Egy elfelejtett csellista (Siprutini szonátái)

Emanuel Siprutini:
6 Solos (Sonatas) for Cello with a Thorough Bass

Máté Balázs - cselló
Krommer Lúcia - cselló
Janzsó György - nagybőgő
Győri István - gitár
Spányi Miklós - csembaló, orgona

Hungaroton - HCD 32242
2004

A Hungaroton kínálatában az eddigi tendenciának megfelelően folytatódik a kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert zeneszerzők műveinek megjelentetése. Most egy olyan alak bukkant fel a múlt homályából, akinek neve eddig szűkebb szakmájában, nevezetesen a csellistákéban is ismeretlenül csengett. Emanuel Siprutiniról, a saját korában inkább előadóként, virtuózként ismert zeneszerzőről van szó.

Máté Balázs nagyon alapos ismertetőt írt a kísérőfüzetbe, ebből mindent megtudhat az, aki Siprutinire, vagy műveire kíváncsi. Itt most elég annyit megjegyeznünk róla, hogy Leopold Mozart az emlékezetes - fiával tett - londoni útja során találkozott vele, és nagy megbecsüléssel írt róla, mi több, barátjának nevezte. Főleg Londonban és Hollandiában volt ismert, ezeken a helyeken hangszere akkoriban - a tizennyolcadik század második felében járunk - különös népszerűségnek örvendett.

Bármilyen nagy volt is híre-neve mint előadóé, művei, és ezért neve is a tökéletes feledés homályába merültek, gyakorlatilag e lemez megjelenéséig, amely világpremierként tálalja opus 7-es hat szonátáját.

Az előadók mindent megtettek, hogy hallgatható, élvezetes műveket varázsoljanak az elfeledett, és ezért nagyobb felhajtásra szoruló darabokból. Persze saját jogukon is figyelemre méltó művekről van szó, még ha hallgatásuk során nem is esünk egyik ámulatból a másikba.

A lemezre az egyszerű szonátáknál megszokottnál népesebb alkalmi társulás állt össze, amelynek egyik legfőbb feladata az általában valóban egyszerűen megoldott continuócsoport-felállás bővítése volt. A leggyakrabban hallott csembaló-cselló összetétel mellett hallunk itt orgonát, gitárt(!), nagybőgőt.

Spányi Miklós természetesen a tőle megszokott magas színvonalon oldja meg feladatát. Hogy nagy, templomi orgona mennyire jogosan szerepel ezekben az alapvetően házimuzsikálásra szánt darabokban, az persze alaposabb zenetörténeti vizsgálatot érdemelne, mindenestre Händel annak idején nagyobb fajta, de még hordozható pozitív orgonán játszotta színházban versenyműveit, tehát nem kizárt, hogy bizonyos helyzetekben szóba jöhetett mint kísérőhangszer. Gazdagon variált gitár szólam hangzik fel Győri István keze alól: hol balalajkaszerű, hol egyszerűen csak akkordikus, hol dallamosan együtt érző a cselló szólammal; új színként, a hangzást gazdagítva van jelen.

Siprutini nem csak azért lehetett híres, mert különösen szépen játszott. Hallhatóan sokat tett a cselló technikai lehetőségeinek tágítása terén is. Sokszor kívánja meg nagyon magas hangok játszását, ezeken a helyeken sajnos Máté Balázs nem mindig nyújt végsőkig kifinomult hangképzést. Általános játékmódját gyakran jellemzi egyfajta rosszul értelmezett keménység, ami sokszor egyszerűen csak erőszakosságnak hat. Mintha nem hinne a zenéből önállóan is adódó feszültségteremtő erőben. Pedig képes rá, ezt bizonyítja a 4. szonáta hegedűhöz méltó magasságokba szárnyaló lassú tétele, vagy a harmadik, Molto graziso jelzésű tételnek a megkövetelthez méltó lágyságú hangvétele.
Bízzunk jobban a zenében, mint a megszólaltatására rendelt eszközökben!