\"A hetvenes években…\" - Az Új Zenei Stúdió felvételei

Új Zenei Stúdió
A 70-es évek kortárs magyar szerzőinek közös művei
Dukay / Eötvös / Jeney / Kocsis / Sáry / Vidovszky
BMC CD 116

Pirulásra késztetnek, és szívet melengetnek a fiók mélyéről előkerülő régi-régi fényképek. Hogyan számolok el gyermekeimnek, tanítványaimnak azzal a hosszú hajú kamasszal, aki annak idején motorbiciklijén valahol Csanytelek és Felgyő között áldozott az ízirájder fílingnek? Talán nem is én voltam?

Szerintem Jeney Zoltánnak, Sáry Lászlónak és Vidovszky Lászlónak is szüksége lehet némi derűs, leülepedett bölcsességre, ha szembe akarnak nézni egykori önmagukkal.
Mert hát valamikor a hetvenes években az Új Zenei Stúdió tagjai, vagyis ők voltak a zenei élet punkjai. Zenéjük tehetséges és zajos polgárbosszantás, egyfajta akusztikai tiltakozás, demonstráció volt.

Nem tudom, akkoriban számoltak-e azzal a lehetőséggel, hogy műveik egykor majd zenetörténetté, kultúrhistóriává válnak? Vajon mennyire vették magukat komolyan? Építkezésnek, irányszabásnak, vagy eleve falbontásnak szánták kompozícióikat?

Az tény, hogy volt mi ellen harcolni. Egyszerre volt jelen szinte minden gondolat és eszetlenség a zenei életben. A kilátástalanság, a kísérletezés, a tartalmatlan könnyűzene, és legfőképpen persze a teoretikus fontoskodás, a rendszerektől és pártoktól független vaskalap.

És ha ezek között sehova sem tartoztak, akkor hová soroljuk a lemez gerincét adó két nagy \"kompozíciót\" - vagy minek is nevezzük őket? Az Undisturbed, valamint az Hommage á Kurtág hasonló technikával készültek, és egyenként is hosszabbak fél óránál. Az egyes szerzők- a második műben Eötvös Péterrel és Kocsis Zoltánnal kibővülve - párhuzamosan, egymással nem, vagy csak főbb vonalakban egyeztetve komponáltak. Erősen leegyszerűsítve: egy-egy azonos időtartamú, de egymástól független opuszt szólaltatnak meg - egyszerre! Nem tudom, hogy fordulhat elő, hogy az eredmény mégsem teljes kakofónia. Sokszor hallgattam végig, és habár nem tudom egyértelműen zeneként definiálni - ahhoz nekem hiányzik egyfajta következetesség, formai szigor -, maga az akusztikai folyamat nagyon is hatásos. Nem tudok egy-egy pontjára figyelni, ellenáll az elemzésnek, az intellektuális közeledésnek. Ha megpróbálok valamely szólamra, vagy bármely elemre fókuszálni, az szétrebben, elolvad, ugyanakkor szinte beborít a sűrű hang-szövet. Nem hiszem, hogy bármikor katarzist lenne képes kelteni, de gyakran élvezem.

Egészen másképp hat Dukay Barnabás e lemezen szereplő műve. Sziget a másik kettő között. Gondosan szerkesztett, bonyolult, mégis nagyon szikár, puritán a hangzás. A közös kompozíciókban gyakran, de véletlenszerűen nincs fogódzóm, itt viszont következetesen nincs. A zene \"lebeg\", talajtalanul úszik, miközben engem átjár a hideg. A változó holdhoz tárgya nem a romantikus telihold, hanem a dermesztő hideg, az űr. Ez valóban katartikus darab, és többször veszem észre magamon, hogy kénytelen vagyok meghallgatni. Megint, újra, és külön is fölteszem, pedig valójában félek tőle...

Embert próbáló darabok, de azt mégsem értem, hogy ezek a próbálkozások hogyan kelthettek annak idején akkora botrányt? Az Undisturbed előadását 1974-ben rögzítette a rádió - de végül egyszer sem közvetítették. Az Hommage zeneakadémiai bemutatóját a Hungaroton vette fel - de sohasem adták ki. Ezt betudhatnánk hanyagságnak, ha nem tudnánk, akadt prominens figurája a zenei életnek, aki egyenesen az Új Zenei Stúdió betiltását követelte.
Szerencsére nem sikerült neki!

Később - szintén szerencsére - az alkotók forradalmár keménysége szépen lassan felolvadt, és a csoport feloszlott magától. Időközben Eötvös, Jeney és a többiek is felnőttek, megkomolyodtak.
Büszkén megtehették, merthogy időközben megszületett egy számukra vállalható, számunkra pedig hallgatható, modern zenei köznyelv.

Voltak szerzők, akik - habár odafigyeltek - sosem vettek részt az Új Zenei Stúdió Akcióiban. Voltak és vannak szerzők, akik ezt a stációt kihagyhatták.
Ugyanakkor volt, van és lesz olyan közönség, akik sosem hallgatnak kortárs zenét.

De a hetvenes évek Új Zenei Stúdiója nélkül ma semmi nem lehetne ugyanaz.

A csoport jelentősége ma még talán felmérhetetlen - és ezért rendkívüli ez a kiadvány. Nélkülözhetetlen kordokumentum, ami nélkül még csak felületes képünk sem lehet a huszadik század magyar zenéjéről.