Kremerata Baltica: Kremerland

Kremerland
Kremerata Baltica
Universal / Deutsche Grammophon
028947480129

\"Létezik egy ország, ahol minden rendben van,
Minden úgy megy, mint máshol, csak egy kicsikét máshogyan.\"

És a lényeg éppen ezen a kicsikét máshogyanon van. Azt már megszokhattuk, hogy Gidon Kremer 1997-ben összetrombitált (helyesebben összehegedült) csapata, a Kremerata Baltica nem a járt utakat tapossa egyre szélesebbre, s rendre valami váratlan produkcióval rukkol elő, de a Kremerland című lemez még az előzmények ismeretében is meglepő összeállítás.

Mert kinek jutna eszébe Liszt Dante-szonátájából quasi concertót írni szólóhegedűre és vonószenekarra? Vagy ki párosítaná össze az egykori szocreáljazz- és népioperett-szerző Dunajevszkijt mondjuk az avantgardista Alexander Vustinnal? De Kremerlandban minden lehetséges. És persze mindennek az ellenkezője is. Ez a jó benne. Hogy nincsenek kitaposott, letérhetetlennek ítélt ösvények, nincsenek kötelező kűrök az impresszáriók és a közönség ízlésének megnyerése érdekében, hogy ezerfelé vezetnek utak. Hogy ki, melyiket járja be, csak rajta múlik.
Elméletileg.

A valóság viszont az, hogy abban a pillanatban, amikor a kezünkbe veszünk egy lemezt, ki vagyunk szolgáltatva a szerkesztők, az előadók, a kiadó kényének-kedvének, jó vagy rossz ízlésének. Nem mi döntjük el, merre vesszük az irányt. Márpedig szép dolog az eklektika, de kicsit fárasztó is. A Dante-szonáta hangszerelése egyenetlen nívójú új művet eredményez. Sem nem valódi concerto, sem igazán vonószenekari mű. Valahol a kettő között mozog, és ez a bizonytalanság nem tesz jót a kompozíciónak.

Másfajta stílustörés Leonid Chizhik zongorára és vonósokra komponált variációsorozata. Mozart közismert \"törökindulós\" A-dúr szonátája (K 331) témájának újrafeldolgozása első pillanatban még posztmodern ötletnek tűnik, de - sajnos - csakhamar kiderül, hogy a kezdeti zenei ötletparádé nagyon gyorsan kommersz szalon-jazz irányába fordul.

Egészen más utakon járnak Vustin, Kancheli és Bakshi urak. A Tango hommage a Gidon vagy a Rag-Gidon-Time a végletekig lecsupaszított gesztusaival hat, míg a The Unanswered Call egyszerre reflektál Ives közismert művére és a koncerttermi mobilozás - ezek szerint - a Baltikumot is megnyomorító szokására.

Újabb könnyen érthető, bár nem könnyűvérű kompozíció következik a lemezen: a rigai Georgs Pelecis Meeting with a friend címet viselő ópusza. S akinek ennyi jó kevés, az hallgassa a nálunk a \"Drága föld, szülőhazánknak földje...\" magyar szöveggel tömegdallá lett örökbecsű remekmű szerzőjének, Iszaak Oszipovics Dunajevszkijnek Cirkusz című filmzene-fantáziáját.

Az előadás minden esetben profi, lendületes, már-már szellemes. Valamitől mégis hiányérzete támad az embernek. Lehet, hogy csak egyszerűen elszoktunk az eklektikus lemezektől? Nem csupán hangversenyen, de CD-n is kötelezőnek érezzük a művek közötti kohéziót? Persze az sem kizárt, hogy az összekötő kapocs mindvégig jelen van, csak én nem tudom még megfelelően olvasni Kremerland térképét. Majd újra megpróbálom. Mert biztos vagyok benne, hogy \"Létezik egy ország, ahol...\"