Dalok szólnak (Górecki: 3. vonósnégyes / Kronos Quartet)

GÓRECKI:
String Quartet No.3, Op.67
Piesni Spiewaja (\"...songs are sung\")

Kronos Quartet

Warner / Nonesuch
7559-79993-3

Henryk Mikolaj Górecki 3. vonósnégyese tulajdonképpen egy talány. Már a keletkezését is titkok veszik körül, és ez a titokzatosság aztán áthatja a zenei szövetet is.

A Kronos Quartet mutatta be a szerző előző két vonósnégyesét 1989-ben, illetve 1991-ben, és röviddel ezt követően jelezte szándékát egy újabb mű bemutatására. Górecki végül 1994 őszén látott munkához, és rövid idő alatt (1994. november 16. és 1995. január 26. között) be is fejezte a kompozíciót. Amelyet aztán nem engedett ki a kezéből. A Kronosnak több mint tíz évet kellett várnia, míg a mű 2005. október 15-én a dél-lengyelországi Bielsko-Białában elhangozhatott. Hogy miért tartotta vissza ennyi időn át a gyakorlatilag kész partitúrát, arról maga a szerző is csak annyit nyilatkozott: \"nem tudom\".

A lengyel közönséget mindenesetre a titok megfejtése nélkül is letaglózta az új darab, amelyet aztán 2006. márciusában a New York-i hallgatóság is lelkesedéssel fogadott. Mivel az amerikai előadáson a szerző nem tudott jelen lenni, David Harrington hegedűművész a Kronos Quartet nevében egy köszönőlevélben azt írta, nem is olyan soká egy napon a három művet egymás után szólaltatják majd meg.

A mű értelmezéséhez az adhat segítséget, hogy Górecki, ahogy minden művének, a 3. vonósnégyesnek is adott címet. Lengyelül: Pieśni Śpiewają. Angolul: \"... songs are sung\". Rejtélyes a cím is, ám a megfejtéssel ezúttal könnyű dolgunk van. Górecki maga számol be arról, hogy az inspirációt az orosz századforduló egy kiváló költőjének, Velimir Hlebnyikovnak négy, lengyelre fordított sora jelentette (én a kísérőfüzet alapján az angol változatot tudom közzé tenni): \"When horses die, they breathe, / When grasses die, they wither, / When suns die, they go out, / When people die, they sing songs\". Vagyis nyersfordításban: \"Amikor a lovak meghalnak, sóhajtanak, / Amikor a fű meghal, elszárad, / Amikor a napok meghalnak, lenyugszanak, / Amikor az emberek meghalnak, dalokat énekelnek\".

Górecki azonban az utolsó sornak egy árnyalattal módosított fordítását vette saját műve alapjául. Az ő értelmezésében a záró sor így szól: \"When people die, songs are sung\". Vagyis: \"Amikor az emberek meghalnak, dalok szólnak\". Ez az értelmezés tehát grammatikai értelemben \"elveszi\" az emberektől, mint mondatbeli alanyoktól az éneklést, mint cselekvést. Pontosabban a cselekvést több alanyra vonatkoztathatóvá teszi, azaz nem állítja, hogy az ember halálának pillanatában maga az ember énekelne. Hanem akkor ki?

Azt hiszem, nem légből kapott ötlet a kérdés megválaszolásához figyelembe venni, hogy az 1933-ben született Górecki a katolikus Lengyelországban nevelkedett, amely még a szocialista érában is megőrizte hitét és vallásosságát. A szerző érzékenysége az ontológiai kérdések iránt ugyancsak okot adhat arra, hogy itt keressük a megoldást.

A (katolikus) keresztény hit a halált nem a létezés megszűnésének tekinti: számára a halál az örök élet kezdete. A szentek esetében például egyértelműen mennyei születésnapról beszél a halál esetében, ezért emlékezik meg (Keresztelő Szent János kivételével) minden szentnek a földi haláláról.

A három szinoptikus evangélium azt írja, hogy Krisztus feltámadását angyalok tanúsították, Szent Lukács az Apostolok Cselekedetiben arról is beszámol, hogy a mennybemenetelnek ugyancsak két fehérbe öltözött férfi (vagyis angyal) volt a tanúja. Az evangélisták arról ugyan hallgatnak, hogy a feltámadás illetve a mennybemenetel idején az angyalok énekeltek volna, mint Jézus születésekor (Lukács írja ezt le), de a hagyományban a mennybejutás összekapcsolódott az angyali karok üdvözlő énekével. Gondoljunk csak a Szűzanya mennybevételét ábrázoló képekre, vagy más megfestett mennyei jelenetre!

A tanítás pedig úgy szól, hogy amint Krisztus meghalt, meghalunk mi is, amint Ő föltámad, úgy támadunk föl mi is.

Egy régi mondás szerint az ember végtelenül magányosan születik és úgy is hal meg. Górecki 3. vonósnégyese ennek cáfolata. A darab arról tesz tanúságot, hogy az ember nem számkivetett az életben, létezése és halála nem értelmetlen, és főleg nem magányos cselekedet. Ezért költözik hallgató szívébe végtelen nyugalom az ötödik tétel záró ütemeinek lecsengésekor.