Egy harmonikus kettős (Stamitz-duók / Szabadi, Bársony)

CARL STAMITZ:
C-dúr duó, Op.10 No.1
A-dúr duó, Op.10 No.2
Hat duó (Divertimento) hegedűre és brácsára, Op.34
C-dúr duó

Szabadi Vilmos - hegedű
Bársony Péter - brácsa

Hungaroton
HCD 32453

Carl Philipp Stamitz Mozart kortársa volt, de - bár Leopold Mozart állítólag felhívta fia figyelmét a jó nevű zenészcsaládra és forszírozta a velük való megismerkedést - valószínűleg sosem találkoztak egymással. Ahogy Gyenge Enikő lemezismertetőjéből kiderül, Stamitz is először apjától tanult zenét, majd Christian Cannabich, Ignaz Holzbauer és Franz Xaver Richter voltak a tanárai. 1770-ig a mannheimi udvari zenekar muzsikusa volt, majd Párizsba utazott, de 1772-ben már Versailles-ba látogatott, sőt hamarosan Európa nagy részét bejárta. 1779-ben Hágába költözött, ahol egy ízben együtt koncertezett az akkor még gyermek Beethovennel. 1786-ban Händel Messiását vezényelte Berlinben.
Rendkívül termékeny szerző volt, több mint ötven szimfóniát, hatvan versenyművet, harminc kettősversenyt, és majdnem negyven sinfonia concertantét komponált.

A Hungaroton szóban forgó, a World Premier sorozatban megjelent lemezén Stamitz hegedűre és brácsára írt duói szerepelnek, szám szerint kilenc. Kitűnő zenék ezek. Azt nem mondanám, hogy rendkívüli mélységűek, vagy kifejezetten zseniálisak volnának, de egytől egyig nagyszerűen megkomponált, élvezetes muzsikák. A gyors tételek ötletesek, energikusak, többnyire jókedvűek, nem szűkölködnek virtuóz elemekben sem, a lassúak pedig lírai hangvételű, időnként dalszerű kompozíciók. Kedvencem a lemezen ötödikként elhangzó muzsika, az A-dúr duó lassútétele. A lágyan ringatózó, háromnegyedes ritmusú, kedvesen panaszkodó dalszerű zene azonnal belopta magát a szívembe, fülembe egyaránt.

Úgy érzem, Szabadi Vilmos és Bársony Péter előadásában jól megmutatkoznak Stamitz erényei. A művészek okosan, ugyanakkor kimondottan muzikálisan zenélnek, remek hangsúlyokkal, nagyon kifejezően. A gyors tételek hangulatosak, vidámak, könnyedek, technikailag is hibátlanok, míg a lassúak kellően líraiak, kidomborítva a zene érzelmességét, énekszerűségét. A két hangszer feltűnően egységesen szól, mindkét előadó gyönyörű hangon, pontos intonációval játszik, tényleg öröm hallgatni őket.

Az egyetlen kétség, ami felvetődött bennem a felvételek hallgatása közben, hogy nem túl sok-e egyetlen lemezen ennyi, nagyon hasonló hangzású muzsika. Talán kissé fárasztó a fülnek, és ellankad a figyelem is egy idő után, ha folyamatosan egyfajta hangzást hallunk. Persze az is igaz, hogy a lemezt nem feltétlenül kell egyvégtében lejátszani, úgyhogy ez a probléma talán nem is probléma. Az viszont biztos, hogy ezt a CD-t mindenképpen érdemes meghallgatni.