The Trumpet Shall Sound - válogatás Maurice André felvételeiből
Maurice André
\"The Trumpet Shall Sound\"
Deutsche Grammophon - 474 331-2
(2 CD)
\"Hadd szóljon a trombita\" mondja a borító, és hát rajtunk ne múljon! Maurice André felvételeit bármikor szívesen tesszük a lejátszóba. Nem tudom ki hogy van vele, de gondolom nem csak számomra pihentető és üdítő barokk mesterek trombitaversenyeit hallgatni. A hangszer hangja szárnyaló és fényes. Ilyenkor mintha a világon minden D-dúrban, ebben a világos, minden árnyéktól mentes hangnemben íródott volna.
Az élményhez vezető első lépcső természetesen itt is az, hogy a szerzők még annakidején megkomponálták műveiket, de önmagukban, Maurice André nélkül nem sokra mentek volna. Az ő hangszeres tudása nyugodtan hasonlítható a korai romantika híres virtuózaihoz, akik hangszerük irodalmát forradalmasították. Bármilyen furcsa, a barokk trombita időszámítása Maurice Andréval kezdődik. A világ csak ezeknek a hatvanas-hetvenes években készült felvételek hatására jött rá, hogy a trombita többre is képes, mint hogy rövid fanfár-szerű szólókkal pillanatokra kiemelkedjen a zenekarból.
Igen, ezek a felvételek valóban ilyen régen, 1966 és 76 között készültek. A Deutsche Grammophon két lemezes válogatása a most 70 éves Maurice André tiszteletére készült, - a javából.
Születésnapi lemez tehát, amiről nem nagyon illik kritikát írni. Vagyok annyira
jólnevelt, hogy ne is akarjak - igaz az ünnepeltről nem is igen
lehet.)
Magáról a kiadványról viszont vannak benyomásaim.
Egészen kivételesen, - az ilyen jellegű gyűjtemények nagy részével szemben - igen jó a szerkesztés. Érdekes ugyanakkor, hogy a CD egyes sávjai a felvétel időrendjében követik egymást. Puszta véletlen lenne, hogy amikorra elfáradnánk a barokk trombitaversenyek (illetve oboaverseny-átiratok) stílusmonotóniájától, éppen akkor szólal meg Haydn Esz-dúr trombitaversenye? Nekem mindenesetre jól esett.
A második CD ismét barokk műveket sorakoztat fel, az utolsó trackről pedig a címadó basszusária hallható a Messiásból.
Egyéb alkalom híján itt vagyok kénytelen felemlegetni, hogy a Handel részletben (is) közreműködő Münchener Bach-Orchestert irányító Karl Richter produkcióival szemben majdnem annyira hűvesen távolságtartó vagyok, mint amilyet ő mutat a zenével szemben. Szép, arányos hangzás, kifogástalan hangszeresek és unalmas tempók jellemzik. Ez a Handel ária is elég döcögősen indul. Hogy mégis érdemes odafigyelni rá, az a basszus-szólista Franz Crassnak és Maurice Andrénak köszönhető, akik nemcsak hogy nem fulladnak meg ebben a vontatott menetben, hanem még ezt is képesek megtölteni pátosszal, hanggal és virtuozitással.