Szokolov - Grigory Sokolov at Esterházy Palace

Grigory Sokolov at Esterházy Palace

Deutsche Grammophon
00289 486 18491
2 CD, 1 DVD

Sokat, nagyon sokat gondolkodtam azon, mi legyen a címe ennek a lemezismertetőnek.
Szokolov, a zseni? Napjaink legnagyobb zongoristája?
Vagy valami kevésbé fellengzős-hangzatos?
Szokolov ismét velünk van? Szokolov, megint köztünk?

Hogy miért döntöttem úgy, hogy csak a művész (család)nevét viselje a cím? Talán sikerül majd elmagyaráznom.

Talán!

Elolvasván a Momus-ben megjelent, Szokolovval foglalkozó cikkeket, úgy érzem, az ő művészetének titkát egyikünk sem tudta szavakba önteni. De nem szeretnék in medias res indítani.

Elgondolkodtam, mi magyarázhatja, hogy a kiadvány hanganyaga két CD-n, maga a hangverseny, természetesen ugyanazokkal a zeneszámokkal, egy DVD-n, egy kiadványban került kiadásra.

De látom értelmét. Többedszerre feltéve valamelyik korongot, ha az ember koncentrálóképessége - és szabad ideje - teljes birtokában van, a DVD-t választja, ha csak egy szűk félórája akad, az egyik Haydn-szonátát, vagy egy Schubert-impromptu-t tesz fel CDn.

Ez a három korong az egyik leggondosabban szerkesztett kiadvány, amivel valaha is találkoztam.

Szokolov 2018 augusztus 10-én, a kismartoni/eisenstadti Esterházy-kastély Haydn-termében adott koncertjét tartalmazza.

Ebben a gyönyörűséges rokokó helyiségben Haydn gyakran koncertezett, 1828-ban pedig Schubert három napig gyalogolt Bécsből, hogy Haydn sírját meglátogassa.

Természetes, hogy a műsor gerince az ő kompozícióikra alapszik - három Haydn-szonáta, a 32-es, 47-es és 49-es számú, s szünet után Schubert Négy impromptuje, D 935 (op. post. 142). S persze a Szokolovtól megszokott ráadások, szám szerint hat, Schubert, Rameau, Chopin, Debussy rövidebb darabjai, s egy számomra korábban ismeretlen szerző, Alexander Griboyedov (1795-1829) egy keringője.

S még mindig külsőségek.

Gyönyörűen megkomponált a filmanyag (Nadia Zhdanova munkája). Ideális az egyensúly a zongorázó Szokolovot mutató képkockák s a termet, vagy épp Kismarton-Eisenstadtot pásztázó kamerafelvételek között.

Szokolov, szokása szerint, Steinway zongorán játszik, melyet, ismét csak mint általában, technikusával, Patrick Hinves Ballestaval készített fel a hangversenyre. Szokolov is olyan, mint amilyennek ismerjük: bejön a terembe, bal keze a háta mögött, épp csak biccent, s már játszik.

Öregebb lett, s mackósabb, még mackósabb.

Mindig csodáltam, hogy lehet olyan kezekkel zongorázni, így zongorázni, mint amilyenek neki vannak.

S már látom, ismét nem fogom tudni megfogalmazni, mi ennek a koncertfelvételnek, mi Szokolov művészetének a titka.
Talán, ha csak egyetlen szóval jellemezhetném, a természetesség. Ezért maradt így az írásom címe…

Ha Szokolov zongorázik, az embernek az az érzése, az épp megszólaló darabot lehetetlen másképp játszani. Itt minden tökéletesnek tűnik, eszünkbe se jutna, létezhet a műről egy másfajta előadói koncepció.

Ha csak egyetlen opust választhatnék, az Haydn cisz-moll szonátája lenne (Nr. 49, Hob. XVI:36). Sajnos, jóval kevesebb időm van zenehallgatásra, mint fiatalon volt, de ha Haydn-műhöz jutok, mindig elbűvöl.

Ezt a hangversenyt, ezt a gyönyörűen megkomponált-felépített filmet hallgatni-nézni kell.

Talán hozsannázással, ajánlással kellene írásomat zárni. - Nem teszem.

Legyen elég annyi: aki úgy távozik az árnyékvilágból, hogy legalább egyszer nem adja át magát e kiadványnak, lelki szegényként hal meg.