Oh, those russians! (Kremerata Baltica - The Russian seasons)

Gidon Kremer - Kremerata Baltica
The Russian seasons
Warner / Nonesuch Records
7559-79803-2

\"Oh, those russians!\"
Emlékeznek még erre a mondatra? Valamikor a hetvenes évek végén, egy német diszkócsapat Raszputyinról nevezett slágere ért véget ezzel a velős, kissé indignált hangulatú mondatával. Hogy pontosan mit is jelentett, azt nem nagyon firtatták a kor konok őrei, mindenesetre a három rövid szó elég volt ahhoz, hogy a hegyeshalmi határátkelő éber cerberusai vasszöggel karcolják át a lakklemez inkriminált slágerét.

Gidon Kremer nem nyugszik. Koncepcionális lemezei sorát most az Orosz évszakok cím alatt folytatja. Az önmagát litván- német-zsidó-svéd identitással jellemző hegedűvirtuóz címválasztásával egyszerre idézi Jerofejevet (igaz, a Viktort és nem a nekem sokkal szimpatikusabb Venyegyiktet), valamint Gyagilev múlt század elején elhíresült Orosz balettjét, amelynek tevékenysége az orosz kultúra talán leglátványosabb integrációját hozta Európa és a világ kulturális életébe. S hogy jön ide az Amerikában és Európában is népszerű orosz író? Kremer szerint a cinizmus, a feketehumor, az irónia, a tradíciók tisztelete és a vulgaritásig fokozódó szókimondás okán.

Az évszakok egész világunkat átfogó szimbolikája nem először jelenik meg Kremer életművében. Vivaldit és az argentin tangócsászár Piazzolát már összehozta pár éve egy közös CD erejéig, s talán nem véletlen, hogy azon a lemezen egy bizonyos Leonyid Arkagyevics Desjatnyikovnak hívták a hangszerelőt. Most - megtartva az eredeti formai felépítést - megírta saját verzióját is, Orosz évszakok címmel. De míg Vivaldi szonetteket rejt a tételek \"mögé\", addig Desjatnyikov egy régi orosz dalgyűjtemény szövegeiből és dallamaiból idéz. Vivaldi hangszerelését kiegészíti egy szóló énekhanggal is, és mindezek betetőzéseképpen nem átall a kamarazenekar tagjaiból egyfajta \"parasztkórust\" is kreálni.

Szerzőnkre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy gátlásos lenne. A négyszer három tételben Dufaytől Stravinskyig, a Máté Passió áriájától Alban Bergig terjed a megidézettek névsora. Érdekes módon azonban a posztmodern eklektika mégsem tördeli szét a ciklust. Sőt. Egyfajta különös homogenitást kölcsönöz a bő félórás műnek.

Még tovább merészkedik ezen az ingoványos talajon Alexander Raskatov, aki arra vállalkozott, hogy modern kommentárokkal egészíti ki, és értelmezi újra Csajkovszkij Évszakok c. zongoraciklusát. Szabadon és meglehetős fantáziával oldotta meg az istenkísértő feladatot. Döbbenetes élmény - hogy csak egyet emeljek ki - a preparált zongora megjelenése az eredeti Csajkovszkij- anyagban.

Szóval, ezek az oroszok már megint nem nyughatnak. De bánja az ördög! Az ötlet ugyanis, ha nem is eredeti, de tökéletesen működik. Hogy a kiadvány mennyire tölti be \"kozmikus\" szerepét, mennyire tükrözi a kultúrák egymásba szövődésének (és egymásba szőhetőségének) eszméjét, nem tudom. Korlenyomatnak, modern művészeti látleletnek viszont kiváló.

Az előadókról nem szóltam semmit. Egyrészt, mert ez a lemez nem róluk szól, másrészt mert a kamarazenekar minden tagja Kremerhez mérhető. A többit pedig elképzelhetik.