Egy perfekt vivaldista (Fabio Biondi és az Europa Galante)

ANTONIO VIVALDI:
Concerti con molti strumenti, Vol.2
Concerto grosso a 10 strumenti RV 562a
Concerto per 2 violini, 2 flauti diritti, 2 oboi, fagotto ed archi RV 566
Concerto per violino, 2 oboi, fagotto, 2 corni ed archi RV 569
Concerto per viola d\'amore, liuto ed archi RV 540
Concerto per violino solo, 2 celli ed archi RV 561
Concerto per cello ed archi RV 413
Concerto per 4 violini solo ed archi RV 553

Europa Galante
Fabio Biondi - solo violin & direction
EMI / Virgin Classics
7243 5 45723 3 6

Ha nem rögtön a harmadik tétel után lenne a D-dúr concerto grosso Pisendel-féle alternatív középső tétele, hanem, mint szokásos, a műsor legvégén, akkor pont a lemez felénél hallhatnánk a viola d\'amore-lant kettősverseny lassú tételét, amely a legismertebb szám a lemezen, és a legszebb, legnagyobb ívű dallam is egyben. Ennek megfelelően ebben tudja megmutatni hangszeres tudásának csúcsait Biondi, akinek magasrendű Vivaldi-értelmezését már méltattuk régebben, az Op.3-as concertók kapcsán. Ebben a műben a viola da gamba egy olyan változatán játszik, amelynél a játszó húrok alatt rezonáns fémhúrok is rezegnek, ezáltal dúsítva a hangzást, amelyet a korabeli zenészek különösen behízelgőnek éreztek, feltehetőleg innen is a hangszer neve: szerelmes viola.

Az a bizonyos dallam pedig egyszerű, mint Vivaldinál általában: majdnem, hogy csak alapharmóniák felbontásainak sorozata, némi átmenőhangokkal színesítve. Nincsenek túl rafinált harmóniamenetek, -váltások, de az egészből mégis össze tud állni valami egyedi, csak rá jellemző. (Amelyet csak ő maga tudott ismételni. Végül is ezek a tételek harmóniailag vagy dallamilag csak annyival vannak megcsavarintva, hogy mások által - az epigonság veszélye nélkül - utánozhatatlanok legyenek.)

Biondi viszont tisztában van (persze, hogy!) mindezzel. Tudja, melyek a fontos akkordhangok, melyek a hangsúlytalan átmenőhangok, és főleg tudja, melyiknek mekkora jelentőséget adjon, és hogyan; az egyiket egy kicsit hangosabban indítja, a másikat halkabb indítás után kezdi erősíteni, esetleg egy kis vibrátót is tesz egyben rá, saját, igen visszafogott, de szükséges díszítései pedig akár teljesen jelentéktelenül, pianissimóban is szólhatnak. Vagyis Vivaldi világának tökéletes értője és tolmácsolója viola d\'amorén játszva is.

És természetesen zenekarvezetőként is. Ezen a lemezen olyan, kevéssé ismert concertókat hallhatunk, amelyek (mint a felsorolásból látszik) különleges hangszer-összeállításaik miatt mindmáig kivételesnek számítanak. Pedig, mint említettem, zenei világuk ugyanaz, mint amit a szólóhegedűs concertókban megszokhattunk. A színesebb hangzásvilág az, ami felfedeznivalókat kínál bennük.

1716-ban a szász választófejedelem, II. Friedrich August Velencébe látogatott. Zenekarát is magával vitte, amelyben a fúvósok voltak szokatlanul gazdagon reprezentálva. A színteli hangzás Vivaldi képzeletét különösen megragadta. A drezdai Kapellmeister Pisendel volt, aki viszont a fejlettebb olasz hegedűtechnikából kapott leckét az akkor hegedűvirtuózként a csúcson lévő Vivalditól.

Az elsőként hallható concerto tíz hangszere között tehát hallhatunk kürtöket üstdobbal(!), oboákat, hegedűket, brácsát és természetesen szólóhegedűt, változatos összeállítású csoportokban: tuttiban és szólóban, de a legérdekesebb az a kis, többé ebben a formájában nem hallható dallam, amely a harmadik tétel elején hangzik fel a variáció alapjául két oboán és fagotton, valamint a Vivaldi által szintén elsőként alkalmazott terjedelmes hegedűkadencia.

A d-moll kétfurulyás verseny sem túljátszott Vivaldi-mű, érdekes a lassú tétele (két furulya egy szál fagottal, hárfával, mint akkordhangszerrel), valamint harmadik tétele, amely a nagyon ismert, Op.10 No.5-ös F-dúr furulyaverseny ritornelljének témáját hozza, természetesen mollosítva.

Az elsőként megszólaló concerto grossóhoz hasonló felállás hallható az RV 569-es műben is, az izgalmas üstdobbeütések nélkül, ahol a második tétel szintén hegedűversennyé szelídül.

A kétcsellós hegedűversenynek szintén a második tétele érdekes, néhány évtizeddel későbbi vonós divertimentók világát idéző kis háromnegyedes dallamával. Az azt követő csellóverseny első tétele pontozott nyolcados dallamának vehemens indítása lesz érdekes, míg a négyhegedűs verseny egyszerűen csak vivaldisan szép.

Ezek a szerzői megoldások mind-mind pregnánsan, észrevehetően, de sohasem harsányan, hanem inkább a viola d\'amore-lant verseny lassú tételéről szóló leírásban elmondottakhoz hasonló előadásban szólalnak meg. Perfekt zenekari játékot hallunk tisztaság és együttjáték terén is, olyan vezetéssel, amelyben minden kis lassítás-gyorsítás, hangerőbeli változatás pontosan a helyén van, figyelve kis és nagy összefüggésekre is, ezáltal az egyik leginkább hallgatásra érdemes Vivaldi-lemezzé téve ezt a kiadványt.