Nekünk nyolc (Vivaldi és Piazzolla)

Le Otto Stagioni Vivaldi: "Le Quattro Stagioni" Piazzolla "Le Cuatro estaciones" Stravinskij Chamber Orchestra Velut Luna - CVLD 02700

Ilyen állat pedig nincsen. Még most sem hiszek a fülemnek, sőt az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet. Hogyan jelenik meg egy álom az igazi, három dimenziós valóságban? Nem tudom, nem voltam ott, de történhetett akár így is:

A kis lemeztársaság ügyeivel megbízott sztármenedzser töri a fejét. A zenéhez sokat nem ért - különben is, tavaly még a sportban tevékenykedett. Egyszercsak beront a zenei szerkesztőkhöz. "Figyuz' haver, mérnem nyomatunk valami népszerű-tököset? Tegnap hallottam egy tévéreklámban valami frankó zenét, de komoly volt ám, mert nem szintivel, hanem valami hegedűfélékkel bazseváltak! Valahogy úgy szólt, hogyaszongya Pim,ripi,pam,param-izé. Ezt most rögtön adjátok ki! Amilyen tuti, még én is megveszem!"

Az öreg szerkesztő ijedten próbálja kitalálni, hogy mire gondolhat a főnök, de igazán csak akkor rémül meg, amikor nagynehezen ráismer. Jaj, mamám, a Négy Évszak! Most hogy magyarázza meg a főnöknek: attól, hogy ő nem ismeri, attól még nincs másik olyan zenemű, amit ilyen sokan, ilyen sokszor, és ilyen példányszámban vettek volna lemezre, mint ezt. Bármelyik lemezboltba - mit lemezboltba, szupermarketbe beteszi az ember a lábát, talál belőle legalább húszfélét. Lehet kapni például hűvösen tradicionális felvételeket akármely kamarazenekar előadásában - (És az akármely itt szó szerint értendő. Annak a kamarazenekarnak, amelyik egyszer sem vette fel, huncut a neve.) Aztán lehet kapni szolíd autentikus modorban előadva, és ott vannak szép számban az avantgard-korhűek is Fabio Bionditól kezdve az Il Giardino-ig. Akinek ez nem elég, megveheti olyan nagy-vonószenekari változatban is, ahol a kiérlelten míves előadáson kívül külön poén, hogy az egyes versenyműveket játszó szólisták, zenekarostul, karmesterestül, tokkal és vonóval mind azonos vallásúak. A más felekezethez tartozók pedig választhatják ugyanazt fél-diszkó stílusban, elektromos hegedűn, átlátszó kisestélyiben Miss Május - a hónap nyuszija előadásában.

Mit lehet még kitalálni? Mert azzal, hogy a velünk szerződött - nem is olyan rossz - kamarazenekarral eljátszatjuk, még semmi olyat nem tettünk, amivel ezt a dömpinget überelhetnénk.

A főnök nem ért ugyan hozzá, de nem véletlenül főnök. Utánanéz ő is a kompozíciónak. Elolvassa mondjuk "Az én kedvenc zeneszerzőm" sorozat vonatkozó cikkét, sőt elkéri az ötödikes kislánya énekkönyvét is, majd a homlokára csap. "Mér nem mondtátok, hogy ennek ilyen klassz szövege is van? Ezeket a verseket állítólag maga a szerző írta, ráadásul így még azt is meg lehet érteni, hogy mit keres egy hegedűversenyben a mennydörgés és madárcsicsergés. - Fölkérünk egy színészt, és amíg a többiek húzzák-vonják ő majd felolvassa ezt az egészet. Jó bulis lesz nem igaz?"

És lőn!

Hogy mit tud még ez a lemez, túl azon, hogy a zenével szinkronban egy valóban rokonszenvesnek tűnő bariton - természetesen olaszul - elmondja a híres szonetteket?
Nos, a Stravinskij (sic) Kamarazenekar nagyon kellemes hangú, érett társaság. Frazeálásuk egyéni, de nem zavaróan individualista. Lehetséges, hogy a fentebb leírt trükkök nélkül is érdemes lenne odafigyelni zenélésükre. (Így viszont sajnos kicsit nehéz.) Meglepő a csembalót a continuo szerepkörben kiegészítő orgona. Indokolható, de ritkán hallható effektus. Az előadói stílus emlékeztet az Il Giardino szerűen avantgard korhűekre, de annak erőszakossága nélkül. Különösen vonzóvá teszi számomra az együttest az a felismerés, hogy a CD további műsorában úgy képesek stílust és modort váltani, ahogyan azt a zene megkívánja.

Ugyanis a "blikkfangok" sorának még nincs vége!

Mivel egy CD műsoridő kapacitását a Vivaldi versenyművek alig használnák ki, ráadásul egy alig ismert, viszont szintén négy évszakot kapunk ráadásba, hogy meglegyen a címben ígért nyolc. Astor Piazzolla "Le Cuatro estaciones" című, zongorára és vonósokra írt sorozatát nem hallottam korábban. Most többször végigültem, de még mindíg nem tudom, hogy tetszik-e valójában. A szerző tangóiból ismert, könnyűzenére hajazó lezserséget alig leplezi a gondosan szerkesztett forma, a "komolyzenés" hangvétel. A vonósok és a zongora számomra az egyik legszebb, legegészségesebb kamara-hangszínt jelenti. Itt sincs másként, Piazzola igazán elegánsan és akceptálható mesterségbeli tudással kezeli a hangszereket. - Viszont időnként bombasztikus, vagány és szórakoztató. Egyszóval nekem mégiscsak tetszik a darab, de ha ezt másnak is elmondják, akkor inkább letagadom!

Maradjon a végére a nagy kérdés: kell-e nekünk "komoly" zenegyűjtőknek egy ilyen tetszetős, de valahol mégiscsak "butik"-áru.

Hadd válaszoljak egy Monty Python jelenet - nem szó szerinti - felidézésével:

A kisállatkereskedésben macskát vagy papagájt szeretne vásárolni a betérő vásárló (John Cleese alakította). Az eladó (Michael Palin) viszont mindíg ugyanazt a kutyát szeretné rásózni, igaz, szívesen átalakítaná azt kívánság szerint.

- Egyszerűen csinálhatunk belőle papagájt. A lábát levágjuk, szárnyat ragasztunk rá, aztán a szájára csőrt, befestem az egészet zöldre, satöbbi. De csak holnapra lesz kész.
- Az nem jó, nekem ma délután kell.
- Tudja mit? Akkor ingyen és azonnal tudok csinálni magának belőle halat. Lába helyett uszonyokat...
- Túl nagy akvárium kell hozzá!
- Az igaz - viszont sokat lehet róla beszélgetni!
- Akkor megveszem!