Tengelice és Tengeri vihar (Vivaldi-concertók / Il Giardino Armonico)

VIVALDI: Concerti da camera I.
Concerti Op.10

Il Giardino Armonico
Giovanni Antonini – furulya

Warner
2564 69854-4

Vivaldi korában nem volt szokás sűrűn teleírni előadói utasításokkal a partitúrákat. A korabeli muzsikusok pontosan tudták, hogyan nyúljanak kortársaik kompozícióihoz, milyen előadói elveket kövessenek. Vivaldi mégis igen sokszor zsúfolta tele a kottát dinamikai és tempójelzésekkel, vonókezelési utasításokkal. Ennek talán – határozott elképzelésein túl – az is oka lehetett, hogy zenekarának tagjai kivétel nélkül gyermekek, egészen pontosan árvaságra jutott leánykák voltak. Vivaldi ugyanis egy árvaház zenekarát irányította, műveit sokszor ezzel a zenekarral, egy templom falai között mutatta be közönségének. A leányokkal napi több órán át foglalkozott, ő maga tanította őket hegedülni is. Nem csoda, ha a kor egyik legjobb zenekarát sikerült így összekovácsolnia, még úgy is, hogy a gyermekek felnövésével a tagok természetesen folyamatosan cserélődtek.

Nem volt persze mindig idő egy-egy új mű alapos próbájára, hiszen Vivaldi szinte sportot űzött a komponálásból, büszke volt rá, hogy, ha kell, hamarabb megír egy művet, mint ahogyan azt a másoló le tudná írni. Ez is lehetett az oka a pontos instrukciók kottába kerülésének. Az említett jelzéseken kívül néha ehhez hasonló mondatok állnak a partitúrában: „A virágos mezőn, a lombok és virágok édes susogása közben alszik a kecskepásztor, hű kutyájával az oldalán”. Dinamikai jelzésből például tizenháromfélét alkalmazott, és pusztán csak az Allegro tempójelzést tizennyolc különböző változatban használta. Nagyon határozott elképzelése és elvárása volt tehát műveinek előadását illetően.

Ugyanakkor az Op.10-es concertók esetében nem teljesen tisztázott, valójában milyen szólóhangszerre gondolt a szerző komponálás közben, merthogy az idő tájt a fuvola – egyre inkább divatba jövő hangszerként – kezdte kiszorítani a furulyát. Egyes források szerint a No.4 G-dúr biztosan fuvolára íródott, ahogyan az F-dúr (La tempesta di mare – Tengeri vihar) és a No.2 G-dúr (La notte – Az éjszaka) kamaraváltozata is. Jelen felvételen mindegyik versenymű furulyaszólóval hangzik fel.

Nem tudhatom persze biztosan, de az a gyanúm, Vivaldi elégedett lenne az Il Giardino Armonico muzsikálásával. Az együttes messzemenően végrehajtja a szerzői utasításokat, és elképesztő muzikalitással, humorral, fantáziával tölti meg az Opus 10-es sorozat minden darabját.

A szólista – egyben a zenekar alapítója és vezetője –, Giovanni Antonini szemérmetlenül virtuóz művész. Úgy furulyázik, mintha sem az ujjak, sem a nyelv sebessége nem volna behatárolva. Fürge és hajlékony, mindezek mellett muzikális és érzékeny. A lemezen – a szólistát is beleértve – mindössze egy tucatnyi muzsikus működik közre, de olyan magvasan, tartalmasan játszanak, hogy, ha kell, dús zenekari hangzást képesek nyújtani. Ezt a felvételt valóban élvezet hallgatni. A különleges hanghatások, a dinamikai és hangszínbeli változatosság, valamint a humoros ötletek sokasága teljességgel kizárja, hogy egy pillanatig is unatkozhasson a hallgató. És mindezek mellett technikailag is tökéletes, virtuóz muzsikálást hallhatunk.