Egy kellemes este... (Pahud: Beau soir)

Beau soir
Emmanuel Pahud - fuvola
Mariko Anraku - hárfa
EMI Classics
72435577392 0

Forgatom a lemezt a kezemben. Immár sokadjára. Nem tudok vele mit kezdeni. Kétszer már meghallgattam. Ennél többet ebben az esetben egy recenzenstől se várjanak. Szóval nézegetem, teszem ide, teszem oda, végül kiköt a számítógép klaviatúrája mellett. Hátha eszembe jut róla valami. Az esélye ennek sem nagyobb, mint a Virsli nevű ménnek az epsomi derbin a helyezésre.

Ízléses, fotókkal kombinált, informatív borító. Rajta két ember. Egy csinos, fiatal japán hölgy várakozóan tekint hárfája mögül a kamerába. Mellette bőrkabátos, kétnapos borostás, zsúrmacsó fiatalember, lezseren felhúzott lábbal, egész testből kidőlve, kiesve, kitekintve a képből. Kezében aranyfuvola.

Beau soir - mondja a lemez címe. Miért is ne? Hisz\' valószínűleg éppen erre találták ki ezt a lemezt. Meghitt, gyertyafényes vacsora az immár cseppet sem távoli kedvessel, romantikus gondolatok az est további részét illetően, elkapott pillantások, lesütött szemek. Ha te így, akkor én majd úgy. Kultúrsztriptíz. S közben szól a zene. Távolról. Diszkréten. Na, nem valami dagályos, beazonosíthatatlan, végenincs klasszikus, inkább csak olyan szolid, mindenki kedvence, senkit nem zavaró. Táffel muzik. Három- négyperces, finom mívű zenei porcelánbabák. Debussy, Fauré, Ibert, Massenet és a többiek kis előadási darabjai elevenednek meg. Arabesque és En Bateau, Habanera és persze a Meditáció a Thaisből. Valamennyi fuvola-hárfa duóra. Vagy inkább fuvolára, hárfakísérettel. De ez mindegy is.

Francia és japán dallamok. Legalábbis a borító tanúsága szerint. Talán így került a válogatásba Vittorio Monti elhírhedett Csárdása is... Ez utóbbi nótát egyébként meglepően visszafogott előadásban, mondhatni sallangmentes egyszerűséggel játssza a világ talán legjobbjának tartott fuvolistája. Aztán jöhetnek a \"modernek\"! Két kis Satie után negyed óra japán kortárs zene. A pentaton fajtából. Ez sem érdektelenebb, mint a többi. De akkor meg minek?

Itt ez a lemez, amiből minden bizonnyal rengeteget fognak eladni Ázsiában - hiszen kontinentális büszkeség is van a világon! -, s amit aligha lehet komolyan venni. Egyszerűen nem találok választ a miértre. Esetleg ilyen kiadványok elkészítését is tartalmazza Pahud exkluzív EMI-szerződése? A japánok erőltették, vagy a saját ötlete volt? De miért, mi az a többlet, amiért érdemes meghallgatni ezeket az unalomig játszott műveket? Mi az a másság, mi az a felfogásbeli különbség, ami indokolja létét?

Amikor Kocsis nyaktörő tempóban elővezette Mozart Sonate facile (azaz könnyű szonáta) c. zongoradarabját, azzal új dimenzióba helyezte a művet. Értelmezésével, interpretációjával természetesen lehetett vitatkozni, de tettének mégiscsak volt valamiféle üzenete. Az EMI által piacra dobott Beau soirnak semmilyen üzenete nincs. 64 perc \"kellemes\" zene. Igaz, professzionális előadásban. De ez akkor is nagyon kevés.