Armand-Louis Couperin - Complete Chamber Sonatas

Armand-Louis Couperin: Complete Chamber Sonatas
I. Six Duets for Keyboard & Violin Op.2 (1768),
II. Three Trios for Keyboard, Violin & Violoncello Op.3 (1770)
Spányi Miklós - tangens zongora, Petőfi Erika - hegedű, Vályi Csilla - cselló
Hungaroton Classic - HCD 32143-44

A levéltárak, könyvtárak tele vannak elfeledett zeneszerzők elfeledett, porosodó műveivel. Ezzel kapcsolatban pedig azt állapítják meg tudós koponyák: csak méltán elfeledett művek léteznek. Vagyis, oka van annak, ha valamit nem ismer az utókor. Ez talán igaz lehet a XVIII. század második felétől, amikortól, ha nem is minden nagy zeneszerző minden nagy műve örvendett állandó játszásnak, de az a fajta totális amnézia sem leselkedett rájuk, mint ami a néhány évtizeddel előttük élt kortársaikat és életművüket is fenyegette. Régebben ugyanis a zenének újnak, kortársnak kellett lennie.

Mára - a történeti gondolkodás erősödése következtében - sok mű új életre kelt. Egyes eseteket kivéve nincsenek érdemtelenül játszott, csak megérdemelten játszott művek, de ha teljesen ismeretlen alak bukkan fel a múlt homályából, joggal gyanakodunk, vajon megérdemli-e - pénzben is realizálandó - figyelmünket. A Hungaroton több évtizedes taktikája - főképpen a régi zene területén - olyan szerzők műveinek megjelentetése, amelyek kimaradtak a nagy cégek katalógusából.

Az egykoron Couperin nevet viselő zeneszerző előnnyel indul az utókor elismerésért. Még a nagy francia barokk idején született, és néhány hónappal a Nagy Francia Forradalom előtt halt meg közlekedési balesetben. Egyházi műveiben (orgonista volt) egészen biztosan őrizte a nagy barokk hagyományokat, de kamarazenéje már a korai klasszika jegyeit viseli magán, és az egyszerűbb, dallamosabb olaszos stílust követi.

Bár kamaraművekről van szó, ez a lemez igazából Spányi Miklósé. Ez a műfaj sajátosságából adódik: a korai hegedűkíséretes szonátákból (Op. 2) a hegedű tulajdonképpen elhagyható, csak a felső, dallamjátszó szólamot kettőzi, és csak néhány ütem erejéig kap önálló szerepet.

Spányi tangenszongorán játszik - a megütött billentyű egy kis fapálcát lök a húroknak. Szerintem méltatlanul mellőzött hangszer, zengése - ellentétben a fortepianóval - vetekszik a nagy arisztokratikus csembalókéval, de dinamikailag egészen tág határok közt képes megszólalni. Létezése kimutatható a korabeli párizsi zenei életben is, bár nem igazán tudható, hogy mennyire volt népszerű. Az átmeneti korszak műveihez - e lemez tanúsága alapján is bizton állítható - kiválóan megfelel. Nem tudom, a billentés milyen technikát kíván, de lehet rajta virtuóz futamokat pergetni, és lágyan, tompítottan megszólaltatni is.

És Spányi maradéktalanul kihasználja ezeket a lehetőségeket. Hallhatóan élvezettel játszik, pregnáns ritmusokat hallunk, pontosan beütött, erőteljes témaindításokat, gyönyörűen áradó, megindító lassú tételeket, szellemes gyorsakat. És ebben méltó hozzá Petőfi Erika: egyenrangú partnere a billentyűs szólamnak, a triókban pedig önálló játszanivalóját is kifejezően adja elő. Itt csatalakozik hozzájuk csellószólamával Vályi Csilla , ami viszont a basszus szólamot kettőzi, alig kapva némi önállóságot. Előadásuk nagy szolgálatot tesz Couperinnek: egyáltalán nem tűnik méltán elfeledett zeneszerzőnek. A VI., A-dúr duett, vagy a III., G-dúr szonáta például repertoárdarabja lehetne modern hangszeres párosoknak is.

Szólnunk kell még a hangmérnöki munkáról. Jól birkózik meg a legfőbb feladattal, az egyes hangszerek hangzásbeli arányának kiegyensúlyozott, a lényegest kiemelő, de nem egymás rovására történő hangsúlyozásával.

Még valami: a a borítón a \"complete\" szónak biztos van némi vonzereje, de lehet, hogy egy egylemezes válogatás vásárlócsábítóbb lenne.