A függöny mögött (Brahms / Takács Kvartett, Schiff András)

BRAHMS: c-moll vonósnégyes, op.51 no.1
a-moll vonósnégyes, op.51 no.2
f-moll zongoraötös, op. 34
B-dúr vonósnégyes, op.67

Takács Kvartett
Schiff András
Universal / Decca
475 6525

Fátyol bújtatta, titokzatos, mély érzelmekkel teli, mégis filozofikus világba lép, aki Brahms zenéjét hallgatja. Ismerős formák, történések, érzetek, elvek új dimenziókban megjelenítve. Itt nem fontos, ki szeret kit, ki dühös kire. Az érzések nem öltenek testet egy hús-vér ember cselekedeteiben - maguk válnak elevenné. Brahms mindennek a lényegét, a magvát keresi.
A lemezen elhangzó műveken is érződik az a hihetetlen átgondoltság, mellyel minden művét - sokszor több éves munkával - végső formába öntötte. Az f-moll zongoraötös eredetileg vonósötösre készült, de született egy kétzongorás verzió is. Az 1873-75 között írt vonósnégyesek első ötletei pedig egészen korán, az 1850-es években, Joseph Joachim hegedűművészhez fűződő barátsága idején születnek.

Brahms úgy keresi az élet új útjait, hogy az emberiség addigi tapasztalatait maximálisan felhasználja hozzá. A Takács Kvartett pedig ezt a végletekből kovácsolt egységet teljes egészében magáévá tudta tenni. A felvétel 15 évvel ezelőtt, még az eredeti felállású vonósnégyessel készült. Az akkori tagok: Takács-Nagy Gábor (1. hegedű), Schranz Károly (2. hegedű), Ormai Gábor (brácsa), Fejér András (cselló).

Teljesen természetes alap náluk, hogy az intonáció és a technikai felkészültség tökéletes. Előfeltétele ez annak a szabad, kissé improvizatív érzésnek, amit játékuk kelt. Olyan, mintha a művek interpretációja akkor és ott, a játék hevében születne meg. Azonban akár egy-egy kiragadott hely szólamainak arányát, hangszínét, vonását nézzük, akár az egyes tételek felépítését, rögtön egyértelművé válik: minden előre átgondoltan történik.

Egy pillanat alatt tud az együttes bármelyik tagja a csapat homogén \"eleméből\" szólista egyéniséggé válni.
Ami azonban igazán lenyűgöző a játékukban, hogy az egyszerre megszólaló eltérő zenei anyagokban valamennyiük egyénisége külön-külön is teret kap, a hallgatóban mégis megmarad az összhang jó érzése. Az egyének villanásai a kerek egészet nem megtörik, hanem élővé teszik.

A c-moll kvartett II. tételének (Románc) nyújtott ritmusai mögül elő-előbújó triolák lüktetése minden szólamban hallható, de nem válik öncélúvá sehol.
A B-dúr kvartett ritmikai játékát is (6/8 váltakozik, sőt néhol keveredik 2/4-del) a tétel hangulatának megfelelő könnyed eleganciával hozzák, mellőzve minden akadémikus túlmagyarázást.

Schiff András a kvintettben úgy olvad a kamaraegyüttesbe, mintha nem is vendégként, hanem megalakulásuktól kezdve folyamatosan játszana velük. Kevés az a zongorista, aki fel tudja venni a vonósok igen érzékeny, folyamatosan változni képes hangjával a versenyt. Neki sajátsága ez a fajta hangképzés. Olyan legato-érzetet tud kelteni a hallgatóban, ami a zongora mechanikájának ismeretében szinte lehetetlennek tűnik.

Egyik legszebb pillanata a darabnak, amikor az első (Allegro non troppo) tétel végén, a sostenuto részben hosszú f orgonapont tartása után a zongora pár ütem erejéig kiszáll a folyamatból. A négy vonósnál egészen halk, éteri magaslatokba jut a zene, szinte elhal. A semmiből újrainduló, sokat sejtető muzsika első hangjainál kapcsolódik be újra a zongora, s három ütem alatt segít visszatalálni a Tempo I agitato karakteréhez.
Schiff ezen a bizonyos ponton úgy tér vissza, mintha el sem engedte volna az oktáv f-et. Kezdetben tökéletesen a folyamat része, egy-két pillanat alatt azonban kérlelhetetlenül a vezetőjévé válik.

Ez a pár pillanat, amit kiemeltem, csak ízelítő e két lemeznyi hanganyagból.
Önökre vár, hogy felfedezzék: milyen a Szerelem, milyen a Düh, vagy éppen milyen a Féltés.