanék a \"szakma\" megvetésétől, Boulez nagyságát akkor sem vitatnám.

De valami hiányérzetem a legnagyobb apparátusú, legsűrűbb és legérettebb műnél, az Explosante fixe-nél is marad. Ha illenék mindössze egyetlen szóval jellemezni ezeket a darabokat, akkor tehát mégsem a \"nagyság\" jutna az eszembe először. Boulez okos, és \"okos\" a zenéje is. Nem több!