Újabb megválaszolatlan kérdések (Charles Ives művei)

Ives: Concord Sonata
Songs
Pierre-Laurent Aimard - zongora
Susan Graham - mezzoszoprán
Tabea Zimmermann - brácsa
Emmanuel Pahud - fuvola
Warner Classic 2564 60297-2

Aligha lehetnek sokan korosztályom képviselői közül, akik ne hallották volna Charles Ives kamarazenéjének címét: A megválaszolatlan kérdés. Még kevesebben lehetnek, kik ne asszociálnának azonnal Bernstein egykori zseniális tévésorozatára, melyet nyilván valami tévedés folytán sugárzott a hetvenes években a fekete-fehér magyar televízió. Viszont megkockáztatom, hogy nagyon kevesen hallották valaha is az 1908-ban keletkezett \"Kozmikus látkép\"et.

Adott tehát egy szerző, akit nap mint nap idézünk, akire hivatkozunk, aki látszólag helyet kapott az \"ismert zeneszerzők\" képzeletbeli fachjában, de akiről, ha kissé megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy szinte semmit sem tudunk. Pedig a semminél biztosan többet érdemelne!

Négy szimfónia, számtalan zenekari és kamarazenekari mű, 114 dal, kórusok és zongoraművek jelzik 80 év kísérletező munkásságát. Merthogy Ives volt az első, aki - messze megelőzve korát - már az 1900-as évek legelején a poliritmiával és politonalitással, a negyedhangokkal és az atonalitással foglalkozott. A mindennapi élet és a művészet egységét hirdette. Nyilván halálának 50. évfordulója adta az ötletet a kiadónak, hogy közreadjon egy kis (zongorás) csokrot a hatalmas életműből.

Tizenhét dal szólal meg a kiváló Susan Graham és korunk egyik legfoglalkoztatottabb (kortárszenei) pianistája, Pierre-Laurent Aimard előadásában. Az 1922-ben közreadott dalok rendkívül változatosak. Van köztük könnyűvérű és humoros, romantikus és ironikus, szentimentális és modern. A végeredmény nehezen beskatulyázható stíluskavalkád. Ezt a fajta a játékos eklektikát Magyarországon Selmeczi György űzi a legvirtuózabban, bár nála rendre hiányzik az a fajta zenei mélység, mely Ives dalainak még a legfrivolabb pillanatokban is meghatározó része.

Ives gondolkodásának, szellemi munkásságának legalapvetőbb élménye a transzcendentalizmus és az individualizmus. Átjárja gondolkodását, téma- és versválasztását. S ha nem talál megfelelő szöveget, maga gyárt egyet-egyet. Más esetben egyszerűen átemel/átalakít egy, másutt korábban már jól működő verset. A vendég szöveg azonban nem csupán a textúrát jelenti. Gátlástalanul idéz indulókból, közismert dalokból és egyházi himnuszokból is.

Legkülönösebb és egyik legnagyobb szabású kompozíciója a második zongoraszonáta, mely a Concord, Mass., 1840-60 alcímet viseli. Az egyetértés, a jól együtthangzás beethoveni méretű és igényű, bő háromnegyed órás zenei tablója négy Massachusetts állambeli gondolkodó, író, költő, filozófus emlékképe. Ives néhány évvel a megjelenése után külön előszóval látta el a zongoradarabot. Ezt, az 1920-ban, New Yorkban megjelent írást azóta sem olvastam, így kénytelen vagyok előre gyártott értelmezés helyett pusztán az érzelmeimre hallgatni.
Azt gondolom, hogy egy dolog a művészetek mellé gyártott filozófia, és egészen más dolog maga a műalkotás. A kissé talán túlméretezett tételek - a leghosszabb 17 perc(!) - egyéni hangú, bár a befogadótól teljes nyitottságot és szellemi frissességet kívánó virtuóz zenék. A szonáta külön érdekessége, hogy szerzője az első tételhez ad libitum brácsaszólamot, a negyedik tételhez fuvolaszólamot társít.

Ha eddig bárkinek is a legcsekélyebb kétsége lett volna afelől, hogy a francia zongorista ujjai acélból vannak, s a légypiszkot is könnyedén lejátssza a kottapapírról, akkor legkésőbb most megtapasztalhatja kijelentésem helytállóságát.
Meghallgatva néhányszor ezt a lemezt, semmivel sem jutunk közelebb ahhoz a bizonyos megválaszolatlan kérdéshez. Garantáltan nem tudjuk majd meg, ki is volt valójában ez az 1874-ben született orgonista, biztosítási ügynök, világtól elzárkózott zeneszerző. De az első lépést legalább megtettük.